Gyászistentisztelet és emlékezés Ferihegyen

2009. július 15., szerda

Az Air France és az Air Yemenia, de különösképpen az Air France repülőgép-katasztrófájának magyar áldozataira emlékeztek július 12-én a Ferihegyi Repülőtéren. Az ökumenikus istentiszteleten megjelentek az Air France járatának tragédiájában elhunytak családtagjai, akik szeretteiktől ily módon is búcsút vehettek, és lélekben emlékezhettek rájuk. Az istentiszteleten részt vett a Budapest Airport Zrt.-t üzemeltető Hochtief német konzorcium projekt menedzsere, Michael Feeney, valamint az Air France és a KLM közép-európai régiójának igazgatója, Vincent Vogt. A gyászistentiszteletet Krasznai Andrea református lelkész, aki korábban a Repülőtéri Lelkészek Nemzetközi Szövetségének elnöke is volt, kezdeményezte és vezette.

A pasaréti református Palló Imre Énekkar szolgálata után Fischl Vilmos evangélikus lelkész a Jn 14, 1-3 alapján szólt arról, ez az igeszakasz megerősít minket abban, hogy akik előre siettek ebből a földi életből, azok már az Isten kezében vannak. Keresztyén emberként számunkra van egy biztos pont, a Jézus Krisztuson keresztül vezető út Istenhez. „Sosem könnyű a gyász, sosem könnyű eltávozott testvéreinktől búcsút venni, mégis mindannyiunk életében ez az idő vagy hamarabb vagy később eljön, de ez az idő, amit itt a földön eltöltünk, kevesebb, mert az igazi hosszú élet az Isten országában kezdődik” – fogalmazott a repülőtéri lelkész.

Czap Zsolt Jézus keresztre feszítésének története (Lk 23,44-46) alapján úgy fogalmazott, hogy a halál számunkra elszakadást jelent, ha valaki hozzánk tartozott, nehéz átélni, hogy a földön már nem találkozhatunk. De hisszük, hogy a halál nem végállomás. Az utolsó vacsorán Jézus Krisztus vigasztaló szavakat mondott. „Mi abban bízunk, hogy a földi életünk nem értelmetlenül ér véget, hanem az Isten végtelen jóságából és szeretetéből vár ránk az örök élet, ahol nem lesz fájdalom és szenvedés” – mondta a római katolikus lelkész, majd hozzátette, hogy Istenbe vetett hittel lehet az ilyen tragédiákon túl lenni, hálaadással lehet megköszönni mindazt, amit itt a földön kaptunk.

Krasznai Andrea János evangéliuma 14,27 alapján szólt arról, hogy amikor Jézus Krisztus búcsúzik tanítványaitól, akkor kereszthalálára próbálja felkészíteni őket. Az Úr végrendelkezik, de nem úgy, ahogy mi szoktuk tenni. Mennyei valóságokról és mennyei kincsekről rendelkezik. Békességet hagyok nektek – mondja Jézus, hiszen békesség nélkül nincsen minőségi élet. Békesség hiányában az ember túlélni igyekszik, nem pedig megéli napokat.

A modern ember a lét nagy kérdései felől ugyanolyan bizonytalanságban szenved ma, mint kétezer évvel korábban a tanítványok. Ki vár rám a földi élet után? Lesz-e valaki, aki fogad, amikor átlépem e világ határait? Lesz-e valaki, aki megfogja a kezem és magához hív? A gyászban ezen kérdések felöl szeretnénk teljes bizonyosságot.

„A veszteség tapasztalatával megcsendesedik a szív, és addig fontosnak ítélt dolgok másodlagossá, sokadlagossá válnak” – fogalmazott igehirdetésében a ferihegyi vezető lelkész, majd hozzátette, hogy Jézus Krisztus személyében a felülről kapott békesség az a drága kincs, mely segíti az embert a gyász fájdalmának elhordozásában, hogy megélje életének hátralévő idejét. Amikor békességre vágyva elcsendesedünk, akkor érezzük, hogy valahonnan erőt kapunk, hogy tovább tudjuk folytatni életutunkat és képesek legyünk túllátni a materiális lét határain. Isten miért engedi, hogy meglátogasson minket a gyász, a baj, a baleset? „Erre a kérdésre itt a földön nem tudjuk a választ, de az bizonyos, hogy az Úr soha nem ígért könnyű életet az övéinek” – válaszolta a feltett kérdésre Krasznai Andrea.

Az ökumenikus istentiszteletet az imádságok után mécsesek meggyújtása, a Palló Imre Énekkar szolgálata és az áldás zárta.

Mint ismeretes, az Air France 447-es járata június 1-jén fedélzetén 228 emberrel, köztük négy magyar állampolgárral az Atlanti-óceánba zuhant. Hét gyermek és egy csecsemő tartózkodott a gépen. A hét gyermekből kettő magyar kisfiú volt. Az Air Yemenia utasszállítója június 30-án, 153 emberrel a fedélzetén a Comore-szigeteknél zuhant az Indiai-óceánba, a szerencsétlenséget egy 14 éves kislány élte túl.

T. Németh László/Reformátusok Lapja


„Nagyon sajnáljuk azt, ami történt. Szeretnénk kifejezni mély és őszinte együttérzésünket, támogatásunkat a hozzátartozóknak” – nyilatkozta a Reformátusok Lapjának Vincent Vogt, az Air France és a KLM közép-európai régiójának igazgatója. Ez a baleset „fekete nap a légi közlekedés elmúlt hetven évének történetében”. Jelen pillanatban a légitársasági alkalmazottak mindent megtesznek, hogy támogassák a hozzátartozókat. Az Air France budapesti igazgatója elmondta, hogy a mai napig is teljes rejtély, hogy miért következett be a katasztrófa. „A több hete tartó kutatásokat az Atlani-óceánban sajnos le kell állítani, mivel a fekete doboz kibocsátotta jel nem érzékelhető. A közlekedésbiztonsági tanács, mely egy teljesen semleges szervezet, azonban tovább folytatja a vizsgálatokat. Az Air France természetesen száz százalékos támogatását adja ehhez a munkához. Nagyon reméljük, hogy a baleset okaira a lehető legrövidebb időn belül fény derül” – fogalmazott Vincent Vogt.

(TNL)

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.