Elhunyt Kalocsay Ferenc

2016. október 26., szerda

A Fót-Központi Református Egyházközség nyugalmazott kántor-karnagya, Fót díszpolgára éltének 92. évében, október 24-én megtért Urához, Teremtőjéhez.

Az elmúlt évben 90. születésnapját gyülekezeti közösségben és kántortalálkozó keretében ünnepelték tanítványai és tisztelői. Az ünnepeltet ez alkalomból a Zsinat Elnöksége levélben is köszöntötte

Kalocsay Ferenc 1925-ben született a szlovákiai Léván, hívő református családban. A legnehezebb időkben, 1948-ban vállalkozott a Fóton frissen létrehozott kántor-karnagyi munkakör betöltésére. Ő volt az, aki az 1899-ben megalakult Fóti Református Dalkört férfikarból gyülekezeti vegyeskarrá formálta, aki elsők között vásárolta meg az új énekeskönyvet 1949-ben, hogy a következő vasárnaptól — a kórus segítségével— már abból énekelhessen a gyülekezet. 

Gyülekezeti szolgálata mellett a Dunamelléki Egyházkerület zenei bizottsága titkáraként Gárdonyi Zoltánnal és Csomasz Tóth Kálmánnal szorosan együttműködve dolgozott a kántorképzés megújításán, a tahi egyházzenei hetek, később a debreceni nyári tanfolyam előkészítésén, fontos szerepe volt a Református korálkönyv létrejöttében is.

Kalocsay Ferenc temetése november 5-én, szombat délelőtt 11 órakor lesz a fóti református temetőben. „Boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg, mostantól fogva. Bizony, ezt mondja a Lélek, mert megnyugszanak fáradozásaiktól, mert cselekedeteik követik őket." Jel 14,13

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.