A reformáció kora

A Második Helvét Hitvallás születésének ideje a 16. század, melyet a felfedezések századának is neveznek – fogalmazott Buzogány Dezső, aki kiemelte, a legfontosabb, hogy az a század felfedezte Isten igéjét. Az előadó elvetette azt a vélekedést, mely szerint a reformáció az ige reformációjának, a hit újításának ideje. Kiemelte, hitet újítani nem lehet, hanem csak erősíteni, hiszen nem tulajdonunk, azt csak megkapjuk. Továbbá nem értett egyet azzal sem, hogy a  reformáció a humanizmus és a reneszánsz egyházban megjelenő része. „A reformáció lényege az, hogy középpontjában nem az ember áll, hanem Isten igéje, ami élő és ható” – összegezte a fordító.

„Az ige felfedezése indítja el ezt az egész egyházi folyamatot, amit mi reformációnak nevezünk” – hangsúlyozta Buzogány Dezső, aki a hitvallás szerzőjéről elmondta: Bullinger Henrik 58 éves volt, amikor írta, ekkora már igen sok mindent letett az egyház asztalára. Olyan feszültségekkel és kihívásokkal teli korszak volt ez, amikor Isten még a kövekből is támasztott prófétákat. Olyanokat, akik nyilván teljes joggal hasonlíthatók az apostolokhoz, hiszen ők is egyházat plántáltak. Nekünk egészen más feladatunk van most. Az örökséget ápolni és tovább vinni, minél érthetőbben és tisztábban átadni – fogalmazta meg a ma feladatait a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet professzora.

A hitvallás szerepei

Hitvallásra akkor van szükség, ha az egyház elbizonytalanodik, kihívások előtt áll. A hitvallás visszavezet a forráshoz, amiből táplálkozni és tápláltatni kell. A Második Helvét Hitvallás visszavezet a Szentíráshoz, nem teszi azt fölöslegessé – fogalmazta meg az egyháztörténész a hitvallás létrejöttének lényegét. Emlékeztette a hallgatóságot a protestáns ortodoxia idejére, amire jellemző volt, hogy egyenrangú félként állt a hitvallás és a Szentírás. Többet foglalkoztak a hitvallással, mint a Szentírással, azaz a hitvallás lett a „papíros pápa". „Nem akar a hitvallás versenyre kelni a Szentírással, nem is jó, ha versenyeztetjük” – összegezte a fordító.

A kolozsvári professzor elmondta, nem szabad múzeumi tárggyá válnia, mert funkciója többrétegű, és jó, ha beépül a mindennapjainkba. A hitvallás egyrészt confessio, Bullinger egyéni hitvallásnak szánta. Ugyanakkor apológia is: az adott korban a szerző és a heidelbergiek is védőbeszédnek szánták Krisztus mellett. Ugyanakkor szimbólum, ismertetőjegy, erről lehet felismerni azt a közösséget, aki ezt elfogadja, vallja és hirdeti.

A születési körülmények

Buzogány Dezső elmondta, hogy a kezdőfolyamat az 1550-es évek második felében Heidelbergben volt, ahol az úrvacsoráról szóló vita kialakult. III. Frigyes választófejedelem a vita lezárása ügyében levelet írt Melanchtonnak. E levél hatására indul el az a folyamat, amelynek következménye lett később, hogy a választófejedelem közössége elfogadta Bullinger személyes hitvallását és vált az ő hitvallásukká. Erre azért volt szükség, mert az 1555-ös Augsburgi vallásbéke csak a lutheránus és római katolikus felekezetet fogadta be. Heidelberg és III. Frigyes a svájci tanítást követte, ez a védelem nem terjedt ki rájuk, ez a vallásbéke nem volt számukra biztosított. A svájci kantonok ezért folyamodtak Bullingerhez 1566-ban és írták alá. Ezt követően Európa református egyházai szinte azonnal csatlakoztak a nyilatkozathoz, többek között a lengyelek és a magyarok is.

Hatása és az első fordítás

„Miért került sor arra, hogy elfogadja a magyar egyház ezt a hitvallást?” – tette fel a kérdést az egyháztörténész. Elsősorban azért, mert felismerte ebben azt a teológiai tanítást, amit ő maga is hitt és vallott. Teológiailag már korábban egy irányba indultak el és később ennek az eredménye lett, hogy a Helvét Hitvallásra is felfigyelt Erdély és Tiszántúl, így vált részévé az egyházi életnek, a lelkészképzésnek is. (Erre érdekes példaként Buzogány Dezső a 17. és 18. század zsinatait hozta fel: Ekkor a püspök által, a Helvét Hitvallásból kijelölt részek alapján kellett a lelkészjelölteknek vitatkozni, azért, hogy ezzel mérjék fel lelkészi képességüket.)

Az első fordítást Szenczi Csene Péter készítette és 1616-ban jelent meg. Ugyanaz a kérdés merül fel, mint az Institutio kapcsán. „Miért volt szükség lefordítani a hitvallást, amikor minden lelkész tudott latinul? Mennyire lett volna hasznos a lelkészeknek – a korabeli magyar nyelv színvonalát tekintve?” – tette fel a kérdést az egyháztörténész, majd rávilágított, hogy nemcsak a lelkészeknek volt szüksége rá, hanem az elcsatolt részeknek, ahol igen erőteljesen elindult a rekatolizáció. Erre kellett valamilyen választ adni a reformátusoknak, sőt ami ennél is fontosabb volt: meg kellett erősíteni a református egyházban az egyház patrónusait, a közép és főnemességet, hiszen a „cuius regio, eius religio” elv (akié a föld, azé a vallás) alapján a rekatolizáció ezt a réteget érintette. A megerősítést szolgálta a hitvallás fordítás – mondta a fordító.

A mostani fordítás

„Minden kornak meg kell adni az esélyt, hogy minél pontosabban és tisztábban tudja visszaadni, amit a reformátoroktól kapott” – adott számot munkájáról a Generális Konvent tagjainak az új fordítás készítője. Az előzményekről elmondta, hogy a zsinat korábbi elnöksége azzal bízta meg, hogy a korábbi, 80-as években elkészített fordítást vesse össze az eredeti szöveggel. E munka közben tapasztalta, hogy lényeges hiányosságokat kellene pótolni, sok részt kellene javítani. A Generális Konvent elnöksége a szöveg átdolgozása helyett végül új fordítás elkészítése mellett foglalt állást. Buzogány Dezső az egyik eredeti példányt, az 1566-os zürichi változatot választotta, amit feltételezhetően Bullinger látott, és a kiadása felett őrködött. A fordítás folyamán két dolog merült fel: egyrészt értelmezési kérdések tisztázása, valamint kimaradt részek lefordítása. Eőadása végén konkrét példák felsorolásával mutatta be milyen eltérések vannak a korábbi és az új változat között. „Aki komolyan veszi Isten igéjét és az igeszolgálatot, annak komolyan kell vennie a hitvallásunkat is” – zárta előadását Buzogány Dezső.

Ajánló szavak

Bogárdi Szabó István püspök, a fordítás lektora, előadásában elmondta, miért érdemes a hitvallást kézbe venni, föllapozni. A Heidelbergi Káté és a Helvét Hitvallás fordításának közelsége kapcsán kiemelte, hogy a két iratnak, használatuk okán, másféle jelentősége van az egyházunkban, ami a fordítási munkában is megmutatkozott. A káté fordítása nehezebb, hiszen szövegei liturgiai szövegekké váltak, fogadalomtételekben, konfirmációs vizsgákon hangzanak el. A hitvallásnál viszonylag szabadabbak a fordítók. Nem tézis és katekizmusszerű szöveg, hanem alaposabb, kifejtőbb és érvelőbb. Aki végig olvassa, fellapozza bátrabban és szabadabban tud saját református hitéről megnyilatkozni, érvelni, állást foglalni. „Milyen jó lenne, ha a mi református családunkba tartozó testvéreink sűrűbben olvasnák” – emelte ki Bogárdi Szabó István az idén 450 éves hitvallás jelentőségét, hozzátéve, hogy például a megigazulásról szóló fejezete érvelésünk alapja lehetne.

A hitvallás műfaja és jelentősége

A püspök a Második Helvét Hitvallás keletkezéséről elmondta, hogy a reformáció második nemzedékének egyik legtermékenyebb és legjelentősebb teológusa írta. Eredetileg magán hitvallásként, egész pontosan tézisgyűjteményként jött létre. Önmaga számára összefoglalta hitbeli meggyőződését. „A kor szokása szerint megmutatta a kollegáinak, megtetszett nekik, megtárgyalták, aláírták. Végül is egyfajta hitvalló irat rangjára emelkedett.”- összegezte a lektor a hitvallás elterjedésének körülményeit. A tartalmáról elmondta, hogy mivel Bullinger már a reformáció második nemzedékéhez tartozott, ezért a dokumentum higgadtabb, körültekintőbb, teológiai alapok tekintetében elmélyültebb, mint az 1527-es első hitvallás, ami egy nagyon rövid, harcos irat volt. A másodikban már benne vannak a viták református megoldásai is, ilyen értelemben bátrabban nevezhető konszenzusszövegnek. Ezért nagyon hamar aláírták a svájci kantonális egyházak, a magyarok, a presbiteriánusok.

Bogárdi Szabó István kiemelte, a dokumentum végén megjelennek az egyházszervezésre vonatkozó megjegyzések is. Ennek magyarázataként elmondta, a reformáció első nemzedékében – a tridenti zsinatig – még élt az a remény, hogy a kikiáltott igazság hatására az egyház megreformálja magát. A második nemzedék többek között Genfben, Zürichben, Bázelben is, aztán Debrecenben, Nagyváradon és Kolozsváron is elkezdett gondolkodni azon, hogy az igazság kimondása után, hogyan építsék fel gyakorlatilag újra az anyaszentegyházat. Itt felmerültek olyan kérdések,  mint „Mire való a templom?” vagy  „Milyen legyen az istentisztelet?” Bullinger részletesen foglalkozott azzal, hogy szétválassza a lényegest és a lényegtelent, úgy vélte, akkor kezdődik a baj, amikor az egyházban a közömbös kérdésekből akarnak fontos kérdéseket csinálni.

A Zsinat lelkészi elnöke az irat mindennapos jelentőségénél Wolfhart Pannenberg evangélikus teológusra hivatkozott, aki szerint a hitvallásoknak hermeneutikai jelentősége van. Az igehirdetőnek a hitvallás horizontot nyit, bizonyos kérdésekre érzékenyebbé tesz. „Lehetővé teszi számunkra, hogy az igében meghatározó vonatkozásokat észrevegyük, és ez bekerül az igehirdetésünkbe, azaz a szemléletmódunkat, az egzegézisünket, az igeolvasásunkat is meghatározza. Ha a hitvallás maga is bibliamagyarázat, márpedig a Második Helvét Hitvallás bibliamagyarázat – szüntelenül azt keresi, mi az, ami alapján Isten igéjét meg tudjuk érteni –, akkor felmérhetetlen hasznunkra van” – zárta előadását Bogárdi Szabó István püspök.

A Generális Konvent – megköszönve az elvégzett munkát – a hitvallás fordítását elfogadásra javasolta a Magyar Református Egyház részegyházai számára. Azok zsinatainak december 31-ig kell jóváhagyni a szöveget, mert a Generális Konvent 2017. június 24-re és 25-re Debrecenbe hívja össze a Magyar Református Egyház közös zsinatát. Az ünnepi találkozó célja, hogy méltóképpen megemlékezzünk az 1567-es debreceni zsinat évfordulójáról, melyen elődeink először elfogadták a Második Helvét Hitvallást, s létrehozták első hitvallásos közösségüket.

Összeállította: Telepóczki Márta, fotó: Asszonyi Eszter, Kalocsai Richárd