A Rajnai Egyház (EKiR) 2015-ben a reformáció fél évezredes jubileumához közeledve Ökumenische Visite (ökomenikus vizitáció) címmel kezdeményezést hívott létre, amelynek célja, hogy külföldi partneregyházaiból érkező egyházlátogatók végigjárták a legfontosabb munkaterületeknek otthont adó intézményeket, gyülekezeteket, s egyfajta visszajelzésként fogalmazták meg – szolidárisan de egyben kritikusan is – tapasztalatukat, amelyek szerkesztett formában azóta mindenki számára elérhetőek.

A kezdeményezés azonban nem csupán a tartományi egyház (Landeskirche) szintjén, hanem a jóval kisebb területi és szervezeti egységet magában foglaló egyházmegyékben (Kirchenkreis) is támogatásra talált, és ez évben sok helyen meg is valósult. Így vett részt a május 6. és 15. közötti időszakban e sorok írója a Kenyai Lutheránus Egyház néhány képviselőjéből, helyi evangélikus/református és más felekezetű lelkipásztorokból, valamint világi gyülekezeti tagokból álló munkacsoporttal együtt a Niederbergi Egyházmegye (Kirchenkreis Niederberg) ökumenikus vizitációján.

A nem mindennapi egyházlátogatás során betekinthettek a látogatók gyülekezeti munkaprogramokba, diakóniai és oktatási intézményekbe, megismerhették az egyházi valamint gyülekezeti kezdeményezéseket és folyamatosan funkcionáló projekteket a diakónia, misszió, ökumené, felnőttképzés, kultúra, életmód, a társadalmi elkötelezettség és a teremtésvédelem területéről. Mindeközben találkozhattak lelkipásztorokkal, egyházkormányzatban tevékenykedőkkel, gyülekezeti tagokkal és munkatársakkal, presbiterekkel, intézményvezetőkkel, projektgazdákkal; részt vehettek istentiszteleteken, vallásórán, kóruspróbán, különleges és rendszeres gyülekezeti alkalmakon. Az egyházlátogatás tapasztalatait a vizitáció végeztével a látogatók megosztották az egyházmegye és a gyülekezetek képviselőivel, s a legfontosabb észrevételeket, reflexiókat egy jelentés formájában írásba is foglalták, amelyet az érintetett gyülekezetek és az egyházmegye közössége később értékel, s a javaslatokat majd saját belátása szerint fogadhatja meg.

Az ökumenikus vizitáció nem csupán az érintett és meglátogatott gyülekezetek, intézmények, valamint projektgazdák számára szolgálhat tanulságul, hanem kívülről nézve, a metódust vizsgálva, hasznára lehet maguknak a vizitációt végzőknek és saját egyházuknak; így, ha nem is teljes egészében adoptálható, de mégis elgondolkodtató a magyarországi gyülekezetek és egyházlátogatók számára. Nyilvánvaló, hogy a németországi struktúra sem engedi meg azt, hogy minden gyülekezetben és egyházi projektben rendszeresen legyen nemzetközi ökumenikus vizitáció. Azonban az valóban utánagondolásra késztet, hogy mennyi nyitottságot, a gyülekezethez és az egyházhoz köthető szolgálatok kendőzetlen felvállalásának és megmutatásának készségét hordozza magában egy ilyen alkalom, úgy, hogy számol a kívülről vizsgálódók kritikájával, akár negatív meglátásaival is.

Persze semmiképpen sem arról van szó, hogy a kívülállók impulzusai, észrevételei automatikusan reformszándékokká konvertálhatóak lennének, hanem sokkal inkább arról, hogy a vizitáció elébe állók készek arra, hogy szembenézzenek azzal, amilyennek kívülről látszanak. Ez egyértelműen magában rejti azt az ön(re)formáló és belső reformra való készség kultúráját, amely kész szembenézni akár a hiányosságokkal, a változtatásra való készséggel, és így eleve az önkritikával is. A nyitottság mellett tehát a másik legnagyobb tanulsága az ökumenikus vizitációnak a kritika elfogadásának a készsége. A reformációhoz közeledve ez valóban meggondolandó minden gyülekezet és egyházi intézmény számára: milyennek is látszunk, milyennek is látnak bennünket kívülről? Természetes, hogy nem minden kívülről megfogalmazott kritika építő jellegű és akceptálható, de mégis előre vivő és útmutató lehet akkor, amikor sokszor keressük helyünket társadalomban, pozícionáljuk magunkat missziói egyházként, vagy éppen igyekszünk eleget tenni oktatási és diakóniai megbízatásainknak.

A harmadik szembetűnő haszna egy ilyen ökumenikus vizitációnak a nézőpontok sokszínűsége. Nyilvánvalóan nem arról van szó, hogy az egyházlátogatás intézményét át kellene konvertálni egy nemzetközi ökumenikus találkozóvá, hanem arról, hogy a sokszor egyoldalú vizitációs szempontokat, és nem ritkán egyéni elfogultságot, valamint az egyházlátogatás nem egyértelmű teológiai-kibernetikai szándékát a több szem többet lát elve alapján lehetne újragondolni. A sokszor csupán a számokkal való zsonglőrködés kétes művészetét gyakorló lelkipásztor (gyülekezet, presbitérium) és a mérhetőség és a mérhető dolgok számonkérésének korrektsége mögé elbújó egyházlátogatók cinkos kollaborációja, vagy éppen gyomorgörccsel kísért párharca helyett érdemesebb lenne meghatározni az egyházlátogatások gazdasági, statisztikai, strukturális szempontjai mellett (és nem csak helyett!) a teológiai súlypontokat is, amelyek tovább vezethetnének a mennyiségi vizitáció irányából a minőségi egyházlátás és egyházlátogatás felé. Így fogalmazódott meg a látogatókban leginkább a protestáns és keresztyén profilálás kérdése több projekt, vagy éppen alkalom esetében – még akkor is, ha jól működő és rentábilis programokról, kezdeményezésekről volt szó. S míg a mérhető szempontok egyfajta objektivitást kívánnak, addig a teológiai vizsgálódásnál valóban jól jön a sokszínű nézőpont.

A német modell a „szolidáris–kritikai” beszámolót várt a látogatóktól. Azaz a továbbgondolkodás, a véleménycsere, a különböző vélemények meghallgatásának és mérlegelésének a lehetőségét. Innen nézve az egyházlátogatás intézménye nem csupán a számon kérő egyházvezetés és a vizitált gyülekezet merev, hivatalos és hivatali aktusa, hanem az Isten ügyéről, az egyház szolgálatáról, a gyülekezet missziói, diakóniai, képzési elkötelezettségéről, valamint a lelkipásztori tisztségértelmezésről való közös eszmecsere kulturált, strukturált és szakmailag koordinált fóruma is lehetne.

A többnapos látogatás egyik legnagyobb élménye a gyülekezet és az egyházmegye életébe való dinamikus bepillantás lehetősége volt. Életszerűen, alkalomról alkalomra, a maga valóságában lehetett megtapasztalni az alkalmak légkörét, a projektek hatását, az intézmények profiljának egy-egy szegmensét. A „papír-alapú” és „papír-szagú” egyházlátogatási módszerrel szemben ez egy „on-line” vagy „live” folyamat. S nem csupán azért, mert itt kevesebb lehetőség kínálkozik a retusálásra – amint azt az egyházlátogatási jegyzőkönyvek kitöltésénél klasszikus kísértésként mindig jelen van –, hanem azért is, mert a valós tapasztalat alapján hitelesebben lehet a diagnózist vagy éppen az elismerést megfogalmazni. Egy dolog elolvasni azt, hogy egy gyülekezet egy évben 35 óvodás korú gyermeknek tart heti egy hittanórát, és egy másik dolog egy erdő közepén, farönkökön ülve együtt imádkozni és tízóraizni az óvodásokkal. A működőképesség fokmérője tehát az együttlét, még ha csak rövid felületen történik is meg. Innen nézve lenne érdemes újragondolni az egyházlátogatás merev vasárnapi és hivatalos ünnepi intézményét, az együtt-menés, együtt megélés, vagy éppen az együtt kitalálás szempontjából.

Az egyházlátogatás eme nemzetközi és ökumenikus formája nagymértékben az őszinte érdeklődésre épít. Már csak hivatalból és strukturálisan is mellőzi a számonkérés minden formáját. Jóllehet az egyházunkban sokszor tapasztalható metódust nem lehet mentesíteni a monitoringtól és az egyházkormányzati hivatalosságtól, de mindenképpen érdemes nagyobb hangsúlyt fektetni az őszinte érdeklődés, az önzetlen segítségnyújtás és a közös gondolkodás kultúrájának elmélyítésére. A haszon talán itt tetőzik leginkább. Hiszen e dinamikus egyházlátogatás során beszédbe elegyednek a látogatók egymással is, megismerik egymás egyházának, gyülekezeteinek szolgálatait, örömeit, kihívásait, kríziseit. Önmagukról és egyházukról is képet adnak, mint vizitátorok.

Az ökumenikus vizit végén készül beszámolót 7 pont alapján készítették el a résztvevők. Ezek szerint a misszió; lelki közösség; diakóniai munka; képzés, nevelés; kultúra, életstílus; ökológia és ökonómia; valamint az ökumenikus kapcsolatok terén szerezett és átélt tapasztalatok alapján fogalmazták meg pozitív vagy akár negatív észrevételeiket, továbbgondolkodásra motiváló kérdéseiket.

A nemzetközi egyházlátogatás kiváló példája annak, hogy akár egyházkormányzati struktúraként, akár gyülekezetként, akár egyházi intézményként nem csupán a saját magunk normáinak, célkitűzéseinek akarjunk megfelelni, hanem figyelembe vegyük, mennyit és mit látnak bennünk kívülről, de legfőképpen: mennyi látszik meg belőlünk, egy olyan egyházból vagy gyülekezetből, mint amelynek nem csak önmaga valóságát nem szabad szégyelleni, de legfőképpen az evangéliumot nem.

Dr. Kovács Krisztián

A szerző berettyószentmártoni lelkipásztor, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem adjunktusa