Az apai ágon református poroszlói családból származó, anyai ágon Edvi Illés Gergely, evangélikus lelkész, mártír gályarab ősét magáénak tudó Erdős több szempontból is megfelelt a kultuszképződésnek. Egyrészt már életének körülményeivel.  Az 1924-ben született fiatal ludovikás tiszt a második világháborúban francia fogságban szerzett súlyos tüdőbajt, ami egész jövőjére kihatással volt: állandóan gyöngélkedő egészsége miatt soha többet nem vállalhatott sem katonai, sem rendes polgári állást. Amúgy sem kecsegtették, visszatérve Magyarországra hamar kiderült, hogy osztályidegen származása miatt sehol nem alkalmazzák. Valójában az egészségügy segített rajta, kórházról kórházra vándorolt, végül 1952-ben Gyulán telepedett le, ahol az ottani szanatóriumban lelt otthonra. Gyógykezelték, illetve segédkönyvtárosként tevékenykedhetett, és meg is nősült, a laboratórium vezetőjét vette feleségül.

Erdős Kamill kultuszának kialakulásában szerepet játszott a tény, hogy mint életrajzából kiderül, nem lehetett tanult néprajzos. Autodidakta módon szerezte tudását és kutatott. „Hiszen Te beszélsz cigányul, szereted őket, a kórházban, ha csak módodban volt, mindig kerested a társaságukat. Mi lenne, ha nem csak spontán, kedvtelésből foglalkoznál velük, hanem módszeresen, hivatásszerűen?" – javasolta Erdősnek felesége, Müller Mária azután, hogy az 1950-es évek közepén férjét leszázalékolták. Erdős lelkesen fogott bele, hogy előbb tudományosan felkészüljön, majd belevesse magát a magyarországi cigányok kutatásába – olvasható Özvegy Erdős Kamillné Ő mellette a kutató munkában című, a Közös Út című folyóiratban 1993-ban megjelent visszaemlékezésében.

Ugyaninnen tudható, hogy Erdős az ország összes könyvtárából megszerezte a cigányok néprajzával foglalkozó magyar és külföldi szakirodalmakat, és rangos szakemberekkel levelezett, konzultált. Külön sajtófigyelőt is fizetett, aki informálta őt a hazai cigányügyet érintő történésekről. Kutatómunkáját a súlyos beteg így szervezte meg: telente olvasott, írt, levelezett, és kipihente a nyár fáradalmait. Nyaranta ugyanis több hónapos gyűjtőutakra ment (fenti képünkön). Járta a vidéket, megismerte a Magyarországon élő cigány közösségek életmódját, nyelvét, és tárgyakat, ruhákat, eszközöket, amuletteket gyűjtött.

Karcsi, a Lungo

Az autodidakta etnográfust „mindig érdekelte a szegények, elesettek élete, és első renden ezt látta a cigányságban is" – írta Dankó Imre néprajzkutató az Ethnographia folyóiratban 1962-ben megjelent nekrológjában. „Kamill úgy ment közéjük, mint cigány" – írja Müller Mária. Bajuszt növesztett, zöld szalagos kalapot hordott, ami a lókupec cigányok jellegzetes fejfedője , és úgy viselkedett, hogy befogadták, megosztották vele életük részleteit.

Bár egyes vélekedések szerint jelentősége túlértékelt, Erdős Kamill meghatározó hatást fejtett ki a magyarországi cigányügyre. Az országban fellelhető minden cigány nyelvi csoportot megismert és megalkotta a cigánykutatás ma is használatos fogalmi hálóját. „Ha megnézzük a mai magyarországi csoportokat, az általa meghatározott kategóriákat használják a kutatók" – mondja Landauer Attila, az MRE cigánymissziós referense. Erre példa, hogy foglalkozás alapján állított fel csoportokat, az oláh cigányságot többek között lókereskedőkként, üstfoltozókként és sátorosokként csoportosította.

Gyűjtőkörútja során megbizonyosodott arról, hogy nincs egységes cigány kultúra, minden csoport kultúrája más és más. Az etnográfus a magyarságba képzelte integrálni a cigányságot: „Nemzetközi méretekben sincs senki, aki olyan határozottan, olyan meggyőző érveléssel fejtette volna ki a hagyományos cigány életvitel tarthatatlanságát, mint Erdős Kamill tette"- véli Vekerdi József cigánykutató, az Erdős összegyűjtött tanulmányaihoz készült, kutatótársa szerepét összefoglaló tanulmányban. Nagy jelentőségű hatalmas tárgyi gyűjteménye, illetve dokumentációja, körútjain fotókat is készített (így lenti képünket), tervei között volt ugyanis egy önálló cigánymúzeumnak a megalapítása.  Számos tanulmánya, kiadványa jelent meg, különösen jelentős A Békés megyei cigányok és a Cigány-törvényszék című művei.

Betegsége miatt rövid, tragikus élete során számos elismerésben részesült. 1958-ban tagjául választotta a londoni Gypsy Lore Society, 1959-ben pedig a Magyar Néprajzi Társasággal egy időben a párizsi Associattion des Études Tsiganes. Pécsett cigánymúzeumot neveztek el róla.

Halála után a cigány fantázia mesét, mendemondát is költött „Karcsi, a Lungo" alakja köré – számol be felesége az említett írásban. Még arra is találtak magyarázatot, hogy „cigány létére miért szőke, fehér bőrű és kék szemű"? Azért mert lengyel cigány gróf.

reformatus.hu