A velencei református templom szomszédságában áll a Timóteus vendégház. A gyülekezet épületétől alig száz méter a Velencei-tó strandja, az udvaron sás emlékeztet a vízközelre. A rekkenő hőséget terebélyes fák árnyéka és önfeledt ének, kacagás feledteti. A zöld gyepen épp játszanak a fiatalok, mikor autónk begurul a kapun. Závodi Emese jön elénk, református lelkész, a csapat vezetője.

Egy év külföldön

Magyarországon 1997-től működik az Önkéntes Diakóniai Év (ÖDÉ) programja, két éve a Szeretetszolgálati Irodához tartozik. Ezalatt az idő alatt több mint nyolcszáz fiatal önkénteskedett a nemzetközi progamba bekapcsolódó tizennégy európai ország vagy a három amerikai egyház valamelyikében, s számos nemzet fiataljai szolgáltak már hazánkban.

„Idén mintegy száz önkéntessel dolgozunk. Hetven fiatal ment külföldre, harminc érkezett Magyarországra" – mondja Závodi Emese, aki a kezdetektől vezeti a programot. Kárpátaljai magyarok, és németek vannak a legtöbben, de érkeztek franciák, erdélyi magyarok, s mint kiderül, egy olasz és egy angol is van köztük.

Ők harmincan tavaly szeptembertől önkénteskednek az országban: gyermekkórházban, hajléktalanszállón segítenek Budapesten, idősekkel vagy gyerekekkel foglalkoznak Debrecenben, Dencsházán, Veszprémben, családi napköziben szolgálnak Szendrőn vagy épp cigány fiatalokkal törődnek délutánonként Magyarmecskén. Még egy hónapig dolgoznak hazánkban, július végén térnek haza családjukhoz.

Az Önkéntes Diakóniai Év hosszútávú teljes önkéntes szolgálat, mely során a résztvevők napi hét, heti harmincöt órát dolgoznak, tizenegy hónapon át. Szállást, teljes ellátást, zsebpénzt is kapnak a tizennyolc és harminc év közötti fiatalok. Az ÖDÉ európai uniós programok (Fiatalok Lendületben Program, Európai Önkéntes Szolgálat) pályázatain keresztül és állami támogatásból teremti elő ennek anyagi hátterét. EVS akkreditációval rendelkező szervezetek, intézmények fogadhatnak önkénteseket.

Az ittartózkodásukat Emese és munkatársai segítik, ismeretterjesztő előadásokat tartanak nekik, az önkéntes év végén oklevelet is kapnak. Emellett közösségépítő alkalmakon és bibliaórákon is részt vehetnek, kirándulhatnak Magyarországon.

Odafigyelni az emberekre

„Az egyetem előtt utazni akartam, kultúrákat megismerni, emberekkel találkozni. Turistaként erre nincs lehetőség, ezért lettem önkéntes" – magyarázza Jonas, miért vállalt egy évre diakóniai szolgálatot. A húsz éves német fiúval sokáig magyarul beszélgetünk, nagyon jól megtanulta nyelvünket. Érkezés után a nyugat-európai fiatalok intenzív nyelvtanfolyamon vesznek részt, s később is rendszeresen tanítják őket magyarul.

Jonasnak szüksége is volt a nyelvtudásra, mert a Tiszta Forrás Alapítvány önkénteseként budapesti hajléktalanok között szolgált. „Főleg nappali melegedőn dolgoztam, de utcáztam is. Hasznosnak éreztem magam, nemcsak láttam őket, hanem tényleg tudtam nekik segíteni" – mesél munkájáról.

Azt mondja, ezalatt az év alatt nemcsak egy új nyelvvel, várossal ismerkedett meg, hanem sokat tanult az emberekről is. Korábban azt hitte, megváltoztathatja a világot. „Rájöttem, hogy nem megváltoztatni kell az embereket, hanem segíteni nekik a mindennapi életükben. Odafigyelni az emberekre és arra, mire van szükségük."

Válaszok keresése

Jonas és Tabea azért jöttek Magyarországra, mert az érettségi után világot akartak látni, s erre jó lehetőségnek tartják az önkénteskedést. A tizenegy hónap leteltével, nyugat-európai társaikhoz hasonlóan – hazamennek, s reményeik szerint egyetemen fognak tanulni. Ezzel szemben az erdélyi és kárpátaljai magyar önkéntesek inkább szolgálatnak tekintik a diakóniai évet, gyakrabban beszélnek Isten elhívásáról. A közös bennük, hogy mindannyian a lelki fejlődés, a szülőktől való elszakadás és az önállósodás egy fontos szakaszának tekintik a külföldi tartózkodást.

Vali a kárpátaljai Som községből érkezett. A huszonnégy éves lány számára testhezálló feladat, hogy most egy erdélyi lánnyal együtt óvodás gyerekekkel foglalkozik, hercegnőt rajzol, mesét olvas vagy épp felvigyáz az udvaron. Vali hitoktatónak tanult, évek óta végez ifjúsági munkát. Sokáig gyülekezete ifjúsági csoportját vezette barátnőjével együtt. „Nagyon szerettem, a szolgálat az életem" – mondja. Jövőjében még sok a kérdőjel, de bízik Istenben.

A játéknak az udvaron közben vége, a tornácon gyűlik össze a csapat egy újabb foglalkozásra. A szervezők arra is felhasználják az öt napos záró szemináriumot, hogy ki-ki összegezhesse, mit tanult, hogyan kamatoztathatná azt az életében. A külföldön, szolgálatban eltöltött év nyomot hagy az ember személyiségén. Van, aki Istenhez került közelebb. „A ma reggeli áhítatot a francia lány tartotta. Mikor idejött, erre még nem lett volna képes" – árulja el Závodi Emese.

Csocsó a közös nyelv

A hannoveri Jakob, aki Magyarmecskére került, egy tanodában, romák között dolgozott az elmúlt évben. Őszintén beszélt arról, hogy az első két hónap nehéz volt számára, mert nem ismerte a nyelvet, s a kis falu is új közeg volt számára. Nem volt könnyű beilleszkednie, le kellett küzdeni a németekkel szembeni sztereotípiákat, de ő nem adta fel.

Megjegyezte az ismeretlen arcokhoz tartozó neveket, azok pedig megtanították csocsózni. Ehhez nem kellett a nyelvismeret, ő pedig csakhamar az egyik legjobb játékos lett. „Sokat tanultam a cigány kultúráról és zenéről – mondja. – Nyitott közösség és nagyon humorosak az emberek. Már nagyon sajnálom, hogy el kell mennem, jól éreztem magam köztük." S Jakob közben arra is ráébredt, hogy jogot akar tanulni, s a szociális szférában akar elhelyezkedni – az egy év leteltével is másokért dolgozni.

Feke György, fotó: Sereg Krisztián