Egy magabiztos református emlékezete

2012. szeptember 27., csütörtök

Akár gályarab vagy Bethlen Gábor lelkésze is lehetett volna – hangsúlyozza a száz éve született Hőgye Mihályról régi barátja, Horváth János. A Magyar Országgyűlés korelnökével a politikus-lelkipásztorról beszélgettünk.

„Ő volt az a segédlelkész a Tutaj utcai református gyülekezetben, aki engem konfirmációra készített fel 1936 tavaszán. Hőgye Mihály csendes emberként szeretett meghallgatni másokat, és amit mondott, annak súlya volt. Későbbi emlékeim nyomán merem mondani, hogy a gyülekezet lelkészével, Bereczky Alberttel ők már akkor kedvelték egymást" – kezdi emlékezését Horváth János.

A Tutaj utca környékét abban az időben munkások lakták. A Budapest-Külső-Lipótvárosi Egyházközséget Bereczky Albert hozta létre, majd templomot építettek a Pozsonyi úton. A gyülekezetben bibliaórákat tartottak, vasárnapi iskolát működtettek, különböző gyülekezeti csoportok tartottak alkalmakat. Bereczky vezetésével működött a 423-as számú gróf Tisza István cserkészcsapat.

„Hőgye Mihály olyan társadalmi szemléletben nőtt a korával, amit Bereczky Albert és környezete adhatott. Nemcsak a szegény munkásokkal, hanem a felsőbb osztályokkal is összekerült – például Zsindelyné Tüdős Klára és Lázár Ferenc felsőházi tag is a Pozsonyi úti gyülekezetbe jártak" – emlékezik Horváth János. Hőgye Mihály két év segédlelkészi szolgálat után, 1938-ban franciaországi missziós szolgálatot vállalt magyar bányászok között. Amikor visszakerült a Pozsonyi úti gyülekezethez, Magyarország már belesodródott a háborúba.

„Függetlenségi mozgalommá vált az a nemzeti felismerés, hogy nem akarunk háborúskodni. Nagy terhet jelentett, hogy a gonosszal vagyunk szövetségesek, amelyik pokolra ítéltetett. Ez a gondolat Hőgye Mihályban is teljesen megérett, aki nem politikussá, hanem kifinomult érzékű politikai emberré vált. Ismerte a bibliai és történelmi példákat, és mindig azt tette, amit lehetett. A Gestapo börtönéből például ő hozta ki Bereczky Alberttel Nagy Ferenc későbbi miniszterelnököt és Bajcsy-Zsilinszky Endrét. De részt vett a békeszerződés előkészítésében is. Mint mondta, nekünk nem acélkötél, hanem pókháló adatott, hogy azon építsük a társadalom életét" – gondol vissza az akkori időre a mai Országgyűlés korelnöke, aki tagja volt az 1945-ös Nemzetgyűlésnek is.

Az embermentő

Horváth János 1945 januárjában a Gestapo fogságából megszabadulva a Pozsonyi úton találkozott Hőgye Mihállyal, aki a templomban bújtatott embereket, köztük zsidókat is. Azokban a napokban a templom mellett hárman – Kiss Sándor is velük volt – temették el Hőgye Mihály édesapját.

A szovjet bevonulás után Hőgye Mihály közéleti szerepet vállalt. „Kormánybiztossá, a Szabó Dezső-örökség gondnokává neveztük ki, miután az írót együtt temettük el a Rákóczi téren. Azt mondtuk, hogy mi vagyunk a kormány, egészen addig, amíg nincs másik. Így hajtottunk végre néhány bátor forradalmi tettet, például elneveztük a Vilmos császár utat Bajcsy-Zsilinszky útnak. Hőgye Mihály kinevezését magam írtam alá a Nemzeti Bizottság nevében, majd a következő évben diplomáciai szolgálatra Párizsba küldtük, akkor már a koalíciós kormánnyal. Hőgye Mihály jó diplomata volt, a nagykövet mellett a második személy" – emlékszik vissza Horváth János.

Hőgye Mihály diplomata emigránsként érkezett Amerikába. Amikor Nagy Ferenc kormányát eltávolították, a párizsi követség diplomatái lemondtak a tisztségükről. Követte a miniszterelnököt az óceánon túlra, az első számú diplomáciai segédje lett, és elkísérte külföldi politikai indíttatású útjaira is. Gyülekezetet nem vállalt, hanem az Amerika hangja nevű magyar rádió munkatársa lett. „Elég sokat jártam Washingtonba a rádióhoz, ahol az ő mikrofonja előtt gazdaságpolitikai témákról beszélgettünk. Akkor már az emigrációhoz tartozott Nagy Ferenc, Kiss Sándor, Csicsery-Rónay István, Hám Tibor, Saláta Kálmán, Bay Zoltán és Koszorús Ferenc is. Hőgye Mihály aktív volt az Itt-Ott Magyar Baráti Közösségben is. Jelenléte kovászként hatott. Amerikában fogalmazta meg Magyarországgal kapcsolatban, hogy az ország nem az utolsó csatlós, hanem a végsőkig ellenálló utolsó áldozat volt" – fogalmaz a honatya.

Horváth János és Hőgye Mihály az Egyesült Államokban folyamatos, jó baráti kapcsolatban voltak. Nagy Ferenc emigráns miniszterelnök Magyarországra történő visszatérésének ügyében azonban nem értettek egyet. Horváth János azt szorgalmazta, hogy Nagy Ferenc térjen haza. Hőgye Mihály ebben a kérdésben óvatosabb volt, a hazatelepülés veszélyeit hangsúlyozta. A kérdést a történelem váratlanul zárta le. Egy együtt töltött washingtoni hétvége utáni kedden Nagy Ferenc meghalt. „Hőgye Mihály nekem mindig a pap volt. Több száz kilométerre éltem tőle, de telefonon sokat beszélgettünk" – mondja Horváth János, aki az amerikai időszakkal kapcsolatban Hőgye Mihálynak az el nem kötelezett országok 1955-ös bandungi konferenciáján betöltött szerepére is rámutat: „Nagy Ferenc hozzá kívánt szólni a gyarmatosítás kérdéséhez. Fölhívta a figyelmet Magyarországra, és elítélte a gyarmatosítást."

„Hőgye Mihály jó református volt. Hívő és magabiztos. Lehetett volna belőle a korábbi évszázadokban gályarab vagy akár Bethlen Gábor papja is" – hangsúlyozza Horváth János, majd hozzáteszi: „Milyen jó lenne, ha akadna néhány Hőgye Mihály a mai magyar országgyűlésben és talán a mai magyar református egyházban is."

Hőgye Mihály 1912-ben született Budapesten, ahol teológiai oklevelet szerzett. 1938-ban lépett diplomáciai pályára. 1942-től a berlini konzulátuson teljesített szolgálatot. 1944 októberében a gyűjtőfogházból hozta ki Nagy Ferencet és politikustársait. 1947 januárjában a rendszer elleni konspiráció vádjával megfosztották állampolgárságától. 1948. december 21-én érkezett az Egyesült Államokba. Első alkalommal 1971-ben látogathatott haza. A Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti Keresztjével jutalmazták. 1992-ben hunyt el Washingtonban. Nevét ma a Hőgye Mihály Emlékalapítvány viseli, amely minden évben a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának tanévzáró ünnepélyén három diákot jutalmaz egyenként százezer forinttal.

T. Németh László
Horváth János fotóját Kalocsai Richárd készítette.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.