Felújítják a debreceni Nagytemplomot

2010. július 14., szerda

altCsaknem 88 millió forintot nyert pályázaton a Debrecen-Nagytemplomi Egyházközség a templom belső felújítására. A tíz százalékos önrész összegyűjtéséhez adakozást hirdetett a gyülekezet.

Az omladozó vakolat, a beázás és a repedések miatt szükséges a felújítás – mondta Vad Zsigmond, a Debreceni Református Egyházmegye esperese a templom felújításáról szóló sajtótájékoztatón.

A támogatási összegből lemeszelik a falakat, kicserélik a nyílászárókat és bővítik a nyugati torony kilátóját is, amelyben a Rákóczi harang található. A toronyban a falfirkák egymást érik, ezért is szükséges a festés – tette hozzá az esperes. 

Kiemelt műszaki készültséget igényel a templom felújítása – fogalmazott a Tiszántúli Református Egyházkerület építésze. Vári Attila hangsúlyozta: nemcsak a 8000 négyzetméternyi felület festése miatt, hanem azért is, mert a vasárnapi istentiszteleteket és a programokat a szokott időkben megtartják. 

A felújítás elkezdéséhez a gyülekezetnek tíz százalékos önrészt kell biztosítani, ezért hirdetettek adakozást. Amennyiben segíteni szeretné a műemlék felújítását, adományait a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség Lelkészi Hivatalába jutassa el. (4026 Debrecen, Piac u. 4-6.)

A tervek szerint szeptemberben kezdik el a munkálatokat, amelyet karácsonyra fejeznek be.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.