– Hogyan ünnepli fennállásának 20. évfordulóját a Református Diákotthon Alapítvány?

– Pénteken 16 órakor veszi hivatalosan kezdetét az az ünnepi program, ahová szeretettel várjuk vissza minden volt diákunkat, minden volt munkatársunkat és egy nagy visszaemlékezéssel, beszélgetéssel indítjuk a hétvégi ünnepségsorozatot. Szombaton 11 órától hálaadó istentisztelet lesz a Belvárosi Református Templomban, ahol dr. Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke fog igét hirdetni, majd 15 órától hangverseny lesz a Stúdió mozi nagytermében. A hangverseny után ünnepi köszöntők hangzanak el, ahol Schmitt Pál köszöntőjét is hallani fogjuk, ugyanis az ünnepség fővédnökségét Magyarország elnöke vállalta, aki megígérte, hogy ha személyesen nem is tud eljönni, de elküldi ünnepi beszédét. A köszöntőket ünnepi műsorok követik, majd este bált tartunk a diákotthon étkezdéjében. Vasárnap az ünnepség záróakkordjaként szabadtéri istentiszteletet tartunk a Budváron, rossz idő esetén az otthon étkezdéjében. Az ünnepélyen jelen lesz mindenki, aki eddig támogatott bennünket: jönnek Olaszországból és Hollandiából is pártfogóink. A fő hangsúly azonban volt diákjainkon, minden volt munkatársunkon van, hiszen nélkülük nem jöhetett volna létre mindez. Egy kis nosztalgiázással gyűjtjük az erőt az elkövetkező húsz esztendőhöz.

– Mikor fogalmazódott meg önökben a diákotthon létrehozásának ötlete?

– Annak a közösségnek volt az ötlete, amelyikben én felnőttem, és amelyikben munkálkodtam. Mint gyülekezeti lelkész Vajdahunyadrákosdon szolgáltam, és már ott megfogalmazódott bennem, hogy az ifjúsággal foglalkozni kell. Ez a munka egyre egyértelműbb volt számunkra, és tudtuk, hogy a reformátusságnak meg a magyar közösségnek is nagyon sokat számít. Ezt az elképzelést akkor, valamilyen szinten a hatóságokat kicselezve meg is valósítottuk. Az igazi változást a diktatúra bukása hozta el, amikor az állam monopóliuma megszűnt, és akkor igyekeztünk talpra állítani a református meg a magyar nevelést.

– Kik és mikor hozták létre az alapítványt?

– A Református Diákotthon Alapítványt mint autonóm jogi személyt az Erdélyi Református Egyházkerületen belül 40 személy hozta létre. 1991. szeptember 15-én jöttünk létre mint független egyházi alapítvány, az állami bentlakásokkal egyszerre. Ennek az alapítványnak vagyok én az elnöke immár húsz éve.

– Hogyan bírta erővel ezt a húsz évet?

– Hívő ember vagyok, és megtapasztaltam azt, hogy Isten senkire sem tesz nagyobb terhet, mint amihez erőt is ad. Amikor nagyon nehéz időszak volt, mindig jött egy kis biztatás és segítség. Van, amit nem hisz el a világ: mi úgy működtük végig a húsz esztendőt, hogy semmi rendszeresen biztosított támogatásunk nem volt. Most is úgy van, hogy ha mi nem kapunk támogatást, akkor nem tudjuk, miből indítunk majd a következő esztendőben. Hosszú távra sosem tudtunk tervezni, mert betervezett jövedelmünk nincs, egyedül a reménységünk. Mindig jött valami segítség, innenonnan, de mindig volt, mert az Isten kirendelte nekünk.

– Melyek az alapítvány főbb tevékenységei?

– Az alapítványunk legjelentősebb tevékenysége az ifjak nyári táboroztatása. Rengeteg gyermeket táboroztattunk az évek során. De ez csak egy kicsiny része volt tevékenységünknek, mert Udvarhelyen a rászoruló gyermekek ingyen ebédeltetését is mi kezdtük el. Egy éven át ingyen biztosítottuk az utcagyerekek heti fürdetését. Szerveztünk témánként egyhetes, bentlakásos szabadegyetemeket bibliaismeret, művelődéstörténet és esztétika-etika témákban és szerveztünk még IKE-szabadegyetemet is.

– Hány gyereket neveltek ki az intézetből a húsz év során?

– Az ünnepi plakátunkon azt írja: ezer ember és húsz esztendő. Név szerint felsorolva 903 diákunk van nyilvántartva, akik a diákotthonban laktak, rajtuk kívül pedig még volt 86 óvodásunk is. Ezt ha összeadjuk, akkor pár személy híján megvan az ezres létszám. De vannak olyanok, akik nem szerepelnek a listán, mert furcsa módon háromszor is eltűnt minden adat a számítógépes nyilvántartásunkból...

Berkeczi Zsolt/Hargita Népe