Északkeleti Református Találkozó lesz Tokajban

2011. június 28., kedd

Koncertekkel, kerekasztal-beszélgetésekkel, író-olvasó találkozóval, evangelizációval, kórustalálkozóval és a régióban található egyházmegyék bemutatkozásával várják a vendégeket július 1-3. között Rozsnyótól Kárpátalján és a Partium északi részén keresztül a Miskolctól keletre eső területekről az Északkeleti Református Találkozóra.

A Magyar Reformátusok Hatodik Világtalálkozójának kiemelt rendezvényeként megvalósuló esemény célja, hogy a Kárpát-medence északkeleti régiójának reformátusai megmutassák magukat egymásnak és a világnak. A találkozó ugyanakkor ajtónyitás is a templomon kívül állóknak, amely a felsorakoztatott programok összeállításában is megnyilvánul. Fontos szempont, hogy az, ami 2009. május 22-én Debrecenben elkezdődött, tovább éledhessen ebben a régióban.

További információk a találkozóról:

altA találkozó részletes programja

Interjú Börzsönyi Józseffel, a találkozót szervező Zempléni Református Egyházmegye esperesével

A találkozó plakátja

Powerpoint ajánló (4.7 MB)

Az Északkeleti Református Találkozó aloldala a Tiszáninneni Református Egyházkerület honlapján

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.