Generációváltás

2015. szeptember 16., szerda

„Fiatalokat fiatalok által" a Református Fiatalok Szövetsége (REFISZ) szolgálatának alapelve. Vallják, hogy Jézus az Élet, és az Életben helye van a focinak, nevetésnek, játéknak, zenének is. Céljaikról és magukról mesélnek az idén felállt új vezetőség tagjai.

Foci és keresztényüldözés 
„A foci szeretete miatt kerültem kapcsolatba a REFISZ-szel, a kispest-rózsatéri ifisekkel vettem részt a focikupán tíz évvel ezelőtt. Ezt követte egy téli konferencia, majd a nyári táborban Dobos Bence lelkipásztor azt mondta, legyek tag. Amikor megkérdeztem, miért lépjek be, ezt válaszolta: „Ha keresztényüldözés lesz Magyarországon, ezeket a listákat fogják megnézni először." Beléptem. Később egy tanéven keresztül voltam segédtitkár Molnár Zoltán (az előző titkár) mellett, emlékszem az első elnökségi ülésre, ahol részt vettem. Egy szigorú, hivatalos ülésre készültem, ehhez képest egy szerető baráti közösségbe érkeztem. Meghatározza az elnökséget az, hogy egylelkűségre törekszünk, Jézus vezetésével. Négy éven keresztül pótelnökségi tag voltam, február óta vagyok a REFISZ elnöke"– mutatkozik be Rácz Gábor.

Harsányi Andrea titkár így mesél magáról: „Kárpátaljáról jöttem, a Parókia portálon láttam, hogy a REFISZ titkárt keres, így jelentkeztem az állásra. Nyáron rögtön a mélyvízbe kerültem, belecsöppentem a nyári tábor szervezésébe. Láthattam, hogyan kivitelezhető a nagytábor a gyakorlatban, amellett, hogy sokkal összetettebb feladat, mint gondoltam. A döntéseket közösen hozzuk, mindennap tanulok valami újat, bátran kérdezhetek, az előző titkár, Berki Péter mindig segítségemre van. Az én feladatom az információk továbbítása, a levelezés, a háttérszervezés."

„1999-ben tértem meg a nagytáborban, azóta hol közelebbi, hol távolabbi kapcsolatban vagyok a szervezettel. Voltam csoportvezető konferencián, illetve elnökségi tag is. Február óta vagyok a REFISZ lelkésze, egyébként Diósdon szolgálok. A csapatépítő hétvégénken volt egy gyakorlat, ahol a REFISZ-t egy hajó jelképezte, abban kellett elhelyeznünk magunkat. Én a kormányhoz álltam, és meg is fogalmaztam: lelkészként nekem kell látnom, merre haladunk. Legfontosabb feladatom az elnökség pásztorlása, illetve a missziós utak szervezése” – meséli Pogrányi Károly. 

Újrafogalmazás
Az előző vezetőgeneráció tagjai ma már családos emberek, akiknek megérett az idő a szolgálat elengedésére. Seniorokként, támogatóként továbbra is jelen vannak a szervezet életében, akár az egyházon belüli kapcsolati hálójuk segítségével.
„Nagyon lényegesnek tartom azt, hogy kontinuitás van az előző vezetés és a mostani között. Úgy lettem elnök, hogy éveken keresztül láttam, hogyan működik a szervezet. Amikor átvettük a REFISZ vezetését, számot vetettünk azzal, hol állunk most, mik a céljaink és ezeket milyen eszközökkel érhetjük el. Tudtunk azonosulni az előző vezetés céljaival, ezeket csak újra kellett fogalmaznunk, hogy a sajátunk lehessen. Továbbra is nagyon fontos az alapigénk: Nem ti választottatok ki engem, hanem én választottalak ki, és rendeltelek titeket arra, hogy elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek, és gyümölcsötök megmaradjon, hogy bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. (János evangéliuma 15:16). Azért szolgálunk, mert Isten erre választott ki bennünket" – meséli Rácz Gábor.

Lehetőség a misszióra
A körülöttük lévő világot missziós lehetőségnek látják a REFISZ tagjai, céljuk a fiatalokat Krisztushoz vezetni, majd segíteni a gyülekezetbe tagolódásukat. Ennek eszközei a különböző programok, konferenciák: 

„Minden évben rendezünk egy téli és egy őszi konferenciát, ezek tanító jellegűek, míg a nyári tábor inkább evangelizációs. Évente 10-20 missziós utat szervezünk, ez azt jelenti, hogy elmegyünk gyülekezetekhez, akik meghívnak bennünket, hogy megtartsunk egy ifjúsági csendesnapot. Ehhez annyit kérünk a helyi lelkésztől, hogy a helyszínt és az ebédet biztosítsa. Idén három egyházmegyei ifjúsági nap levezetésére is felkértek minket. Diósjenőn van egy REFISZ-házunk, ahol nyaranta ifihetek levezetését vállaljuk vagy csak a helyszínt biztosítjuk ehhez. Nagyon fontos, hogy ezek gyülekezeti alkalmak, ezzel a segítséggel kezdő lökést szeretnénk adni a gyülekezeteknek, hogy négy-öt ilyen ifihét után már önállóan meg tudják ezeket a programokat szervezni és koordinálni. Terveink között szerepel a vezetőképzés, ahol a gyülekezeti szolgálatra készítenénk fel a fiatalokat" – sorolja Pogrányi Károly. 

Májustól új irodába költözött a szervezet, a belváros szívében lévő Práter utcai helyszín új lehetőségeket nyit meg a misszióra: „Formálódik egy új szolgálati terület, a Pesti Misszió, aminek keretében a Budapesten tanuló középiskolásokat és egyetemistákat szeretnénk megszólítani, illetve a nyolcadik kerületben szolgálni. Ehhez szükségünk van egy elkötelezett magra, akiknek erről közös a látása" – véli a lelkész.

A három fiatal vezető egybehangzóan állítja: „Akármilyen élethelyzetbe kerülünk, ott Jézusra figyelünk és ahol ajtók nyílnak, arra megyünk."

Horváth Zsuzsanna

Forrás: Parókia Portál

Képek: Refisz.hu

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.