Elhunyt Hegedűs Loránt püspök

2013. január 26., szombat

Életének 83. évében, szombaton elhunyt Hegedűs Loránt református lelkész, teológus, a dunamelléki egyházkerület nyugalmazott püspöke, a Zsinat korábbi lelkészi elnöke – tudatta szombaton a család. Hegedűs Loránt temetése február 16-án 13 órakor lesz a Fiumei úti Sírkertben.

Hegedűs Loránt 1930. november 11-én született Hajdúnánáson. Érettségi után, 1949 és 1954 között a budapesti Református Teológiai Akadémián folytatta tanulmányait.

1954-55-ben Bicskén, majd 1956 és 1958 között a budapesti Kálvin téri gyülekezetben volt segédlelkész. Az 1956-os forradalom idején vállalt szerepe miatt el kellett hagynia a fővárost, ezután Nagykőrösön, Monoron, Komlón, Alsónémediben volt segédlelkész.

1963-tól két évtizeden át a Baranya megyei Hidas községben az oda telepített bukovinai székelyek gyülekezetének, 1983-1996 között a budapesti Szabadság téri Református Egyházközségnek volt lelkipásztora. 1990 és 2002 között a Dunamelléki Egyházkerület püspöke volt, 1990-1996 között pedig a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöki tisztét töltötte be

1996-tól 2004-ig volt a budapesti Kálvin téri Református Egyházközség lelkésze, 1995-ben megválasztották a Magyar Református Egyházak Tanácskozó Zsinatának ügyvezető elnökének. 1991-ben a Magyar Reformátusok Világszövetségének tiszteletbeli elnökévé választották.

1993-ban a Veszprémi Egyetem címzetes egyetemi tanára lett, 1999-2003-ig a budapesti Károli Gáspár Református Egyetem egyetemi tanára, majd tiszteletbeli professzora. Kolozsvárott díszdoktorrá avatták.

Előadásokat és igeszolgálatokat tartott a határon túli magyarság körében, többek között Torontóban, Bázelben, New Yorkban, Los Angelesben, Párizsban, Londonban, Sydneyben, Kolozsvárott.

Számtalan teológiai és irodalmi mű alkotója volt.

A család értesítése szerint Hegedűs Loránt temetése 2013. február 16-án, szombaton 13 órakor lesz a Fiumei úti Sírkertben (Bp. VIII., Fiumei út 16). Részvétet nyilvánítani már 12 órától lehet a ravatalozóban, és 13 órakor kezdődik a temetési szertartás.

MTI – Reformatus.hu

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.