Gyűjtik a Heidelbergi Káté új fordításával kapcsolatos észrevételeket
2013. november 19., keddA Generális Konvent Elnöksége 2014. március 31-ig várja a fordítással kapcsolatos észrevételeket és javaslatokat.
A részegyházi zsinatok jóváhagyása után a Magyar Református Egyház Debrecenben megtartott Közös Zsinata fogadta el 2013. június 28-án a Heidelbergi Káté új fordítását, melyet a Generális Konvent Elnöksége megbízásából megalakult – kilenc Kárpát-medencei egyházkerület egy-egy teológusából álló – bizottság készített el. A fordítás az eredeti, egymással egyenrangú német és latin szöveget vette alapul, figyelembe véve a Victor János által átdolgozott Erdős József-féle és a Tavaszy Sándor-féle elterjedt fordításokat.
A Generális Konvent Elnöksége 2014. március 31-ig várja a fordítással kapcsolatos esetleges észrevételeket és javaslatokat a hk_visszajelzes(kukac)reformatus.hu email címen. A káté nyomtatásban a Kálvin Kiadó gondozásában jelent meg, valamint olvasható honlapunkon is.
Olvasta már?
-
Ideje a megújulásnak
Vizuális, technikai és tartalmi szempontból is megújul egyházunk hivatalos honlapja. Az új Reformatus.hu-n már hosszú ideje dolgoztunk, annak elindításával is szeretnénk megkönnyíteni a járvány miatt az online térbe szorult egyházi életet: gyülekezeti tagjaink, közösségeink, intézményeink lelki épülését, tájékozódását, szolgálatát.
-
Istentiszteleti ajánlások a krízishelyzetben
A kommunikációs eszközökkel közvetített istentiszteletekhez, a húsvéti úrvacsorás alkalmakhoz és a temetésekhez ajánl istentiszteleti rendeket egyházunk Elnökségi Tanácsa.
-
Betörtek a debreceni Nagytemplomba
Egy harminc éves férfi imádkozni ment a bezárt Debreceni Református Nagytemplomba, majd rongálni kezdett március 30-án, a késő délutáni órákban.
-
Kezdődik a beíratási időszak óvodáinkban
A koronavírus-járvány miatt elektronikus úton elküldött szándéknyilatkozattal is beírathatjuk gyermekeinket a református óvodákba. A jelentkezési időszak április másodikán kezdődik.
-
Térjünk végre észhez!
Felborult az egyház megszokott életritmusa is a koronavírus járvány miatt. Fekete Károly tiszántúli püspök úgy véli, hogy a „maradj otthon!" jelszó tiszteletben tartása mindannyiunk érdeke, ezért bármennyire fájó, de szüneteltetik a személyes találkozásokat igénylő csoportos alkalmakat, istentiszteleteket.