Takaros farakás, mellette kovácsolt vassal ívelt tűzrakóhely hívogat a nyírtéti református templom meglepően tágas udvarának közepén. A szeptember 22-én átadott, vakítóan fehér falú hajlék olyannak tűnik a tiszta, felhőtlen ég alatt, mintha képeslapon látnánk. 

Bent azonban azonnal megtapasztaljuk, hogy a belső összhangban van a külsővel, pedig a tizenharmadik századi templom nem mondható hagyományosnak. A liturgikus térben az úrasztala körül szobanövények fürdenek a fényben, jól esik jelen lenni, csendben szemlélődni. Papp Krisztián Sándor helyi lelkipásztor és a gyülekezet egyik presbitere, Bajzáth Katika örömmel figyelik reakciónkat, láthatóan nagyon szeretik a templomukat.

A négy falon túl

– Úgy indultunk neki, hogy csak külső felújításunk lesz. De én úgy vagyok összerakva, hogy amikor elkezdtük, már szerettem volna, hogy belül is rendbe legyen téve a templom. A végső, távlati tervünk egyébként is egy három ütemes felújítás volt: először a tetőt kellett cserélni, utána jött volna a külső, aztán pedig a belső felújítás. Rekonstrukciós munkálatokat is beillesztettünk. Amikor végül levertük a külső vakolatot, már láttuk, hogy még ezt is, azt is el kellene végezni – emlékezik vissza Papp Krisztián Sándor.

Így aztán az egész templom megújult, gyakorlatilag csak a négy fal maradt ugyanaz. – A munkálatok éppen a reformáció ötszázadik évfordulójának évében, 2017-ben kezdődtek a falkutatással. A közbeszerzés és a különféle hivatalos elrendeznivalók miatt rövid pihenő után 2018 őszén folytattuk tovább a munkát, idén júniusra lettünk készen – fűzi hozzá a lelkipásztor.

Az eredmény látványos: teljesen megújult a tetőszerkezet és -héjazat, a bádogborítás. A vizesedést elkerülendő kavicságyat telepítettek a templom köré, valamint kívül-belül vízzáró vakolatot helyeztek fel. Új burkolatot kapott a padló, és padfűtést is kialakítottak. Ez utóbbinak különösen örülnek, hiszen az Árpád-kori templom a hideg beálltával rendszerint alkalmatlanná vált az istentiszteletek megtartására, így a közösség október 31. után minden évben a kissé szűkös gyülekezeti terembe költözött, és csak a következő év virágvasárnapján tértek vissza. – Reménység szerint mostantól bent tudunk maradni télen is – bizakodik Papp Krisztián Sándor, aki azt is elmondja, hogy a liturgikus tér is megújult, teljesen kicserélték a berendezést. A korábban használt kis elektromos orgona helyét igazi vette át – ezt a felújítás örömére a lelkipásztor családja adományozta az egyházközségnek. Kicserélték az elektromos hálózatot is.

A sok újdonsággal együtt azonban a feltárt évszázados templomelemeket is meghagyták: látszik például a régi papi ülőke és az egykori sekrestye bejárata. Másik régi tervük is megvalósult: emlékművet állítottak egykori lelkészeiknek, amelyet ugyancsak szeptemberben avattak. Felújították a templomkertet és a parókia udvarát is, új kerítés is készült. – A munkálatokból csak a parókia épülete maradt ki, de már nem sokáig. Pályázati forrást kaptunk erre is, azonban a kivitelezéshez már csak jövőre látunk hozzá – magyarázza a lelkipásztor.

Elhívás és családi örökség

A teljes beruházás közel hatvanöt millió forintba került, amelyet pályázati forrásokból, állami támogatással, saját forrással, valamint adományokkal kiegészítve tudtak finanszírozni. Az adományozásból kivették a részüket Papp Krisztián Sándor partnerei és saját cége is, ugyanis  a gyülekezeti élet mellett a családja vállalkozását is ő viszi tovább. Ez a felállás nem szokványos, de mára jól összeszoktak a gyülekezettel.  – Jól kell tudni menedzselni – véli a lelkész.

Papp Krisztián Sándor tizennyolc éve vezeti az ezeregyszáz fős település háromszáz lelket számláló református közösségét. – A gyülekezet pont olyan méretű, hogy össze tudom egyeztetni a két feladatot. Egy-egy átlagos vasárnapi istentiszteleten negyven-negyvenöten vesznek részt, de sok olyan alkalmunk van, amelyen többen vagyunk. Ami fontos: mindenképpen a gyülekezet az első – állítja a lelkipásztor. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy bárkivel lenne épp üzleti tárgyalása, ha szolgálni kell, lemondja azt. –  A jó Isten – hála neki érte – adott annyi tálentumot, amennyivel élnem is kell ezekben a feladatokban – fogalmaz Papp Krisztián Sándor. Azt is elárulja, hogy eleinte „csak” lelkész szeretett volna lenni, anyai ágon több felmenője, közöttük dédnagyapja is az Úr elhívott szolgája volt. Öccsével együtt tulajdonképpen beleszülettek a céges életbe és – ahogy ő fogalmaz – az „egész vállalkozósdiba”: szüleik alapították a főként száraz hüvelyesek csomagolásával és forgalmazásával, sütési alapanyagok, valamint ízesített kukoricaextrudátumok előállításával és forgalmazásával foglalkozó cégüket.

– Valahogy úgy alakult, hogy generációváltáskor én vettem át a stafétabotot édesapámtól. Nem tudtam választani a két feladat között... Így oda-vissza jó lett mindenkinek: a gyülekezet profitál a vállalkozói tapasztalataimból, az üzleti életben pedig én nyerek abból, hogy lelkész vagyok – osztja meg, hozzátéve: másként tárgyalnak vele, mint egy világi üzletemberrel. – Eskettem már egyik üzleti partneremet, volt, akinek kereszteltem a gyerekét, temettem a családtagját. Előfordult, hogy egy tárgyalóteremben jegyesoktatást tartottam – sorolja Papp Krisztián Sándor.

Lelki profit

Az, hogy elhívása és családi öröksége összeegyeztethető, a gyülekezeti életen is meglátszik. A hagyományos programok – istentisztelet, gyerekistentisztelet, bibliaóra – mellett sok egyéb közösségi alkalmat tartanak, például gyereknapot, különböző kirándulásokat. Amíg a gyerekek már rutinosan járnak együtt moziba, élményfürdőbe vagy épp szalonnasütést szerveznek a lelkésszel, addig a felnőttek most kezdenek több közös elfoglaltságot keresni. Nemrég például Erdélyben kirándultak: Bajzáthné Katika lelkesedéssel mesél az útról, szerinte az segített a gyülekezetnek jobban összekovácsolódni. Az eseményekre ráadásul nem csak a reformátusokat hívják: a településen bárki számára nyitott a részvétel. A jó ökumenikus kapcsolatoknak is köszönhetően sok gyermek és felnőtt él a lehetőséggel, amelyet a lelkipásztor finoman, de ügyesen használ az Ige hirdetésére. Szívügye, hogy szót értsen a fiatalokkal.

 – Hazudnék, ha azt állítanám, hogy a fiatalság ugyanolyan, mint tizennyolc évvel ezelőtt, és erre igyekszünk reagálni: ahogy változik a világ, mi is úgy változunk, hozzájuk igazodva, megtartva az alapigazságokat. De be kell látni: az, hogy a kátéórán ne vegyék elő a telefonjukat, ennél a generációnál már elképzelhetetlen. Én magam sem erőltetem az ilyen szigort: amiben kell, abban szigorúak vagyunk, a többiben mi alakulunk a fiatalokhoz. Voltaképp ebben egyfajta reformációt élünk most meg – osztja meg véleményét Papp Krisztián Sándor.

Sajátjuknak érzik

Lelkészével egyetért Bajzáthné Katika is, aki lelkesen mesél a már említett kirándulásról. Katika presbiter, pénztáros, harangozó, férjével, Bajzáth Árpáddal együtt az egyházközség mindenese. A házaspár a templom tőszomszédságában lakik, sokat foglalkoznak a szent hajlékkal. – A férjem nagyon a szívén viseli mindazt, ami a templom körül történik, minden szükséges munkát elvégez. Tizenhárom éve vagyunk a gyülekezet tagjai, tíz éve presbiter is vagyok, azóta dolgozunk együtt a tiszteletes úrral – magyarázza. A lelkipásztor hálásan egészíti ki: nem helyben lakóként örül annak, hogy biztos kezekben tudhatja a templomot: gyakran jönnek érdeklődők, turisták megcsodálni azt, a harangozó pedig felkészülten ismerteti velük a tudnivalókat.

A bizalom kölcsönös, Katika szemmel láthatóan szereti a közösségét és a lelkészét. Azt is elmondja, hogy ezzel nem csak ő van így. – A gyülekezet nagy várakozással és bizalommal vágott bele a felújításba, habár sejtettük, hogy a műemlékvédelem alatt álló épülettel nem lesz egyszerű dolgunk. De a tiszteletes úr személye biztonságot jelentett: tudtuk, ha ő veszi kezébe az ügyintézést, az biztosan menni fog – mosolyog az asszony.

Ahol találkozik a régi és az új

Attól sem féltek, hogy a templombelső rendhagyóan ötvözi a régit és az újat. – Huszti István és a felesége idősek, a közelben laknak. Pista bácsi sokáig presbiter volt. Már igen nehezen mozognak, nem nagyon tudnak eljönni az istentiszteletekre. Mindig kérdezgették, mi újság van, hogy áll az építkezés. Amikor elkészültünk, megkértek, hogy segítsek nekik átjönni, mert nagyon szeretnék látni az eredményt. Amikor bejöttek a templomba, sírtak a meghatottságtól. Azt mondták, nagyon szerették a régit is, de ez így nagyon különleges lett: itt a régi és az új kor találkozik – osztja meg a meghitt élményt Katika. Hozzáteszi, hogy nem csak az idősebbek örülnek a megújulásnak: a helyi fiatalok is igyekeznek részt venni a gyülekezet életében. A presbitérium tagjai között is többen vannak, a legfiatalabb mindössze huszonhárom éves.

– A presbitertársakkal igyekszünk itt lenni minden vasárnap és amikor csak kell, hogy segíthessük a tiszteletes úr munkáját – magyarázza Katika. – Persze, szeretnénk, ha mindenki itt lenne minden vasárnap, de ezt is életszerűen kell kezelni: a társadalmi élet és benne az egyének életvitele annyira megváltozott, hogy szinte mindenki a hét hat napján reggeltől estig dolgozik – egészíti ki Papp Krisztián Sándor.

Ötleteket adtak

A lelkész az elmúlt két év történéseihez visszatérve elmondja: plusz nehézséget jelentett, hogy megfeleljenek a műemlékvédelemi hivatal elvárásainak. – A cégnél én vezetem a marketinget meg a termékfejlesztéseket, úgyhogy – a presbitériummal együtt – nekem is volt elképzelésem – bújik elő cinkos mosollyal az üzletember a lelkészből. A műemlékfelügyelet péntekenként járt ki ellenőrizni, hogyan haladnak a munkálatok, velük szorosan együttműködve alakultak a színek, a kivitelezés. – Amikor elkészült a szószék, a mesterrel együtt néztük meg. Elmondtam neki, hogy szép-szép, de hiányzik még néhány dolog az előzetes terveinkhez képest. Kiderült, hogy ő minden elképzelésünket megvalósította, csak nem merte elhelyezni, mert attól félt, az túl modern lesz ide – nevet a lelkész, akinek fontos a gyülekezeti tagok véleménye.

– Tetszhet ugyan nekem valami, de a legfontosabb, hogy a gyülekezet jól érezze magát. Úgy néz ki, hogy ez megvalósult. Adtak ötleteket is, az egyik gyülekezeti tagunknak köszönhető például, hogy a padokon pici akasztók vannak a táskáknak – mutat rá Papp Krisztián Sándor.

Eredményes összefogás

Nemcsak a gyülekezet támogatta a beruházást, hanem Révész Dezső polgármesterrel az élén a település vezetősége is melléjük állt. – Az első számlák kifizetésekor a polgármesteri hivatal volt a segítségünkre, és a későbbiekben is igyekeztek mindenben mellettünk lenni – derül ki a lelkész szavaiból. Az együttműködésnek köszönhetőn a református templom Nyírtét nevezetessége lett, kialakításának hála turisztikai látványosságnak számít.

A közös munka pedig nem áll meg itt: mivel a templom és a parókia a falu központjában van, az önkormányzat épülete pedig követlenül mellettük található, már a következő megvalósítandó cél is körvonalazódni látszik. – A parókia felújítását követő lépés az udvarunk közösségi térré alakítása lesz, amelyet az önkormányzattal közösen szeretnénk kivitelezni – osztja meg távlati terveiket Papp Krisztián Sándor.

Kocsis Julianna, fotó: Kalocsai Richárd

A riport megjelent a Reformátusok Lapja 2019. október 27-i számában.