Előadók (Konfi+ 2014)

2014. június 27., péntek

Bemutatkoznak a műhelyek, szemináriumok és egyéb programok vezetői.

AMBRUS KIRY NOÉMI

Tréner, szervezetfejlesztő. Közel 15 éve a nonprofit szektort és annak szervezeteit fejlesztem, több száz tréningnap van a hátam mögött. Dolgoztam csoportokkal Kazahsztántól Jordániáig számos országban, azonban egy dolgot mindenütt egyformán éreztem: a közös munka inspiráló hatását. Éppen ezért hiszek a csoportok erejében, a tapasztalati tanulásban, valamint abban, hogy legtöbbet egymástól tanulhatunk.

BÁNYAI SÁNDOR

Tanító, szabadidő-szervező, felnőttképzési menedzser, a Zabhegyező – Gyerekanimátorok Egyesületének alapító tagja, a Kalandok és Álmok Élménypedagógiai és Animációs Szakmai Műhely vezető trénere, élmény-, és kalandpedagógiai tréner. Egyszer valaki megkérdezte tőlem, hogy hány játékot ismerek... hosszan töprengtem... számolgattam... míg végül megválaszoltam: PONT eleget! Pont eleget ahhoz, hogy eddig még mindig minden szükséges helyzetben tudtam JÁTÉKKAL reagálni... megpróbálom ezúttal is.

BÖLCSFÖLDI ANDRÁS

Időnként megpróbálom a dolgok lényegét megkeresni. Nem mindig sikerül.De a keresést nem adom fel. Néha másokat is megkérek, hogy segítsenek, nő az esély. Több irodalmi alakból vagyok összegyúrva. Van bennem egy kicsi Thomas Sawyer kíváncsiságából, Tímár Mihály romantikájából, Kárász Nelli szomorúságából, Kosztolányi Dezső játékosságából, Karinthy Frigyes kreativitásából, Örkény István szellemességéből, József Attila félénkségéből. De nem hozzájuk mérem magam. Szerényebb vagyok. Inkább a mindenséghez!

DÁNYI ZOLTÁN

Református lelkipásztor, pasztorálpszichológus, családterapeuta. 75%-ban egyének – párok – családok lelkigondozását végzem immár hetedik éve a Református Házasság és Családsegítő Szolgálat keretein belül. Traumák, veszteségek feldolgozásban, neurózisok – szorongási zavarok, párok/családok konfliktus kezelésében, gyermeknevelési kérdésekben nyújtok segítséget a hozzám fordulóknak. Tagja vagyok a Magyar Családterápiás Egyesületnek.

HÁMORI ÁDÁM

Szociológus (PPKE BTK 2010), főiskolai tanársegéd (KRE TFK), PhD-hallgató (BCE). Korábban Csillagpont projektkoordinátor (2009) és európai uniós referens (2010-2011) az MRE Zsinati Hivatalában. Fő kutatási területe a vallás- és egyház szociológia, ezen kívül főként általános szociológiai és kutatásmódszertani tárgyakat oktat. Több önálló és társszerzős tanulmánya jelent meg az ifjúság vallásossága témájában, valamint részt vesz az MRE helyzetfeltárását célzó szociológiai kutatásaiban.

DR. HÉLISZ KATALIN

Mentálhigiénét és Kanadában pasztorálpszichológiát tanultam. Közel 20 éve lelki gondozók. 2007 óta a Magyar Evangéliumi Keresztyén Diákszövetség lelkigondozói szolgálatának munkatársaként végzek segítő beszélgetéseket és a Hozzáértő segítő – avagy a lelkigondozás alapkövei képzést tanítom. Személyes életemben és munkám révén is sokféle emberrel vagyok kapcsolatban, hitük és Istennel való kapcsolatuk megértésében sokat segít nekem, hogy ismerem a különböző spirituális alkatok jellegzetességeit. Férjemmel és két tinédzser gyermekünkkel Dunakeszin élek.

DR. KOMLÓSI PIROSKA

Pszichológus, család- és csoportterapeuta vagyok. Az egészségügyben (jelenleg a Bethesda Gyermekkórházban) pszichoterapeutaként szerzett tapasztalataimat igyekszem a felsőoktatásban a fiataloknak átadni. 15 éve tanítok a Károli Egyetemen, s tanulok a diákjaimtól a mai ifjúság egyre nehezedő életéről. A családok és a csoportok működésének lélektani jelenségeivel foglalkozva keresem, mit lehet ezekből alkalmazni a gyülekezetek segítésére.

DR. LOVAS ANDRÁS

Nős, 3 gyermek édesapja. 1994 óta a Budapest- Gazdagréti református gyülekezet vezető lelkipásztora valamint az Egyházi Jövőkép Bizottság tagja. Szabadidejében szívesen olvas és biciklizik. „Kiváltságnak tartom a gazdagréti gyülekezetben végzett szolgálatot, amely során Isten gazdag áldásainak voltunk részesei. Szívem vágya továbbra is, hogy a gyülekezet úgy formálódjon és épüljön, hogy közösségünk életén keresztül minél többen találjanak reménységet, gyógyulást, új életet Jézus Krisztusban."

DR. SZALAI ANDRÁS

Az Apológia Kutatóközpont vezetője, metodista teológus, valláskutató, ismeretterjesztő. Kedveli a fantasy-t, az erdőben járkálást, a nyelvek zenéjét, az Apple kütyüit és az önvédelem gyakorlását. Felesége, Andrea misszionárius volt, most mentálhigiénés szakember, amire a családban mindenkinek nagy szüksége van. Két tündéri (azaz bosszantó és aranyos) kislány hálás szülei.

FODORNÉ ABLONCZY MARGIT

Magamat „kovász-emberként" definiálom, aki, ahol jelen tud lenni, ott hat. Kerületi ifjúsági lelkészként sok kezdeményezés részese lehettem, célom a „lelkesítés" volt minden esetben. Igyekszem olyan dolgokban jelen lenni, ahol a szükségek és lehetőségek új utakat nyitnak. Ifjúsági szolgálatom a „családtól családig" szól, ebbe illeszkedik bele most a Kapcsolat Ambulancia is.

JÁRAY MÁRTON

A MEKDSZ titkára, református lelkész, lelkigondozó. 12 éve házas, három gyermek édesapja. A témával kapcsolatban rengeteg fiatal keres meg, úgy hogy máshol nem kap segítséget a kérdései megválaszolásához. Ezért is tartom fontosnak, hogy gondolkodjunk róla közösen.

KEREKES SZABOLCS

A Barnabás Csoport és REMA alapítványok munkatársa. 4 könyvem jelent meg, ezekből az ismertebbek: Mátrix beszélgetések és a Mátrix közösség. Munkám részeként a REMA keretein belül tinédzser/kamasz korosztályú csoportok vezetőit tanítom. Számomra a jelen poszt-modern kultúrában ők a legelérhetőbbek az evangéliummal, de az egyház talán ezt a korosztályt érti a legkevésbé. Nyaranta 5-6 tábort vezetek, vagy tanítok. Hittant oktatok a Pető Intézetben és hetenkénti alkalommal Dani Eszter református lelkésznővel látogatjuk a Rákospalotai Leánynevelő-Javítóintézetet.

KISS PASZKÁL

Szociálpszichológus, a nemzeti/európai azonosulással és reprezentációval foglalkozó doktori értekezését a European PhD on Social Representation and Communication doktori iskolában, Rómában védte meg 2004-ben. A témával azóta is foglalkozik, elsősorban abból az aspektusból, hogy miként látjuk a más nemzetek és a sajátunk viszonyát, és ez a perspektíva minként befolyásolja a másokról alkotott képünket. Erre építve, a nemzeti és a politikusi imázst is kutatja a politikai pszichológia nagyobb területén belül. Szerkeszti a Felsőoktatás Műhely című folyóiratot, a felsőoktatásban a kiemelkedő teljesítmény, a szakmai sikerek intézményi és egyéni hátterét vizsgálja.

MADARÁSZ GÁBOR

Miskolcon születtem egy nyolcfős család harmadik gyermekeként. Istennek hála szüleim keresztény légkörben neveltek és jó példát mutattak nekünk. Ez lehetett az oka annak, hogy legrosszabb gyerekként túléltem a tinédzserkort is bár kéz és lábtörésekkel. Mivel sosem tudtam eleget mozogni ahhoz, hogy lenyugodjak. Egerbe jelentkeztem testnevelés szakra. Miközben elvégeztem a tanárképzőt, részt vettem édesapámmal egy új gyülekezet plántálásában. Ez nagy hatással volt rám és Isten ezidőben a szívemre helyzete, hogy sok emberrel megosszam az evangéliumot. Egyértelműen a FÉK-hez vezetett a Mindenható 2OO7-ben az egyetemi szolgálatba. Szeptembertől a budapesti egyetemi szolgálat vezetőjeként folytatom földi pályafutásom.

P. TÓTH ANDRÁS

Vállalkozó, egyetemistáknak életvezetési ismereteket oktató, a Láthatatlan Szakkollégium és a magyarországi tanuló közösségeket segítő Asztaltársaság Egyesület valamint a gyumolcstarhely.hu alapítója. Már a Műszaki Egyetem hallgatójaként is jobban foglalkoztatták a közösségek létrehozásának mechanizmusai, mint a deriválás.

PÉCSI RITA

„Az emberek és a művészetek a munkám és a hobbim is." Az oktatás szinte minden szintjén dolgoztam; óvodát, iskolát alapítottam és vezettem; egyetemen általános módszertant oktattam leendő tanároknak; tankönyvet, taneszközöket írtunk édesapámmal; művészetpedagógiából doktoráltam. Munkahelyem: a pécsi Megyervárosi Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, melynek vezetője vagyok.

PÜSKI LAJOS

A Debrecen-Nagyerdei Református Gyülekezet lelkipásztoraként missziói koncepciónk megvalósult több mint két évtizedes gyakorlatát foglaltam össze az: Érdeklődéstől elköteleződésig című könyvemben. Gyakran tartottam előadásokat határon belül és túl gyülekezetépítésről, napjaink megtérésre segítő missziójáról lelkipásztoroknak, presbitereknek, az ifjúsági vezetőképzőn, Konfi+-on és más közösségekben is.

DR. SIBA BALÁZS

A Károli Gáspár Református Egyetem Társadalom- és Kommunikációtudományi Intézetének adjunktusa vagyok. Európai Unió szakértőként, trénerként, több alapítvány kuratóriumának tagjaként és önkénteseként is dolgozom. Több országban éltem és tanultam, dolgoztam a Bárka Közösségben. A civil szférában szervezetfejlesztőként dolgozom. Jelenlegi kutatási területeim: egyéni és közösségi identitás összefüggései; a narratív identitás aspektusai; szervezetfejlesztés és közösségszervezés; élethosszig való tanulás és curriculum fejlesztés. Az élettörténetek, az emberi önértelmezés témájában második könyvemet írom, ezt az elméletet pedig a különböző fejlesztési folyamatok valóságán keresztül fordítom le a legkülönbözőbb szervezetek hétköznapjaira.

SZENTJÓBI OTTÓ

Csoportvezetőként, mentálhigiéné és szervezetfejlesztő szakemberként dolgozom. Eredeti szakmai identitásom alapján informatikus vagyok, projektvezetőként, informatikai fejlesztő csapat vezetőjeként közel 20 éve működöm. Projektvezetői munkám mellett vezetői coaching tevékenységet végzek, menedzsment tréninget és workshopokat nyújtok különböző vállalkozásoknak, óraadóként tanítok, és szakdolgozati konzultációt vezetek a Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetében.

SZIKSZAI SZABOLCS

Kecskeméti ifjúsági lelkész. Zenész. Amatőr blogoló. Lelkes misszionárius. Faviccrajongó. Férj. Filozofál és dogmatizál, ha fáradt. Ha nem fáradt, akkor kevesebbet. Olvas kitartóan és egyre kevesebbet tud.

THOMA LÁSZLÓ

Református lelkipásztor, vallástanár, bibliodráma vezető. „Alapvető közegem a zene, a ritmus, amely mindenhol körülvesz bennünket. Lételemem a mozgás, ami mindig feltölt. Szenvedélyem a dramatikus önismereti módszerekkel való foglalkozás. Szeretem az állandó nyüzsgést, de a csendnek is meg van a helye az éle¬temben. Alapvetően hiszek a változás erejé¬ben, az emberi kapcsolatok helyreállásában, ami személyes fejlődésünk gyümölcse lehet. Leginkább pedig abban, hogy minden pozitív változás forrása közöttünk Isten jelenléte és az Ő szeretete."

VAD LILLA

2009 óta dolgozom a Magyar Református Szeretetszolgálatnál. Az MRSZ 2011. szeptember 1-vel elindította az önkéntes mobilizációs munkaág megszervezését, így egyházunkban az önkéntes szolgálatokhoz kötődő programok, találkozók, képzések, kiadványok egy koordinációs ernyő alatt futnak össze, melynek felelőse lettem. Célunk elsősorban az, hogy fórumot, találkozási pontot biztosítsunk azoknak, akik szeretnének önkéntes tevékenységet folytatni egyházunkban, saját gyülekezeteikben, vagy önkéntesekkel szeretnének foglalkozni. A jó gyakorlatok, működő modellek megtalálása és továbbadása fontos feladatunk, melyre szeretnénk minél nagyobb hangsúlyt fektetni.

VÉGH NOÉMI

A MEKDSZ-ben dolgozom lelkigondozóként, párterapeutaként. 12 éve vagyok házas, három nagyobbacska fiunk van. Szeretek együtt morfondírozni kihívást jelentő kérdéseken, azt gondolom, hogy a valódi kérdés feltevése már a megoldás egy darabja.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.