Idén vagy másodszorra a 72 óra főkoordinátora, mik a tapasztalataid?

Most úgy érzem, valójában először vagyok főkoordinátor, az előző év inkább tanulópénz volt. A regisztrált 8000 résztvevő munkáját és a végrehajtott projekteket végignézve, így egy év távlatából is, sikeresnek látom a tavalyi akciót. Visszanézve elégedett vagyok, de természetesen vannak dolgok, amiket másképp csináltam volna, s erre idén lehetőségem is nyílt.

A mostani rendezvényen mit tartasz fontosnak?

Számomra nagyon biztató az idei rendezvényen, hogy igazán jó csapatok alakulnak és kiváló projektjeink vannak. Ez az, ami igazán számít. Mivel egy komoly, figyelemfelkeltő akció a miénk, ezért fontos, hogy milyen számokat tudunk felmutatni, de a rendezvény lelkisége szempontjából valójában – lehet, hogy nem hangzik jól, de – egyáltalán nem számít, hogy hányan leszünk. Az egyes emberek számítanak, és az, hogy valami személyesen történjen velük; hogy valami megmozduljon bennük.

Te hogy viszonyulsz az önkéntességhez?

Nagy hatással van erre a saját önkéntes múltam, mivel a Regnum Marianum nevű katolikus lelkiségi mozgalomban már több éve mozgolódom önkéntesként. Ami igazán érdekes, hogy nagyon későn realizáltam, hogy ez önkéntes munka. Általában is igaz, hogy az emberek fejében valami furcsa kép él az önkéntességről, sokan úgy hiszik, hogy ez valami abszurd, mártír tevékenység. Szerintem az a legjobb önkéntesség, ami organikusan fejlődik, és az ember észre sem veszi, hogy a lelkesedését és tehetségét olyan munkába fekteti, amiért nem kap anyagi juttatást, mégis nagyon élvezi. Az önkéntesség önzetlenül indul, de hamis kép, hogy nem kapunk érte semmit. Ez nem arról szól, hogy szenvedek egy célért és az mindenkinek jó, csak nekem nem. Pont az a lényege, hogy épülünk és változunk általa. Ezek a gondolatok erősödtek meg bennem főkoordinátorként és ezek alapján végeztem a munkámat az elmúlt hónapokban.

Ezt így látják a jelentkező fiatalok is?

A résztvevőink között kétfajta hozzáállás van. Jönnek tapasztalt önkéntesek, akik évek óta tevékenykednek hasonló körökben, számukra ennek a megünneplése a 72 óra, itt közösségben csinálhatják, amit amúgy is szeretnek. Mellettük jönnek olyanok is, akiknek ez még újdonság, és ez az akció szólítja meg őket – mivel több helyre jutunk el, mint a hasonló, kisebb programok. Rajtuk sokszor látszik, hogy valami negatív kép él bennük az önkéntes munkáról, de feléjük pont az a küldetésünk, hogy számukra is pozitív dolgot mutassunk erről a kompromisszum nélküli világról.

Mit jelent pontosan a kompromisszum nélküliség?

Ez egy olyan dolog, amit érdemes folyamatosan újraértelmezni. Ez az elnevezés a nemzetközi együttműködésből fakad, a németek „72 Stunden ohne Kompromiss” néven indítottak hasonló akciót, majd a „without compromise” lett a fő kifejezés, így a magyar elnevezés is illeszkedik a nemzetközi „márkához”. Azonban minél nagyobb a rendezvény, annál inkább csorbul a kompromisszum nélküliség, hiszen nem ér rá mindenki teljes 72 órára és vannak már olyan projektek is, amiket a jelentkezők hoznak. Ugyanakkor ez rendben van, mert 72 órán át ugyanazt az értéket ünnepli mindenki, aki ebben az akcióban részt vesz, akár néhány órával, akár három teljes nappal. Alapvetően a „kompromisszum nélkül” azt jelenti, hogy amikor jelentkezik valaki, nem tudja, hogy milyen projekthez kerül és mit fog majd pontosan csinálni, de a közös célért és magáért az önkéntességért vállalja ezt.   

Az idei lesz a nyolcadik hazai 72 óra. Hol tart most a rendezvény?

Azt gondolom, hogy a 72 óra egy folyamatos útkeresés, hogy rátaláljunk arra, milyen akar lenni a magyarországi akció. Nyolc évvel ezelőtt többeknek is megtetszett ez a kezdeményezés, ekkor már működött itthon az Ökumenikus Ifjúsági Iroda, akik kerestek valamit, amivel közösen megmozgathatják a fiatalságot. Ez a két elképzelés találkozott, így Magyarországra ökumenikus kampányként érkezett ez az egész, ami a segítségnyújtást tűzte ki célul. Az évek során fontossá vált az is, hogy ne csak a keresztény ifjúságot szólítsuk meg, hanem mindenkit, akit érdekel a rendezvény, aki szívesen szánja rá az idejét. Indirekt missziós program is lett ebből, hiszen egy közös érték mentén, nyitottan szólít meg fiatalokat, olyan célokért, melyek univerzális értékekre épülnek. Ehhez tartozik az is, hogy még inkább ráirányítsuk a társadalom figyelmét az önkéntesség erejére, és ne csak a fiatalok munkájáról szóljon. Fontos, hogy ez valóban látható legyen és motiválja az egész társadalmat, ezzel is emelve az önkéntesség kultúráját és presztízsét. Ebben nagyon jó eredményeket érünk el, sok visszajelzést kapunk arról is, hogy különböző rendezvényeket inspirált már a 72 óra.

Milyen célokat szeretnétek elérni a későbbiekben?

Amennyire én látom, most az egyensúlykeresés időszakában vagyunk és igyekszünk megtalálni a helyes arányt, hogy olyan figyelemfelkelő akció lehessünk, ami rámutat, hogy a fiatalok tudnak és akarnak is értéket teremteni; és emellett maradjon egy szép és személyes rendezvény is, ami bármelyik résztvevőnek komoly lelki élményt nyújt. Fontos vallási hovatartozásra tekintet nélkül megszólítani az érdeklődőket, hogy lássák: mi is jó fej és nyitott fiatalok vagyunk, akik szeretnek segíteni a rászorulókon. A konkrét cél, hogy egyre jobbak legyünk a kommunikációban és emellett még személyesebbek tudjunk lenni a belső értékekkel kapcsolatban. Én úgy érzem, hogy az idei rendezvény felé már ezen az úton megyünk.

Hogy látjátok a jövőben ezt az akciót?

Idén mérföldkőhöz érkeztünk, mert nemzetközi szinten az ideivel együtt nálunk lesz a legtöbb megrendezett 72 óra, mivel több résztvevő ország nem évente rendezi meg ezt az akciót, akik pedig igen, azok később csatlakoztak. A jövőben szeretnénk tovább növekedni, hiszen ez egy jó kezdeményezés, jó üzenettel. Nekem az a célom, hogy minden téren tudjunk fejlődni és minél több résztvevőt, helyszínt és projektet vonhassunk be. Igyekszünk arra törekedni, hogy a 72 óra egy önfenntartó akció lehessen, aminek a rendszere kitermeli azokat, akik mindig elég fontosnak tartják, hogy saját kreativitásukkal folyamatosan életben tartsák a rendszert és magát az akciót.

Ha egyetlen szóban kellene összefoglalnod a 72 óra fontosságát, mi lenne az?

Ami engem személy szerint idén egyre inkább megragad, és amit szeretnék, hogy valóban megjelenjen a rendezvényben, az a közösség. Azért érdemes eljönni a 72 órára, hogy közösségben tudjuk ünnepelni az önkéntesség értékét. Emellett persze rengeteg más is megjelenik, valakinek ez egy tanulási folyamat, valakinek a komfortzónájából való kilépés, valakinek pedig rutin, mert sokszor tevékenykedik önkéntesként. Az viszont minden résztvevőre igaz, hogy egy közös cél köt össze minket. Itt nem az számít, hogy valaki református, evangélikus, katolikus vagy esetleg nem is vallásos. Ez egy olyan közösség, ahol a fiatalok úgy érzik, hogy van dolguk a világban és tesznek is érte. Ez pedig folyamatosan formálja ezt a közösséget.

Farkas Zsuzsanna, fotó: Dimény András