„Pedig mi azt reméltük, hogy ő az, aki meg fogja váltani Izráelt. De mindezek mellett ma van harmadnapja, hogy ezek lettek." (Lk 24,21)
„Nincs itt, hanem feltámadott." (Lk 24,6)

Ézsaiás próféta így jövendölt Krisztusról: „a mi betegségeinket viselte, a mi fájdalmainkat hordozta. Mi meg azt gondoltuk, hogy Isten csapása sújtotta és kínozta." Azt gondoltuk... Ez a szó nem futó érzést jelöl, hanem megfontolt ítéletet. Megfontoltan ítéltünk úgy, hogy Isten büntetése miatt szenved. Sokak bűnét hordozta, de mi ennek az ellenkezőjét gondoltuk. Mi azt gondoltuk, hogy önmaga miatt szenved. Csatlakoztunk azokhoz, akik megvetették őt. Így döntöttünk. A szenvedés ugyanis mindig állásfoglalásra késztet. A szenvedések közepette reménységet keresünk, ez pedig nem a szenvedés értelmének a feltárása, hanem a szenvedés elhordozásának igyekezete. A reménység nem azt kérdezi, honnét van a rossz, hanem inkább azt, mikor ér véget. A reménység nem kéznél levő bölcsesség – gyorsan ható fájdalomcsillapító –, amelyet könnyedén átadhatunk a szenvedőnek. Az igazi reménység: együttszenvedés. A próféta szava értelmében Krisztus szenvedésének egyik sajátos mélysége éppen az volt, hogy el kellett hordoznia ezt a téves ítéletünket is: mi úgy gondoltuk (alapos mérlegelés után), hogy mi is magára hagyhatjuk őt, mert őt magára hagyta Isten.

Az emmausi tanítványok története is ezt tükrözi. Egy tudatlan „jövevénynek" mesélik el, ki volt Jézus, mit tett és mi lett a sorsa, hogyan árulták el, ítélték halálra és feszítették keresztre. Az evangélista nem idézi részletesen a tanítványok elbeszélését, hanem Jézus minden tettét és szavát ebbe a summázatba foglalja bele: hatalmas volt Isten és a nép előtt. Olyannyira hatalmas volt, folytatják a tanítványok, hogy azt reméltük, ő fogja megszabadítani Izráelt. Egész pontosan így mondják: „pedig mi abban reménykedtünk..." Aztán jön a fájdalmas ellentét: de harmadnapja megölték.

A próféta tényként jövendölve mondja, hogy nem ismertük fel a Messiás szenvedéseiben az isteni megoldást, vagyis téves ítéletet hoztunk. Az emmausi tanítványok is úgy látják: téves ítéletet hoztunk. Azt reméltük, hogy ez a hatalmas Jézus fogja elhozni a szabadulást, de harmadnapja összeomlott ez a reményünk. A próféta szerint nem találtuk meg a reménységet a Messiás szenvedéseiben, a tanítványok pedig azt mondják: volt ugyan reményünk, de a szenvedése megsemmisítette azt. Ez a remény abból támadt, hogy Jézusban isteni erők működtek, ezért bátran kérdeztük, mikor ér véget a rossz, és még bátrabban: mikor kezdődik a jó? Erősebb hatalom-e az Isten jósága, mint a gonosz minden hatalma? Remélhetjük-e, hogy nem a szenvedéseink rövid szünetelését jelenti csupán, ha véget ér a rossz, hanem az áldás és a béke elérkezését? Vagy csak múlt időben mondhatjuk ezt: reméltük?

Hanem... Így folytatják a tanítványok az elbeszélésüket: hanem néhány közülünk való asszony megdöbbentett minket, akik a sírnál nem találták Jézus testét, és angyalok jelenését is látták, akik azt mondták, hogy ő él. Ez a „hanem" a tanítványok szájában zavarodottságot jelez, a hír kizökkentette őket a beletörődésből. Mert valójában visszhang ez a szavuk. A húsvét angyalának a szava ez: nincs itt, hanem feltámadott!

Amikor aztán ez a jövevény, akit beinvitálnak magukhoz, vacsoránál megszegi a kenyeret és áldást mond, felismerik, hogy nem valami tudatlan zarándok ő, hanem maga Jézus. Vagyis igazat mondtak az asszonyok, és igazat mondott Péter: Jézus él! Feltámadott. És ez a lényeg! Ez a harmadik „hanem" – ez a reményre nyugtalanító szó. A prófétáé az első: hanem mi azt gondoltuk, Isten bünteti őt – ez a fájdalmas vallomás szava. A tanítványoké a második: hanem mi hiába gondoltuk, hogy ő hoz szabadítást – ez a csalódás keserve. Istené a harmadik: hanem feltámadott!

Mi azt hittük, hogy Isten elvetette őt – pedig ő hordozta fájdalmainkat! Mi arra jutottunk, hogy hiába reménykedtünk a szabadításban – de ő halálával legyőzte a halált. Mi így gondoltuk – hanem Isten másképpen gondolta. Hanem! Ez a reménység kapuja.

Bogárdi Szabó István, fotó: Kalocsai Richárd

A szerző dunamelléki pöspök, a Zsinat lelkészi elnöke. A cikk megjelent a Reformátusok Lapja húsvéti számában.