Üzemzavar helyett szeretetszolgálat

„Aki Istentől van, az hallgatja Isten beszédeit" (Ján 8,47) – szeptember 15-i igehirdetésében Bogárdi Szabó István dunamelléki püspök Jézus kemény, de egyben személyes szavával szólította meg az ünneplőket. Az ünnep örömében az egymás-szeretet forrásának közelebbi megvizsgálására és abból újbóli merítésre biztatta a jelenlévőket. „Neked, nekem, nekünk, teremtményeknek dolgunk van Istennel, aki nem azért küldte egyszülött Fiát, hogy nagyszerű és örökérvényű igazságokat mondjon, melyeket aztán almanachba foglalhatunk, hanem azért, hogy megkeresse és megtartsa az elveszetteket" – mutatott rá az igehirdető arra a kizárólagos személyességre, mely Istenhez fűzi az embereket. Hangsúlyozta, hogy állapotunktól, sorsunktól, emberi helyzeteinktől, velünk született adottságainktól függetlenül Isten fölemel bennünket önmagához, befogad és megőriz szeretetében.

Prédikációjában beszélt a felnőttkor fonákságairól: nem szeretünk másokat hallgatni, meghallgatni és öntudatosan valljuk, hogy minket ne oktasson senki. Társadalmi berögzültségünk sajátossága, hogy a felnőtt embernek meg kell tudni állni a lábán. „Rászorultnak lenni, aki a másik gondoskodására, tanácsára, vezetésére, szeretetére szorul, a mai ember számára a rosszak rossza. A maga lábán álló ezért is fordul el ettől. Üzemzavarnak tekinti élete előre haladásában, amit ha nem lehet megoldani, inkább félretesz" – fejtette ki a Zsinat lelkészi elnöke.

 Aki azonban meghallgatja Isten beszédeit, engedelmeskedik annak. „Rendezd el Istennel dolgodat, hallgass rá, engedj neki, mert ő az élet forrása, aki bajaid és szükségeid megoldását mutatja" – kérte az egybegyűlteket a lelkipásztor. Mert, aki Isten beszédeire hallgat, erőt nyer hordozni a gyengét, társul fogadni azt, akit a felnőtt világ legfeljebb kirekeszt. Szereti azokat, akiket az emberek nem tudnak szeretni, meghallgatja azokat, akik szavára senki nem figyel és meghallja az artikulálatlan szavakban is az igazságot és a szépséget. „Életünk, szolgálatunk, egymás-szeretésünk csupán töredékesen tudja kifejezni mindazt a szeretetet és irgalmat, ahogyan Isten viszonyul hozzánk: egészségesekhez és betegekhez, kamaszokhoz és felnőttekhez és örök gyermekekhez" – zárta szavait a református püspök.

Szív és értelem

 Az ünnepségen Beszterczey András, a Szeretetszolgálati Iroda vezetője megköszönte a ceglédi munkatársak fáradhatatlan szolgálatát és Cegléd városának, hogy otthont ad az intézménynek. Albert Schweitzer szavait idézve kívánta, hogy a jövőben is olyan hely maradhasson az otthon, ahol az értelem és szeretet, valamint a szakmaiság kéz a kézben járhat tovább. „Köszönöm egyházunknak, fenntartónknak, hogy valóban otthonnak tekinti az intézményt, mely bátran mondhatjuk, hogy egyszerre alap- és építőköve a mai egyházi intézményes diakóniának. Kívánom, hogy gondozók és gondozottak egyaránt érezzék mindennapjaikban a szív és értelem együtt gondolkodó jelenlétét” – fejezte ki háláját az irodavezető. Takács László, Cegléd város polgármestere köszöntőjében kihívásokkal élőkkel nevezte az otthon lakóit, felhívva a figyelmet a többségi társadalomban betöltött szerepükre: erőt adnak hatalmasnak tűnő gondjaink átértékeléséhez és tiszta lelkűségre tanítanak. 

Hetven év öröksége

„Az emlékezés egyszerre fontos és veszélyes” – figyelmeztetett Birinyi Márk, a ceglédi otthon vezetője. Veszélyes, ha nosztalgiázássá silányul, visszakívánva a múltat, melynek szintén megvoltak a maga nehézségei. Fontos azonban a múlt ismerete, mert tanulságai nélkül nem tekinthetünk a jövőbe. A múlt gyökereinket és identitásunkat is jelenti, értékei beépülnek életünkbe, tartást és hovatartozást adnak. Beszédében megemlékezett az elmúlt hetven év intézményvezetőinek és munkatársainak áldozatos munkájáról és számba vette az intézmény történetének fontosabb állomásait is.

 Hálatelt szívvel emlékezett meg Vajas Zoltánné, Ida néni örökségéről, aki már az 1944-45-ös esztendőkben elhívást érzett arra, hogy otthonát szeretetszolgálati célokra ajánlja fel. Kiemelte azt is, hogy az első intézményvezetők diakonisszák voltak, akik teljes szeretetben élték mindennapjaikat az eredetileg hadi árvák számára létrehozott intézményben. „Ezt a szellemiséget feladatunk ápolni, fenntartani és előre adni, a kor kihívásainak megfelelően” – fogalmazta meg. A jövőbeli terveik között szerepel, hogy még inkább közelebb kerüljenek a családokhoz egy olyan nappali ellátási forma bevezetésével, ahol tábor jelleggel egy-egy hétre jó helyen tudhatják a hozzátartozók szeretteiket.

Jelenleg az otthon munkatársai hét gondozási csoportban végeznek elsősorban fizikális szolgálatot. A bentlakók egyéni fejlesztési terv alapján vesznek részt foglalkozásokon gyógypedagógusok irányításával. Mozgalmas az életük: gyereknapra és állatkertbe járnak, szüreti fesztiválon vesznek részt, most épp Visegrádra készülnek. Az intézményvezető beszélgetésünk során többször gyerekeknek nevezi őket, majd hozzáteszi, mert sokaknak rajtuk kívül senkije nincs, ők segítenek nekik mintegy idősebb testvérként.

 Birinyi Márk fontosnak tartja, hogy református intézményként élő kapcsolataik legyenek a gyülekezetekkel. Sokszor látogatják egymást, a gyülekezeti tagok meg szokták jegyezni, hogy ebben az otthonban mosolyognak a kollégák és a gondozottak is. Július 1-jétől állandó intézményi lelkész látja el a lelkigondozói szolgálatot az intézményben, mely nélkül azt elképzelhetetlennek tartja a vezető. Nagypéntekre úgy készülnek, hogy úrvacsorai közösségben lesznek együtt, megélve az otthon református jellegét. „Egyházunk alaptevékenysége az Istennel való kapcsolat megélése. A szeretetszolgálat azonban az Istennel való kapcsolat gyümölcse, mely által fel tudjuk mutatni az Úristen szeretetét” – foglalta össze társadalmi missziójukat a vezető.

Szoták Orsolya, fotó: Vargosz

További képek jobbra, a csatolt galériában.