„Mindent az Atyától kaptam, ingyen kegyelemből, az ő gondviselő szeretete alakította sorsomat, olyan volt az életem, mint egy regény, melynek a forgatókönyvét Isten írta” – összegezte életútját 2010-ben Szabó Imre, aki 1919-ben született a délvidéki Magyarittabén. Édesapja fiatalon meghalt, utolsó szavaival így szólt a hétéves fiúhoz: „Kisfiam, ember legyen belőled!” Édesanyja cselédmunkát vállalt Nagybecskereken, így ő nagyszüleivel maradt, és „gyermekkora legboldogabb éveit” töltötte velük. Nagyanyja sokat énekelt és mesélt neki, ez egész életére nagy hatással volt. Amikor édesanyja újra férjhez ment Nagybecskereken, magához vette a gyermeket.

A nagybecskereki soknyelvű gyülekezetben találkozott először a belmisszióval. A Trianon utáni években a délvidéki iskolákban a gyerekeknek a szerb nyelvet kötelezően kellett tanulniuk, a magyar középiskolákat pedig megszüntették. Ekkor alakult meg a Magyar Közművelődési Szövetség, hogy a magyar fiatalokat segítse. Szabó Imre szerb nyelven elvégezte a középiskola első osztályát, majd mostohaapja kivette őt a gimnáziumból, és inasnak adta egy könyvkereskedésbe, ahol megszerette az olvasást. Eközben egyre tágult ismeretsége és barátainak száma, akikkel a népi írók köteteit olvasták. Még Kiss Ernő aradi vértanú sírját is megkoszorúzták – ami akkor bátor cselekedetnek számított.

Nagy lehetőséget jelentett számára, hogy magánvizsgákat tehetett a gimnáziumban, és ösztöndíjjal felkészülhetett az érettségire. „Mindeközben megmaradt vallásos református gyereknek, Becskereken konfirmált, és lassan belenőtt az ifjúságba, a Keresztyén Ifjúsági Egyesület tagja lett" – fogalmazott Kovácsné Pázmándi Ágnes. Különböző felekezetekből és nemzetiségekből érkező fiatalok jártak a közösségükbe, ahol sokat beszélgettek, hitbeli kérdésekről vitatkoztak – mindezt testvéri szeretetben.

„(…) Ki rendezte ezt így? Persze lehet rá azt mondani, hogy a véletlen. De hát számtalanszor történnek ilyen pontosan kiszámított és célszerű véletlenek, akkor már jogos a gyanú, hogy azok egyáltalán nem véletlenek. Az én életemben pedig igen sokszor így történt. Így hát egyre inkább rászoktam, hogy a következőképp gondolkodjak: Az én teremtő és megváltó Uram kétféle módon van jelen az életemben. Egyfelől Szentlelke által bennem, lelkemben munkálkodik. Ő ad nekem hitet és engedelmességet. Másfelől Isten jelen van kívül is, mellettem is, és a körülöttem levő eseményekben is, sőt mindenütt, ahol rólam van szó. Ezért azt szoktam mondani, hogy van nekem egy belső Istenem és van egy külső Istenem. És ez nem értendő félre, ugyanazon egy Istenről van szó. A modern gondolkodás, sőt még a teológia is szeret megmaradni a »belső Istennél«, vagyis szubjektív valóságként tekint rá. Mintha Isten csupán a mi emberi lelkünk terméke volna. Isten azonban objektív Isten, tőlünk független és rajtunk kívül álló valóság” – idézte Szabó Imre Bizonyosság a történelemről című írását Sükösd Tamás polgármester, aki a példaképre, „mindannyiunk Imre bácsijára” emlékezett köszöntőbeszédében a sárbogárdi városháza dísztermében.

Szabó Imrét 1941-ben egy ismerőse rábeszélte, hogy menjen az anyaországba, és jelentkezzen egyetemre. Budapestre érkezése után matematika-fizika szakos hallgató lett, ám az egyetemen nem érezte jól magát. Egy sétája alkalmával felfedezte a Ráday utca 28-at, és ekkor döntött úgy, hogy jelentkezik a teológiára, ahová föl is vették. „Nem hiszem, hogy nálam boldogabb teológus lakott volna 1941 őszen a Ráday-kollégiumban. Már önmagát a teológus létet is kiváltságnak éreztem, az órákra szinte úgy jártam be, mint istentiszteletre” – idézte Kovácsné Pázmándi Ágnes Szabó Imrét, aki beköltözése után másnap diáktársaitól megkapta az „Espi” nevet, hiszen úgy hívták, mint az akkori budapesti esperest, aki később apósa lett. Dolgozott a Ráday-könyvtárban, a Kálvin téri templomban Ravasz Lászlót hallgatta, csatlakozott az Soli Deo Gloria diákmozgalomhoz, megismerte Soós Gézát, aki bevonta az ellenállási mozgalomba, majd a háború végén menekülnie kellett.

A teológián találkozott későbbi feleségével, Szabó Évával, akivel 1949-ben házasodtak össze. Hatvankét évig éltek boldog házasságban, hét gyermeket neveltek fel. „Nem tudom, hogy milyen volt papgyereknek lenni Szabóéknál, de abban biztos vagyok, hogy nagyon keveset látták a szüleiket" – fogalmazott Kovácsné Pázmándi Ágnes, aki Szabó Évát is idézte: „Sokszor feszültséget okozott bennem otthon a család, a szolgálat terhe.  Ha otthon voltam, nyugtalanított, hogy mennem kellene látogatni, felelős vagyok a gyülekezetben élő, szenvedő emberekért. Ha elmúlt egy látogatás, akkor az bántott, hogy megint nem voltam otthon, nem foglalkoztam a gyermekeimmel.”

Szabó Imre a sikeres segédlelkészi vizsgát követően Kiskunhalason és több budapesti gyülekezetben segédlelkész, majd 1950-től egyházkerületi missziói lelkész volt. Tagja lett a Bethániának, amely fontos feladatának tartotta az evangelizációt. Jelentős szerep jutott nekik az egész országon végigvonuló lelki ébredési hullámban. Ekkoriban az emberek felismerték, hogy egyéni életük, az egyház és a nemzet megmaradása csakis a tiszta evangélium hirdetése, a bűnbánat és a megtérés alapján képzelhető el.

1952-ben Szabó Imrét megválasztották sárbogárdi lelkésznek. Harminchárom év alatt, majd nyugdíjasként is rengeteg munkát végzett a gyülekezetben. Ezt a település is elismerte, hiszen 2003-ban Sárbogárd díszpolgára lett. Igehirdetés-sorozatokat, hittanórákat tartottak, imaköröket alapítottak, leányórákat és férfiheteket vezettek be, diakóniai szolgálatokat vállaltak, evangelizáltak, felvállalták a karizmatikus ébredést, és többször felújították épületeiket. „Újra megtanították ezt a gyülekezetet ünnepelni" – összegezte a Szabó-házaspár szolgálatát az előadó, aki azt is hangsúlyozta, hogy Sárbogárd a szolgálati hely után otthonukká is változott. „Itt is embereket akartunk Jézus Krisztushoz vinni” – fogalmazott Szabó Imre egy vele készült interjúban, és azt is hozzátette: „a tűz égett bennünk, hogy új életre vigyük azokat, akik bűnben élnek”.

Balog Zoltán lelkipásztor 2011-ben így emlékezett a reformatus.hu-n Szabó Imrére: „Végig kellett élnie a megraboltatás idejét, az ország, a nemzet, az egyház javainak pusztulását. Sírása mégsem kizárólag az érzelmi megrendülés, az önsajnálat, vagy, ahogy ő mondta, a »papi önérdek« megnyilvánulása volt, hanem bibliai parancs, amelyet mint isteni üzenetet életének döntő pillanataiban, kudarcok és győzelmek között újra és újra felidézett, és szó szerint követett. Ha már senki sem sír, ha már a megrablottak nem is érzik a veszteséget, ha már senkinek nem fáj, akkor maradnak a papok, a pásztorok, a hűséges szolgák. Akik a nagy nyomorúságból jöttek, s átmenve a nagy ébredésen, politikai és egyházpolitikai változásoktól nem függetlenül, de azokat mindig második helyre utasítva szegődtek el Krisztus szolgálatára”

A Prédikációk, tanítások, jegyzetek címmel megjelent, Szabó Imre korábban kiadott írásaiból egybeszerkesztett kötetet a sárbogárdi városháza dísztermében Magyarné Balogh Erzsébet, a Református Missziói Központ (RMK) lelkész-igazgatója mutatta be.

 

„A kötet összefoglalja mindazokat az írásokat, amelyeket sokszor fénymásolt lapokon adogattunk egymás kezébe" – fogalmazott Magyarné Balogh Erzsébet, aki arra is emlékezett, hogy a Szabó Imrétől hallott igehirdetések, bizonyságtételek, előadások „meghatározóak voltak egész életünkre nézve”. A missziói központ igazgatója szenvedélyes igehirdetőnek és elmélyült teológusnak mondta Szabó Imrét.

 

 

„Mit tartalmaz a Prédikációk, tanítások, jegyzetek?" – tette fel a kérdést Magyarné Balogh Erzsébet, aki hangsúlyozta: „Ha a kötetet kezébe veszi az olvasó, akkor újra találkozhat azokkal az üzenetekkel, amelyeket sokan személyesen is megtanultunk Imre bácsitól. Mik ezek? Szentlelkes prédikációk, amelyek egyben teológiai megalapozással megírt tanítások, jegyzetek, amelyeket Isten Szentlelke inspirált, amelyek tanításokká és előadásokká formálódtak. Nagyszerű dolog, és köszönet a család tagjainak, hogy mindezek egy kötetben kézbe vehetők. Mert úgy hiszem, hogy az az ajándék, amelyet Imre bácsi szolgálatán és életén keresztül kaphattunk, megbecsülendő."

 

Az RMK lelkész-igazgatója szerint a Prédikációk, tanítások, jegyzetek és a korábban megjelent Sírjanak a papok „minden kor lelkipásztorának fontos üzenetet hordoz, mert tudnia kell minden lelkipásztornak és teológusnak, hogy „nem tudjuk a szolgálatunkat a Szentlélek ereje és ajándékai nélkül hathatósan betölteni”. Magyarné Balogh Erzsébet idézte Bogárdi Szabó István püspöknek, a bemutatott kötetbe írt ajánló gondolatait is: „Mi hálás emlékezők és egykori olvasók (…) ajánljuk ezt a könyvet érdeklődőknek és keresőknek, kételkedőknek és Isten után epekedőknek, céltalanoknak és Krisztus útjára térteknek, botladozóknak és szárnyalóknak, szenvedőknek és vigasztalóknak, gyógyulást remélőknek és gyógyítóknak, csellengőknek és istengyermekeknek, vitafeleknek és barátoknak, ingadozóknak és szilárd reménységben állóknak, küzdőknek és mennyei dicsőség várományosainak.”

T. Németh László