Fájdalmak Férfia, roppant nádszál, te kétszer közénk született,

          romlandóba öltözött romolhatatlan,
                    árnyékba öltözött naptámadat!

Üres kézzel jöttél, ég vándora, egyetlen idegen,
          olyannyira közel hajoltál hozzánk,
          hogy istenséged elrejtett szikrái
          fölgyújtsák bennünk a vágyat valódi otthonunk iránt.

Előbb a Szeretet formált emberek között teljes emberré,
          reménység gyümölcse, meddők ajándéka,
          időbe öltözött változhatatlan:
          meztelen a meztelenek között,
          semmivel nem bíró a hajléktalanok között,
          beszédre képtelen a zavart beszédűek között,
          foglyok foglya a szabadításra várók között.

Azután a Megbocsátás szólított vissza, halandó Isten, a halhatatlanba,
          feltépted a poklok ismeretlen kapuit
          és alászálltál az emberi szív legmélyére,
          aminél nincs sötétebb sírgödör,
          bizony leereszkedtél létünk szakadékaiba,
          bejártad tudatunk valamennyi szurdokát,
          amiről nekünk nem is lehet tudásunk,
          belélegezted a halál jeges leheletét
          és látva láttad a szörnyű ürességet,
          ahonnan félelmeink sötét fényei törnek elő.

Lehulltál, erőtlen nap, a hiábavalóba, kitárt karokkal zuhantál alá
          az emberi tehetetlenség élettelen tengerébe,
          hogy kitárt karokkal támadjál föl a harmadik napon,
          könyörületet hozva az irgalmatlanoknak,
          közénk jöttél újra és kitártad előttünk az ég kapuit.

„Békesség nektek!”, mondod, és hangodat
          visszhangozza a Föld és az Ég. 

„Gyertek, atyámnak áldottai!”, mondod hontalan Isten,
          és asztalt terítesz nekünk, gyilkosaidnak,
          visszafogadva a téged végleg kitaszítókat.

„Ez az én testem!”, mondod, és megtöröd a kenyeret.

„Ez az én vérem!”, mondod, és kiöntöd a bort.

És nagy fényesség borul a vacsorázó asztalra,
          megvendégelsz bennünket,
                    nem tartva vissza magadból semmit!

Visky András

Szelíden, szamárcsikón ülve. "A békesség városában nincs békesség, a rend, ha nem a Léleké, csak ritkán szavatolja" – Visky András első írása, virágvasárnapon.

 

Nem mondom meg. Félelem fog el, ha Isten csöndbe burkolózik, de nem azért, mert hallgat, hanem mert elhatározza, hogy néma marad, és ez egészen más – Visky András második írása a virágvasárnaptól húsvétig vezető úton.

 

Tavaszi munkák a szőlőben. Illúziótlan, tömör, fokozhatatlan drámaiságú írásmű, az evangéliumi elbeszélés legmagasabb pontjai közül való, a borzalmak borzalma – a szőlőművesek példázatáról.

 

Nem a holtaké. A puszta ismeret, az Írásé is: nos az még önmagában tévelygés. Jézus különbséget tesz az Írással és (az) Istennel fenntartott kapcsolat között – szerdán Isten hatalmáról.

 

Azon az éjszakán. A tizenegyek bizony elérhetetlen magasságban vannak, szépséges fény ragyogja körül őket, Júdást viszont mindenestől fogva érzékelem – nagycsütörtökön.

 

Halott Krisztus. Krisztus vajúdása az ember feltámadását szüli meg, az ember vajúdása a halott Krisztust – nagypénteki gondolatok.

 

Szombat van, örülni kellene. Nem tudtam, hogy az élettelen test hiánya mérhetetlenül súlyosabb magánál a testnél. Nagyszombat.