1. Volt-e már arra példa, hogy egy fordítási kérdésben a zsinat döntött? Bölcsészeti, klasszikafilológiai, filozófiai, szakteológiai kérdésekben a zsinatnak kell dönteni? Nem lenézése ez a paritás elvén alapuló zsinatnak? Miként döntsön teljesen jó lelkiismerettel ilyen kérdésekben egy mérnök, aki a zsinat tagja? Akik jelen voltak, szavaztak, vajon tudnak az úrvacsora vita mögött húzódó évszázados filozófiai vitáról? Végre ki kellene jönnünk a kettős látásból, amint a katolikus teológia is ezt teszi: a szubsztancia (nem változó lényegi dolog) és az akcidencia (járulékos eseti dolog) kategóriáiból.

2. Helyes-e úgy szavazni teológiai kérdésekről, hogy nem  kapnak alapvetéseket azok, akik szavaznak? Mi az például az, hogy bálványimádás? Tisztázni kellene, hogy a bálvány szó eredője az „áll" szavunk, vagy a „Baál istenség"-ből eredő szláv jövevényszó, mert ez utóbbi esetben a latinból magyarra történő fordítás itt pontatlan.

3. Milyen céllal fordítunk le egy szöveget? Nem tudjuk-e a hermeneutikai tudományból, hogy minden fordítás ferdítés? Ma milyen kulturális beágyazottsága van ennek a fordításnak? Milyen kornak, milyen céllal fordítjuk? Az sms-, a számítógépes nyelv világban élők számára fordítunk? A százéves embereknek fordítunk?

4. Tényleg ma a 21. században a református keresztyén egyház fontos gondja az, hogy magát a katolikusokkal szemben identifikálja?  Az ember kétféle irányultságot mutat ebben a világban: alkalmazkodik és elkülöníti magát. Vajon helyes-e az, hogy ma, amikor ezer módon alkalmazkodunk ehhez a világhoz, úgy öltözünk, úgy étkezünk, úgy oktatunk és nevelünk, számítógépezünk, filmeket nézünk, autózunk, mint ahogy ezt a környezetünk teszi, 2012-ben éppen a katolikus egyház és annak tanítása legyen az, amivel kapcsolatosan elkülönülésünket megerősítjük?  Tehát ma, amikor a világ ezer sebből vérzik, amikor sajnos nem követjük helyesen és hűségesen Krisztust, akkor vannak nekünk óráink, napjaink rövid életünkből arra, hogy a katolikus egyház tantételével szembeni állásfoglalásunkat megtegyünk? Nem a Hit gyülekezetével kapcsolatosan volt most vita, nem az újprotestáns egyházakkal kapcsolatosan, még véletlenül sem, hanem a Római Katolikus Egyházat érintő 16–17. századi állásfoglalással kapcsolatosan.

5. A mai úrvacsorai gyakorlatban valóban a „szentségimádás" jelentős helytelen gyakorlat? Magyarországon a reformátusságnak nem inkább az a gondja, hogy épp a ló túlsó oldalán van, és a zwingliánus felfogáshoz hasonló módon emlékvacsorákat tart és nem úrvacsorákat? Adatokkal alátámasztható, hogy ma a reformátusságot nem fenyegeti az, hogy a jelzett dolgot és magát a jelet az úrvacsorában olyan módon összekapcsolná, hogy az valamiféle hamis és túlzó vallásos gyakorlat lenne. Sokkal inkább igaz ez a Szent Írás szószerinti ihletettségének a félreértelmezésében. Ez utóbbi kérdéssel érdemes lenne teológusoknak foglalkozni!

6. Krisztus ma nem arra tanít, hogy egyre erősebb jeleit tegyük a szeretetnek? Megkövetem azokat a katolikus szerzeteseket, akiknek az életének állandó és fontos része, hogy testvéri szeretetben imádkozzanak és szolgáljanak együtt református testvéreikkel. A valós életben szeretnék együtt Krisztust követni. Kérdés, kihez és mihez mérjük magunkat?

Fekete Ágnes

Az írás a szerző véleményét tükrözi, nem a Magyarországi Református Egyház hivatalos álláspontja.