A rendkívüli zsinat előtt adott interjújában azt nyilatkozta, a tanácskozás történelmi jelentőségű lesz akkor is, ha nem történik semmi. A kérdés tehát az, hogy történt-e valami Balatonszárszón.

Kétféleképpen lehet értékelni az ülést: úgy is, hogy félig tele van a pohár, és úgy is, hogy félig üres. Ha az utóbbi szerint vizsgálom a történteket, látszólag nem sok történt. Sok minden elhangzott, de – néhány nem stratégiai jelentőségű kérdéstől eltekintve – konkrét döntés nem született. Ugyanakkor megértem: súlyos kérdésekben, mint például az egyházkormányzat átalakítása, nem lehet másfél nap alatt konszenzusos döntést hozni.

És ha a félig teli pohár szemszögéből nézzük a történteket?

Óriási eredmény, hogy egyáltalán létrejött ez az ülés, mert ez azt jelenti, hogy az egyház elő merte venni a tükröt, és szembe tudott nézni önmagával, bizonyítva ezzel megújulási képességét.

És mit látott az egyház, azaz mit láttak az egyházat képviselő zsinati küldöttek akkor, amikor a tükörbe néztek?

Egy elsivatagosodó területet, ahol azért szép számmal vannak burjánzó oázisok, azaz jól működő gyülekezetek és szolgálati ágak. Örülök, hogy az előadásokból, előterjesztésekből és vitákból mindenki hasonló következtetésekre jutott. A diagnózisban tehát egyetértünk, ezért abban bízom, hogy ez a zsinat az egyházunk küldetését megerősítő és újrafogalmazó együttgondolkodásnak csak a kezdete volt. Ha így van, akkor érdemes volt itt lenni, mert akkor elindult a munka, és biztos vagyok benne, hogy Isten áldása lesz a továbbiakon. A cél ezután a terápia és a stratégia, azaz a célok és a módszerek meghatározása lesz. Azzal is egyetérthet mindenki, bizonyos időnek el kell telnie ahhoz, mikor megállapítást nyerhet, hogy ez a rendkívüli ülésünk csak egy vitanap volt, alkalom a gőz kieresztésére, a vélt vagy valós sérelmek elmondására, vagy egy új kezdet.

Bejelentette, hogy megalapítja a Magyar Református Vállalkozók Szövetségét. Ez is a terápia része lenne már?

Úgy gondolom – és ezt az egyik előterjesztésemben el is mondtam –, hogy az egyházunknak szakmai körökön keresztül is meg kell szólítania az egyház perifériájára szorult, istenkép nélküli magyar társadalmat. Szükség lenne egy olyan egyesületre, amely – Kárpát-medencei szinten – összefogná a református üzletembereket, egyrészt így szólítva meg azokat, akiket az egyház a hagyományos csatornákon nem tud elérni, másrészt kapcsolati hálót biztosítana az azonos értékrendet vallók számára, melynek az üzleti együttműködés és a kölcsönös segítségnyújtás lenne a gyümölcse. Úgy gondolom, megfelelő előkészítéssel ez egy gyorsan felépülő, sikeres szervezet lenne. Mivel ez az ötlet már régen megszületett bennem, jónak láttam ezen a zsinati ülésen bejelenteni, és ezzel is jó példát mutatni hasonló kezdeményezések indításához más területeken.

Szöveg: Kiss Sándor; Kép: Kalocsai Richárd