Esélyt adunk! – születéstől a munkáig

2014. szeptember 25., csütörtök

A hátrányos helyzetűekkel és cigánymisszióval foglalkozóknak tartottak szakmai továbbképzést Abaújban.

A Sohajda Levente és felesége, Samu Zsuzsanna vezette református közösség az ország leghátrányosabb kistérségéhez tartozó Vilmány, Göncruszka és Hejce falvakban valósítja meg esélyt adó programját, amely a települések életét számos ponton segíti. A születéstől fogva a munkához jutásig kívánja elkísérni a fiatalokat. Munkatársaikkal együtt részletesen bemutatták oktatási intézményeik történetét, pedagógiai koncepcióját, az ott folyó munkát és jövőbeni terveiket.

Esélyt adunk! – ezzel a címmel hirdette meg képzését hátrányos helyzetű és cigány gyerekek között dolgozó munkatársak számára a GR-Protest, azaz a Göncruszkai gyülekezet iskolaalapító non-profit kft-je és a HEKS (a svájci protestáns egyházak segélyszervezete). A továbbképzés résztvevői - akik Budapest nyolcadik, illetve tizedik kerületében, Dencsházán, Büssüben, Kecskeméten, Felvidéken, Nagyberegen és Illyefalván dolgoznak hátrányos helyzetű gyerekek között – az öt nap során sok szakmai ötletet, reményt és motivációt kaptak olyan programok véghezvitelére, amelyek változtatnak a közösség életén még a legelmaradottabb térségekben is, legyen az egy nagyvárosi gettó vagy egy szinte száz százalékban romák lakta település.

A teljes cikket a ciganymisszio.reformatus.hu oldalon olvashatja.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.