Egyházi vezetők a tiszaeszlári vérvád parlamenti emlegetése ellen

2012. április 19., csütörtök

A katolikus, a református és az evangélikus egyház vezetőinek közös állásfoglalása a gyűlöletkeltés ellen.

Egyházi vezetői szolgálatunk kötelez minket, hogy szót emeljünk a gyűlöletkeltés ellen. Így utasítjuk el, hogy nemrégiben a Parlament falai között egy képviselői felszólalásban felidéződött a szégyenletes tiszaeszlári vérvád, amelynek felemlegetése egyedül az indulatkeltés eszköze lehet. Ebben a helyzetben is emlékeztetnünk kell Krisztus tanítására: "Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!" Hitünk, emberségünk semmilyen körülmények között nem fér össze az antiszemitizmussal, a vallási közösségek, népcsoportok elleni gyűlöletkeltéssel.

Különösen is aggasztónak találjuk, hogy a gyűlöletkeltő beszéd a Parlament falai között hangzott, hangozhatott el. A magyar törvényhozásnak, a politikai közbeszédet meghatározó képviselőknek, politikusoknak fokozott felelősségük van a gyűlöletkeltéssel való szembeszállásban. A tiszaeszlári vérvádat és az általa keltett gyűlöletet elutasítva együtt hívunk mindenkit a szeretet és az elfogadás krisztusi parancsának követésére és hirdetésére, az igazi emberi értékek alapján álló alkotó együttműködésre.

Budapest, 2012. április 19.

Erdő Péter bíboros, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke

Bölcskei Gusztáv püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke

Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.