„Jobban izgulok, mint amikor a vizsgaprédikációimat kellett elmondanom a nagypapi vizsgán” – vallja meg Kovács Zsuzsanna polgárdi lelkipásztor, aki a teológia elvégzése után segédlelkészként került vissza a Fejér megyei településre, ahol ő maga is felnőtt. Jól emlékszik a 2004-es közvetítésre is. „Már beosztott lelkész voltam, de nem az enyém volt az igehirdetés feladata, akkor csak a hívogatásban kellett segítenem. Az kicsit egyszerűbb volt, kevesebb izgalommal járt” – fogalmaz a lelkipásztor, aki Jósáfát király történetével készül az országra szóló istentiszteletre.

Megújulásra várva

A polgárdi református templom a 19. század elején épült klasszicista stílusban, késő barokk szószéke 1873-ban készült el, orgonáját Rieger Ottó építette 1911-ben, a főbejárat felett pedig a következő idézet fogadja az érkezőket János első leveléből: „Az Isten szeretet.” Az épületet 1986-ban acélsodronyokkal erősítették meg az 1985-ös berhidai földrengés után, akkor nyúltak hozzá érdemben utoljára, azóta romlik az állapota. Toronyórájának mutatója már régóta csak a toronyban lakó galambok kiülője, a szárnyasok riadtan rebbennek fel a harangszóra. A szintén a toronyban élő gyöngybaglyok néhány éve saját rezidenciát kaptak egy bagolyvédő alapítványtól, és úgy tudni, denevérek is tanyát vertek a magasban.

Ottjártunkkor éppen Szabó József helyettesíti a szabadságát töltő Kovács Zsuzsannát az istentiszteleten. A lelkipásztor évtizedekig a szomszédos Lepsényben szolgált, tíz évvel ezelőtti nyugdíjazása után költözött végül Polgárdiba. Azóta őt hívják, ha helyettesítésre van szükség – szívesen áll még most is a szószékre, mert, mint mondja, „Isten Igéjét hirdetni mindig és minden időben felemelő érzés”.

Az istentisztelet után sokan ott maradnak a templom főbejárata előtt beszélgetni. Az egyik, asszonyokból álló társaság tagjai a közelgő rádiós istentisztelettel kapcsolatban azt mondják, nagy megtiszteltetésnek érzik, hogy újra Polgárdira esett a szerkesztők választása, és remélik, hogy a közvetítés felhívja majd a figyelmet a város egyetlen, szebb napokat is megélt műemlékére. A gyülekezet 2017-ben százmillió forint kormányzati támogatást nyert a külső renoválásra, de még mindig a tervezési fázisnál tartanak, amit a templom műemléki védettsége még nehezebbé tesz – avat be Komáromi Sándor korábbi gondnok, aki már huszonnégy éve presbiter. Mint mondja, bizakodik, hogy jövőre talán már hozzá tudnak látni a tényleges munkálatokhoz.

Épülni testben és lélekben

A gyülekezet húsz éve készül arra, hogy felújítsa templomát, de az ezzel járó költségek messze meghaladták az egyházközség anyagi lehetőségeit, a város pedig adottságai miatt rendre kiszorult a pályázatokból. „Polgárdi nehéz helyzetben van: a vidékfejlesztési pályázatokból azért marad ki, mert nem falu, illetve lélekszáma ötezer fő felett van, a városok rangsorában pedig sereghajtó. A környékbeli falvakban mind meg tudtak újulni a templomok, a miénk viszont nem” – vázolja a helyzetet a gyülekezet lelkésze. Ennek ellenére ott pályáznak, ahol lehet. Pályázati pénzből renoválták kívülről a Fejes József tanító nevét viselő ifjúsági házat, abból épült fel – a közösség korábbi lelkipásztoráról elnevezett – Ketskeméti Zsigmond gyülekezeti ház, és pályázati forrásból alakították ki a templom és az ifjúsági ház között elterülő játszóteret és parkot is. Most energetikai pályázatokon terveznek indulni, hogy csökkentsék az egyházközség rezsiköltségét. Nem csak eszközökre és ingatlanberuházásra pályáznak: nagyobb összeget nyertek arra is, hogy műhelymunkákat és tréningeket tartsanak a presbitereknek és a gyülekezet tagjainak, de jut pénz a kirándulásokra is.

Az orgona is megújulásra vár

A templom ékessége az 1911-ben épített, tizenhat változatú Rieger-orgona, amely a '80-as években esett át kisebb felújításon. A gyülekezet kántora, Jónás Ferenc elárulja: hárommillió forintot gyűjtött össze a gyülekezet arra a célra, hogy a felújítás után felhangolják és visszaadják a hangszer régi fényét és hangzását.

Missziós kirándulások

A pályázatok több lehetőséget teremtettek arra, hogy együtt legyenek a reformátusok, ilyenek például a felnőttkirándulások is – mondja Fülöp Károlyné Gabika, aki nyugdíjas idegenvezetőként nemcsak résztvevője, hanem szervezője is a gyülekezeti kirándulásoknak. „Összetartó közösséggé kovácsolódtunk az utóbbi időben. Ezek az utazások nagyon összefogják az embereket, mert ott éjjel-nappal együtt vagyunk. Tavaly és idén augusztusban is Mályiban voltunk. Minden napra szerveztem programot, bejártuk a környéket: füzéri vár, Hollóháza, Eger, Szilvásvárad, Lázbérczi-tó” – sorolja. „Reggelivel kezdünk, amelyet reggeli áhítat követ, majd azonnal útnak indulunk. A buszon Igét olvasunk és énekelünk, onnantól aztán az egész nap az enyém a mikrofon. Csak este térünk vissza a szálláshelyre, napközben együtt élvezzük a programot, együtt örülünk, és közben van idő beszélgetni. Este vacsorával és esti áhítattal zárul a nap, ezután pedig szabad program van” – avat be az idegenvezető.

A polgárdiak rendszeresen utaznak határon túlra is. Tavaly Erdélyben túráztak, és idén ősszel is Erdély lesz az úti cél. „Északon, Nagykárolyban kezdünk, aztán Segesvár, Csíkszereda, majd a Szent Anna-tó következik” – mondja Fülöp Károlyné Gabika. „Minden évben egyre többen megyünk: tavaly ötvenheten voltunk, idén hatvanketten leszünk” – teszi hozzá.

„Szerintem én vagyok az ország egyetlen olyan lelkipásztora, akinek mindössze annyi a dolga a kirándulásokkal, hogy kihirdeti azokat. A gondnokunk mindent megszervez a buszrendeléstől kezdve a jelentkezők nyilvántartásáig, befizetésekig, a buszon pedig folyamatos az idegenvezetés. Az idei erdélyi kiránduláson is úgy veszek részt, hogy csak nagyjából tudom, mi lesz a program, mintha én is csak kirándulni mennék” – lelkendezik Kovács Zsuzsanna. „Szerencsés helyzet, hogy olyan gondnokunk van, mint Gabika” – teszi hozzá.

A gyülekezeti kirándulások nem csak a reformátusok között népszerűek: az egynapos és a több napig tartó túrákon rendszerint részt vesznek olyanok is, akik egyáltalán nem vagy csak nagyon laza szállal kötődnek a közösséghez. „Megértettük, hogy az utazás is missziós lehetőség: úgy is meg lehet ismertetni valakivel az evangéliumot, ha a közelünkbe engedjük őt. A hozzánk csatlakozók a kirándulás után általában azt mondják: nem is gondolták, hogy ilyen jó ez a közösség, hogy ilyen jó az egyházi kirándulás. Ők sokszor megjelennek később egy-egy alkalmunkon is. Nem mondom, hogy már beépültek, de legalább itt vannak” – számol be tapasztalatairól a lelkésznő.

A gyülekezet

A 2001-es népszámláláson ezerkétszáznegyvenkilencen vallották magukat reformátusnak Polgárdiban, tíz évvel később már csak nyolcszáznegyvenkilencen, de Kovács Zsuzsanna szerint ennek a nagyarányú csökkenésnek az oka inkább a felekezeti hovatartozásra vonatkozó kérdés megváltoztatása volt. A nagy névjegyzékben közel ezer lakost tartanak nyilván reformátusként, évente háromszázan ajánlanak fel valamilyen formában adományt az egyházközségnek, és kétszázötvenen fizetnek egyházfenntartói járulékot. „Nagyon sokan úgynevezett támogatói státuszban vannak, akiknek nincs rendszeres kötődésük a gyülekezethez. Próbálom elérni, hogy reális képünk legyen arról, kik azok, akik komolyan veszik a reformátusságukat” – magyarázza a lelkipásztor.

Megünneplik egymást

Polgárdiban több mint tíz éve az a szokás, hogy az istentiszteletet mindig a 134. zsoltár negyedik versszakával zárják, és köszöntik az éppen születés- vagy névnapjukat ünneplőket, majd eléneklik a Himnuszt.

Évről évre hat-nyolc konfirmandus áll meg bizonyságot tenni az úrasztalánál. Kovács Zsuzsanna szerint a szám lehetne magasabb is, de az itt élő gyerekek mindössze negyede jár helyben iskolába, a többiek főleg Székesfehérváron tanulnak, és sokszor ott is konfirmálnak.

Az Isten szeretet

A lelkésznő nem tudja, mióta áll a templom főbejárata felett a János első leveléből származó idézet, de azt igen, hogy olyanokat is gondolkodásra késztet, akik csak a gyülekezeti házban található négy vendégszoba egyikét veszik ki néhány napra. „Sokan szállnak meg nálunk olyanok, akiknek nincs egyházi kötődésük, de őket is megérinti ez a mondat, és szeretnek erről kérdezni. Először meglepődtem, amikor az első ilyen beszélgetés megtörtént, de most már számítok is rá. Általában azok kérdeznek, akik több napot töltenek el nálunk, és nem ismerik annyira a Szentírást. Nagyon örülök, hogy van ez a mondat, amelyet a gyülekezetünk mottójának is tekintünk. Ha valahol be kell mutatkoznunk, akkor ezt az igét szoktuk idézni” – foglalja össze a lelkipásztor. 

Hegedűs Bence, fotó: Kalocsai Richárd

A cikk megjelent a Reformátusok Lapjában.