Döntöttek az intézmények költségvetéseiről

2016. február 18., csütörtök

Elfogadták a közegyházi intézmények 2016-ra tervezett költségvetéseit és megállapították a hittanoktatási csoportdíjakat a Zsinati Tanács február 17-i ülésén.

Vad Zsigmond debreceni esperes áhítatával kezdődött a Zsinati Tanács idei első ülése. A nagytemplomi lelkipásztor egy új korszak kezdetéről, a megváltott nép boldogságáról beszélt, ahogy arról Ézsaiás próféta könyvének 60. fejezetében olvashatunk. A széthúzás, a csalódás időszakában hangzik el a vigasztalás: „Kelj fel, tündökölj, mert eljött világosságod, rád ragyogott az Úr dicsősége.” A próféta szavaiban azt üzeni Isten: ne higgyünk a látszatnak, nem lesz mindig így, a sötétség után eljön a felülről jövő világosság, ami ott ragyog a sötétség felett. Vad Zsigmond kiemelte, hogy mi ezalatt Krisztus eljövetelét értjük: az Úr lesz örök világosság, aki állandó, maradandó, aki felemeli és visszaállítja a népe békességét. Az igehirdető hangsúlyozta, hogy ez a prófétai szó az egyházra is vonatkozik. Feltette a kérdést: vajon illik-e hozzánk a tündöklés, tele vagyunk vonzó ragyogással vagy még sötétségben vagyunk? Hozzátette: Isten világossága erőt jelent számunkra, ezért nekünk is szükségünk van kijelentésre és felszólításra.

Költségvetés, szmsz, hittan

Bogárdi Szabó István püspök elnöki köszöntőjében a Szentlélektől kért bölcsességet a tanácskozásra, s megköszönte, hogy bár a tavalyi költségvetési év záró számadásai még nem készültek el, s egyházunkhoz még nem érkezett meg minden állami támogatás, mégis mindegyik közegyházi intézmény elkészítette idei költségvetéstervezetét. A lelkészi elnök örömét fejezte ki, hogy az intézményi büdzsék tervezésekor – összhangban az egyházi gazdálkodásról szóló törvénnyel – a tartalékképzés is szempont volt. Ez biztosíthatja az egyházi szervezetek fizetőképességét akkor is, ha késve érkezik meg hozzá egy-egy támogatás.

Az egyházunk gazdasági ügyeiért felelős testület áttekintette és elfogadta tizenegy közegyházi intézmény idei költségvetéstervezetét. Jelen állás szerint a Bethesda Gyermekkórház 60, a Református Missziói Központ 80, a Reformátusok Lapja 35, a Wáli István Református Cigány Szakkollégium pedig 3 millió forint működési támogatást kap. A Kálvin Kiadó esetében a fenntartó az Egyházi (parókiális) Könyvtár következő köteteinek kiadását támogatja. A Szeretetszolgálat, a Református EGYMI és a Református Lelkészi Nyugdíjintézet nem tervez fenntartói támogatással, a Károli Gáspár Református Egyetem pedig a tavalyi Csillagponthoz hasonlóan idén is közegyházi célokat támogatna. A szeptembertől induló budapesti cigány szakkollégium költségeit külső forrásból finanszíroznák.

A költségvetési szavazás után a Zsinati Tanács módosította a Zsinati Hivatal szervezeti és működési szabályzatát. A testületnek a korábbi döntések értelmében kellett átvezetni bizonyos változásokat. Döntöttek arról, hogy ezentúl a zsinati tanácsos feladatai közé tartozik a Református Közéleti és Kulturális Központ titkárságának operatív irányítása és felügyelete. Megerősítették az eddigi gyakorlatot, hogy a jogi osztály feladata az egyházfőhatósági igazolások kiadása, továbbá lehetővé tették, hogy az osztályvezető akadályoztatása esetén a zsinati tanácsos is eljárjon az ilyen ügyekben.

Megállapították a kötelezően választható hit- és erkölcstanoktatás csoportdíját és módosították a közvetlen kifizetések rendszerét. Ennek hátterét Papp Kornél osztályvezető ismertette: a kötelezően választható hit- és erkölcstan 2013. szeptemberi bevezetése óta probléma vetődött fel a nyári hónap csoportdíjaival, valamint a kiscsoportok támogatási összegének kifizetésével kapcsolatosan is.  Megoldásként a lelkipásztorok és a megbízási szerződéses világi oktatók esetén a nyári két hónap csoportdíjait beépítették a január-június havi csoportdíjakba. (Nem érinti a változás a munkavállalókat, akik határozott idejű – szeptember 1-jétől augusztus 31-ig szóló – munkaszerződéssel végzik hittanoktatói szolgálatukat.) A kiscsoportok egyszeri támogatási összegét mindkét esetben beépítették a havidíjba. Ennek értelmében a Zsinati Tanács módosította a hittanoktatásról szóló szabályrendeletet.  

Tájékoztatók, beszámolók

A testület támogatott egy egyéni nyugdíjkérelmet, valamint üdvözölte, hogy a kormány felújítaná és oktatási célokra egyházunk tulajdonába kívánja adni a budapesti Károlyi-Csekonics palotaegyüttest, egyben felhatalmazta az elnökséget, hogy ebben az ügyben eljárjon. Bogárdi Szabó István beszámolt arról is, hogy a novemberi zsinati ülésen felállított pályázati referatúra elkezdte összegyűjteni a gyülekezetek, egyházkerületek pályázati terveit – ha a több mint száz oldalas anyag véglegesül, a Zsinati Tanács elé kerül majd.

Gér András zsinati tanácsos beszámolt a Református Közéleti és Kulturális Központ (RKKK) Alapítvány és a Református Missziói Alapítvány ügyében december óta tett lépésekről. Az RKKK alapító okiratának módosítása megtörtént, a korábbi kuratóriumi elnök lemondása után Csányi János kapott megbízatást. Emellett a kuratórium tagja lett Nagy Katalin újságíró. Az említett testület januárban és februárban is ülésezett, döntésük alapján havonta tartanak megbeszéléseket. A Református Missziói Alapítvány elnöke és több kuratóriumi tag is lemondását jelezte, jelenleg is zajlik annak újjászervezése.

Kérdésre válaszolva Papp Kornél elmondta, hogy eddig 111-ből 59 intézményfenntartó jelezte, hogy csatlakozni kíván a tavaly létrehozott Köznevelési Előfinanszírozási Alaphoz. A kezdeményezés a kistelepüléseken működő, a normatív finanszírozás miatt nehezebb anyagi helyzetben lévő intézményeket hivatott segíteni.

Feke György – Telepóczki Márta, fotó: Vargosz

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.