Fájdalomcsillapítás Haitin – kiutazott a Magyar Református Szeretetszolgálat második orvoscsoportja

2010. január 28., csütörtök

altA katasztrófa sújtotta országba  négy orvos, egy csoportkoordinátor, illetve egy segítő ment ki, aki az adományokkal foglalkozik majd. A csapat örül annak, hogy sikerült kivinni fájdalom- és lázcsillapítókat, mert eddig ezek nem álltak a Haitin dolgozó orvosok rendelkezésére.

A katasztrófa sújtotta országba  négy orvos, egy csoportkoordinátor, illetve egy segítő ment ki, aki az adományokkal foglalkozik majd. A csapat örül annak, hogy sikerült kivinni fájdalom- és lázcsillapítókat, mert eddig ezek nem álltak a Haitin dolgozó orvosok rendelkezésére.

"Úgy kellett például amputációkat végezni, hogy nem volt fájdalomcsillapítójuk és hallották, ahogy az emberek ordítottak a fájdalomtól. A járványok is felütötték a fejüket, kötözni kell újra a sebeket és a kisgyermekeket is el kell látni. Ezek lesznek azok amikre számítanak” – mondta az Európa Rádiónak Gilicze Réka a Magyar Református Szeretetszolgálat szóvívője. Az indulásnál a repülőtőrén kint volt Schmelczer Iván az első orvoscsoport vezetője és eligazítást tartott a kiutazóknak. Elmondta, hogy amikor kint tartózkodtak, milyen problémákkal keresték meg őket, mire lehet számítani. Felkészítette a többieket arra, hogy még mindig lesznek olyanok, akiket a földrengés óta nem látott orvos és nagyon sok olyan sérültre lehet számítani, akiket már elláttak és bekötözték a sebeiket, de azok elfertőződtek. A csapat jövő pénteken fog visszatérni Magyarországra, de ha nagy szükség van még rájuk, tudnak tovább is maradni.

alt

„Itthon, Magyarországon nagyon nagy összefogásnak lehettünk tanúi. Az ország különböző pontjairól jöttek az emberek a MRSZ irodájába és hozták a babatápszereket, a kisgyermekek ellátásához szükséges eszközöket, pelenkákat. A Béres Gyógyszergyár Zrt. több, mint 15 000 doboz gyermek láz- és fájdalomcsillapítót ajánlott fel valamint a Teva Magyarország is adományázott a szeretetszolgálat javára. A több raklapnyi gyógyszert a mostani csoport már ki is tudta vinni Haitre.„- mondta Gilicze Réka.
Az MRSZ továbbra is számít adományokra, elsősorban pénzbeli segítséget várnak. „Azért egyszerűbb ez, mert eddig a segélyszervezeteknek elengedték a kargó díját, de nem tudjuk, hogy ez meddig fog tartani. Kevésbé drága megoldás az, hogyha kimegyünk például a szomszédos Dominikai Köztársaságba és ott vásároljuk meg a gyógyszereket, kötszereket vagy bármit amire szükség van, és onnan tudjuk átszállítani Haitire"- tette hozzá az MRSZ szóvívője.

Amennyiben támogatni kívánja a Haiti missziót, megteheti az alábbi számlaszámon: CIB BANK 10702019-85008898-51100005 (Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány,1146 Budapest, Hungária krt. 200.) Kérjük a csekken, átutaláson tüntesse fel: "Haiti misszió".

Hallgassa meg a Gilicze Rékával készült interjút!

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.