– Úgy tűnik, mintha a pünkösd nem kapna akkora szerepet ünnepeink között, mint Jézus születése vagy halála. Hogyan gondoljunk a Szentlélek kiáradásának ünnepére?

– Valóban elhalványul, elsősorban a karácsony mögött, de még a húsvét is nagyobb ünnep, mint a pünkösd. Talán azért, mert nem tudjuk, mit kezdjünk vele. Abból indulnék ki, amit Jézus mondott: „Jobb néktek, hogy én elmenjek: mert ha el nem megyek, nem jő el hozzátok a Vígasztaló: ha pedig elmegyek, elküldöm azt ti hozzátok.”(Jn 16,7, Károli-fordítás)

– Miért jobb nekünk, ha Jézus nincs testben jelen?

– Ennek több oka is van. Egyrészt az ő jelenléte mindenhol megtapasztalható lesz, nem csak helyhez kötötten. Jézus közbenjár érettünk a mennyben, és elküldte a Vigasztalót, a Pártfogót. Addig, amíg a Földön járt, nem jöhetett el a Pártfogó. A Szentlélek kiáradása után Jézus másféle formában van jelen. Előttem mindig az áll, hogy az Atyát, a Fiút és a Szentlelket nem lehet soha, sem az Ószövetség, sem az Újszövetség idején elkülöníteni, noha Jézus Krisztus szerepe nagyon fontos az újszövetségi korban. Jézus mondja: „Senki sem mehet az Atyához, csak énáltalam.” (Jn 14,6)

– Hogyan kellene ünnepelnie a pünkösdöt a keresztyén embernek?

– A Szentlélek általi örömről beszélünk. Általában azt vetik a szemünkre, hogy hiányzik az igazi öröm a keresztyén ember életéből. Búskomorak vagyunk, és a magyar emberek mentalitásához is hozzátartozik valamiféle szomorkodás. A Szentlélek segít abban is, hogyan szabad kifejezni az érzelmeinket. Ne fojtsuk el a Lélek munkáját! Ha énekelünk, akkor örömmel énekeljünk! A Szentlélek a józanság lelke is, nem kell attól félnünk, hogy valamilyen szélsőséges formában nyilvánul majd meg az örömünk. Engedjük, hogy Isten Lelke áthasson bennünket, és fejezzük ki Isten előtt örömünket, hálánkat, hogy az ő vigasztalása a miénk. Hogy velünk van az erőnek és a józanságnak a lelke, aki támogat bennünket, aki hozzánk szól, aki erőt ad, hogy legyőzzük gyengeségeinket és kövessük Jézust. Ünnepelnünk azzal a természetesen megélt keresztyén örömmel kellene, amelyet a Lélek munkál. Ez nagy hiányosságunk.

– Miben látja a pünkösd jelentőségét?

– Az első pünkösd tulajdonképpen az egyik ószövetségi ünnepen történt: az emberek a sávuót, azaz a hetek ünnepére gyülekeztek össze, amely a hálaadás alkalma is volt az aratásért és a Mózesnek adott tíz parancsolatért. Ott valóra váltak Jeremiás szavai, amikor arról ír, hogy az Úr új szövetséget köt népével, mondván: „Törvényemet beléjük helyezem, szívükbe írom be…”, ugyanis Isten pünkösdkor beleírta a keresztyén ember szívébe az ő parancsolatait. Ez az ünnep jelentősége, illetve az állandó jelenlét. Az Ószövetség idején Isten kiválasztott prófétákat, egyéneket, akiket felruházott a Lélek erejével, hogy szóljanak. Ők ezáltal erőt és ihletést kaptak valamely meghatározott feladatra, pünkösdtől kezdve pedig állandó lett a Lélek jelenléte a keresztyén ember életében.

– Habár a Szentlélek láthatatlan, akkor, Jeruzsálemben mégis láthatóvá és hallhatóvá vált. Szélzúgás támadt, és lángnyelvek jelentek meg az együtt maradt tanítványok előtt, akik különböző nyelveken kezdtek beszélni. Hogyan változott meg a tanítványok élete ezután?

– Jézus azt mondta a tanítványoknak, hogy „erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek” (ApCsel 1,8). Nem valamiféle bioenergiáról vagy kozmikus erőről van szó, hanem valakinek a munkálkodásáról, mivel a Szentlélek személy. A tanítványok erőt kaptak, bátorrá és hitvallókká lettek. Addig nem volt meg bennük ez a bátorság. Péter félelmében megtagadta Jézust a főpap udvarán, a Szentlélek eljövetelével viszont valóban erőt kaptak, bátorságot a hitvalláshoz.

– Mi hogyan használhatjuk ezt az erőt, és honnan ismerjük fel a Szentlélek munkáját?

– Észre kell vennünk, hogy amit nem tudunk a saját erőnkből megvalósítani – Krisztus követését, a keresztyén életet –, azt a Lélek erejével sikerül. Nagy jelentőséget tulajdonítok a Szentlélek eljövetelének. A Lélek gyümölcseiről, a Szentlélek munkájának kézzelfogható eredményeiről a galatákhoz írt levélben olvashatunk: ilyen a szeretet, az öröm, a békesség, a türelem, a szívesség, a jóság és a hűség. Ezeken kívül a karizmákban, a kegyelmi ajándékokban is tetten érhető a Szentlélek munkája, de szerintem az elsődleges az, miként nyilvánulnak meg egy embernek az életében a Lélek gyümölcsei. Jézus azt mondja, hogy „gyümölcséről lehet megismerni a fát”, ez lényegében ugyanazt jelenti.

– Mekkora szerepük van a karizmáknak a Szentlélek munkájában?

– Természetesen a karizmák is fontosak, mert azok arra adatnak, hogy a gyülekezeti tagok szolgáljanak egymásnak, építsék egymást azokkal a lelki ajándékokkal, amelyeket Isten kioszt közöttük az ő tetszése szerint. Ezek nem erőltethetők ki. Nem akarok most vitát folytatni a szélsőséges karizmatikus felfogásról, csak azt szeretném érzékeltetni, hogy sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonítok a Szentléleknek, mint ahogyan ez a hagyományos egyházi gondolkodásban jelen van, ugyanakkor szeretném azt a határvonalat is meghúzni, hogy ennek biblikus formában és körülmények között kell történnie. Nyilván Istennek joga van a maga szuverenitásában szabadon munkálkodni, de Isten is önmagához, a maga törvényéhez köti a cselekvését, nem független attól.

– Mire gondolt, amikor azt mondta, hogy nem erőltethetők ki a Szentlélek ajándékai?

– Például arra, amikor Simon mágus azt gondolta, hogy rendelkezhet a Szentlélek felett emberi akarattal. Isten személyéről van szó, aki oszthatatlan, de ő nem értette meg, hogy ez lehetetlen és ez bűn. Pénzt ajánlott Péternek a kegyelmi ajándékokért, hogy aztán ő gyakorolja ezt a hatalmat. Isten személyéről van szó, és ez azt jelentené, hogy Isten fölött mi rendelkezünk, mint ahogy egyes szélsőséges karizmatikusok azt mondják, hogy Jézust odarendelik a pódiumra, ahol meggyógyulnak emberek. A Szentlélek mindig Jézusra és az Atyára mutat, mivel ő az Atyának és a Fiúnak a Lelke. Elválaszthatatlan tőlük. Őket dicsőíti meg, őket jelenti ki és mindig a Szentíráshoz kötődik. Elválaszthatatlan a Szentírástól, mivel a Szentlélek ihlette az Írást. Azt szoktam mondani, hogy a Biblia zsinórmérték, amelynek a segítségével mindent megmérhetünk, a lelki eseményeket, történéseket is. A mérce a Biblia, amelyhez a Szentlélek kapcsolódik. A Szentírás alapján tudjuk megvizsgálni, hogy egy-egy helyzetben valóban Isten Lelke munkálkodik-e.

– Hogyan kapjuk a Szentlelket?

– Csakis a Krisztusba vetett hit által. Két igét szeretnék ezzel kapcsolatban idézni, az egyik az efézusi levél eleje: „Hogy dicsőségének magasztalására legyünk, mint akik előre reménykedünk Krisztusban. Őbenne pedig titeket is, akik hallottátok az igazság igéjét, üdvösségetek evangéliumát, és hívőkké lettetek, eljegyzett pecsétjével, a megígért Szentlélekkel, örökségünk zálogával, hogy megváltsa tulajdon népét az ő dicsőségének magasztalására.” (Ef 1,12–14) Itt arról beszél Pál, hogy azokat, akik hívőkké lettek, eljegyezte Isten a Szentlélekkel. A másik igét pedig maga Péter mondja pünkösdi beszédében: „Térjetek meg, és keresztelkedjetek meg mindnyájan Jézus Krisztus nevében bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát.” (ApCsel 2,38) Ezeket azért mondom, hogy lássuk, nem szükséges valamilyen beavatottság vagy kézrátétel ahhoz, hogy valaki vehesse a Szentlélek ajándékát. Úgy látom, hogy Krisztus elfogadásával megkapjuk Isten jelenlétét, vele pedig mindent, amire szükségünk van.

– Milyen szerepe van a Szentháromságban a Szentléleknek?

– A Szentlélek a pártfogó és a vigasztaló. Egyfajta közelséget jelent, olyan intimitást Istennel, amilyet csak a Szentlélek tud létrehozni. Ez az a plusz talán, amit a korábbi nemzedék nem tudott így megélni. Isten úgy vigasztal bennünket, mint anya a gyermekét, ennyire közel van hozzánk – csodálatos ajándéka ez Istennek a Szentlélek által. Azt gondolom, hogy ebben a közvetlenségben, a személyességben van nagy jelentősége. Személyes kapcsolatban lehetünk Istennel, párbeszédben lehetünk vele és megélhetjük a vigasztalást. A Szentlélek az imádkozásban is a segítségünkre jön: „Ugyanígy segít a Lélek is a mi erőtlenségünkön. Mert amiért imádkoznunk kell, nem tudjuk úgy kérni, ahogyan kell, de maga a Lélek esedezik értünk kimondhatatlan fohászkodásokkal.” (Róm 8,26)

– Hagyományosan pünkösdhöz kötjük a Krisztust követő egyház megalakulásának időpontját is. Miért alakult ez így?

– Háromezer férfit tart számon a Biblia, akik hitre jutottak Péter pünkösdi prédikációja alatt, akiknek a Szentlélek megnyitotta a szívüket, mint ahogy Lídiáét is Filippiben. A Lélek készít minket elő arra, hogy befogadjuk az Igét. Természetesen nem erőszakkal, de egyfajta nyitottságot, készséget munkál, lehetőséget ad, hogy higgyenek az emberek. Azért kötjük pünkösdhöz a keresztyén egyház születését, mivel Jeruzsálemben ezután jött létre az első keresztyén gyülekezet, később pedig Antiókhiában és Samáriában, majd Kis-Ázsiában, a mai Törökország területén születtek közösségek. Aztán Európában terjedt tovább a keresztyénség, beleértve Rómát, majd a hispániai és ibériai félszigetet. Kiáradt az Ige, de onnan indult el, Jeruzsálemből.

– Van személyes élménye, tapasztalata a Szentlélek kapcsán?

– Két nagy élményem van a Szentlélek munkájával kapcsolatban. Az első, amikor még Horvátországban, Szentlászlón szolgáltam, és meglátogattam az egyik idős asszonyt a gyülekezetből. Beszélgettünk a Szentlélek munkájáról. Megdöbbentett, hogy évtizedeken keresztül hallgatta az igehirdetéseket és olvasta a Bibliát, de nem értette, ki a Szentlélek és mi az ő munkája. Akkor eszmélt rá dolgokra, amikor beszélgettünk. Kicsit úgy volt, mint az efézusi gyülekezetben, amikor azt mondták: „Hiszen még azt sem hallottuk, hogy van Szentlélek.” (ApCsel 19,2) Akkor értettem meg, hogy a lelkészi munka nem a szószékről szól csupán. A hallottakat el is kell mélyíteni személyes kapcsolat és beszélgetés során. A másik D. Martyn Lloyd-Jones protestáns lelkész munkássága és egyik kijelentése, aki azt mondta, hogy némely keresztyének annyira félnek a Szentlélek munkájától, hogy elfojtják azt magukban. Én a kiegyensúlyozott teológia híve vagyok: a tanításnak mindig egyensúlyban kell lennie, nem szabad szélsőségekbe elmenni, ez a kijelentés viszont elgondolkodtató.

Hegedűs Bence, fotó: Kalocsai Richárd

Az interjú megjelent a Reformátusok Lapja pünkösdi számában.