– Hogyan lett gyógyszerész?

– Édesapám gyógyszerész, édesanyám orvos, kisgyerekként jártam gyógyszertárban, részt vettem a munkában, de nem ez vezetett a pályára. Sőt, inkább azt mondták, hogy meg kell gondolni. Viszont gimnazista koromra a biológia és a kémia érdekelt. Egy dologra jól emlékszem: gimnáziumi tanárom megkérdezte, ki merre megy tovább, mondtam, hogy én gyógyszerésznek, erre azt felelte, „téged orvosnak is simán felvennének”. Ez tinédzserkori dacot ébresztett bennem, akkortól világos volt, hogy gyógyszerész leszek.

– Sértette, hogy „B” kategóriás szakterületnek állítják be édesapja foglalkozását?

– Zavar az ilyen kategorizálás. Egyik szakma sincs a másik fölött. Viszont lökést adott, meg akartam mutatni, hogy értelmes dolog. 

– Mit jelent a farmakognózia? És miért választotta ezt?

– Azt jelenti, gyógyszerismeret, a kifejezés az 1800-as évek végéig tartó korszakból való, amikor még a gyógyszerek azonosak voltak a gyógynövényekkel, mielőtt megszületett a szintetikus gyógyszeripar. Nem vagyok botanikus alkat, aki minden növényt felismer, csak az egyetemi tanuláson kívül szerettem volna plusz munkát végezni, tudományos diákkörben kutattam. Addig jártam ide, hogy végül megengedték, hogy csatlakozzak. A gyógynövényeknél ragadtam. Ha annak idején más témavezetőt választok, most valószínűleg máshol dolgozom. A diák még nem tudja, miben van perspektíva, viszont fel tudja mérni, hogy az adott emberrel együtt tud-e dolgozni.

– Honnan van korábbi emléke, gyógyszertárból vagy templomból?

– Korai emlék ez is, az is: apai nagyapám és dédnagyapám is református presbiterek voltak, gyermekkoromban édesapám szülőfalujában, Szentgericén abba a tempomba jártam, amelynek padjaiban valamikor őseim ültek. Ez még a gyermeki hit volt, aminek nincsen mélysége, de az egyházi életet kisgyermekként megismertem. A hitem igaz mélységét a kecskeméti református gimnázium hozta el, ahol nagyon jó közegbe kerültem, nagyon jó hittantanárom volt – ez hozta a megtérést.

– Már hívő volt, mire az egyetemre került. A gyógynövényekre milyen szemmel tekint?

– Az egész világot úgy látom, mint rendszert, amit a tudós csak megfejteni próbálhat. A tudományos eredmény nem a mi eredményünk, mi egy létező dolgot próbálunk feltárni. Látva a komplexitást egy növényben – például miért termel olyan anyagot, ami az embergyógyászatban hasznos? – elgondolkodik az ember, hogy ez nem véletlen. A növények és egyéb élőlények együtt fejlődtek és olyan anyagokat próbáltak előállítani magukban, amelyekkel tudnak hatni a környezetükre, például másik növényre, vagy akár egy kórokozóra is. Azok a növények tudtak túlélni, amelyek képesek voltak erre. Van például anyag, amit hashajtóként használunk – azt a növény azért termeli, hogy az állatok őt ne egyék meg, legyen hasmenésük tőle. Szintén védi magát például a tiszafa, amiből egy anyag melldaganat gyógyítására használható. Összetett a világ, amiben élünk, Isten csomó dolgot teremtett, aminek több felhasználási lehetősége van. Hogy ez a kiválasztódás így megtörténhet, olyan tervezettséget feltételez, amibe a véletlent belelátni… ahhoz elég nagy fantázia kell.

– Isteni tervezettséget?

– Igen, én úgy gondolom, hogy kutatóként mi a tudást, az Istentől kapott képességet használhatjuk fel. Újat találni egyébként is érdekes. A kutatók ismerik ezt az élményt. Amikor egy növényben találok egy vegyületet, amit korábban senki nem írt le a világon, akkor titkot fejtek meg, ami nekem volt fenntartva. Persze nem minden vegyületből lesz gyógyszer, amit megtalálunk, sőt, az csak egy töredék.

– Milyen növényt kutatott életében először?

– A nagylevelű kutyatejet, ami nem gyógynövény, sőt, mérgezőnek tartják, mert irritálja a bőrt. Viszont a benne lévő anyagok másra is jók… Tiszta formában állítottuk elő a vegyületeit, ma pedig már tudjuk, hogy van egy kutyatejfaj, aminek egyik vegyületéből gyógyszer állítható elő bőrdaganatok kezelésére.

– Szegeden tanult, itt dolgozik, mára már egyetemi docens. Hogyan lett olyan fiatalon tanár?

– Tényleg korán belecsöppentem a gyógyszerészhallgatók oktatásába, nem is nézte mindenki jó szemmel. Nem volt jellemző, hogy doktori cím nélkül tartsanak előadást. Szakfordítóként keresetkiegészítésként angolról cikkeket fordítottam orvosi szaklapoknak. Beküldtem egy lapnak az önéletrajzomat, erre válaszoltak, hogy írnék-e inkább cikkeket gyógynövényekről. Belekezdtem. Látta ezt az akkori tanszékvezető, és amikor nyugdíjba ment egy kedves kolléganőm, aki fitoterápiát, vagyis gyógynövény-felhasználást oktatott, felajánlották, hogy vegyem át a tárgyat. Később külföldön éltünk a családommal, utána befejeztem a doktorit és állást kaptam az intézetben.

– A Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság gyógynövény szakosztályának elnöke. Munkájában népi gyógymódokat igazolnak és cáfolnak.

– Igen, ez nagyon érdekel. Ami tényleg jó, arról megállapítani, hogy milyen dózisban, mennyi ideig célszerű adni, más gyógyhatásúnak hitt növényről kideríteni, hogy nem jó semmire vagy kifejezetten veszélyes. Sokszor félreértik, ha rossz hírt közlünk, azt hiszik, ez gyógynövényellenesség. Pedig mi csak azt próbáljuk kigyomlálni, ami nem odavaló. Azt felejtsük el! Hosszú távon így maradhat fenn a gyógynövények hitelessége. Mégis sokan azt látják, hogy ez is csak egy gyógyszerész, biztosan a gyógyszeripar képviselője. Megszűnik a vita, ha azt gondolják, hogy a mögött, amit mondok, ipari érdek áll, mert nem feltételezik, hogy szakmai meggyőződés. Szerencsére az egyetemen szabadon beszélhetünk és dolgozhatunk, a meggyőződésünk szerint.

– Volt gyógynövény, amiről beigazolódott, hogy hatástalan?

– Sokan használják gyógynövényként a parlagfüvet, de veszélyes, allergizáló hatású, ráadásul, aki megeszi, sejtmérgező anyagokat is elfogyaszt. A sejtmérgek nem teljesen szelektívek. Jó lenne, ha a daganatsejtet mérgeznék és az egészségeset nem, de sajnos az egészséges sejteket is mérgezik. Vizsgáltuk állatokon – embereken első körben nem is szabad – és láttuk, hogy például a veseműködést rontja a parlagfűevés. Azért mi vizsgáljuk tovább, hátha találunk benne hasznosat. Lehet, hogy van benne valami gyulladáscsökkentő, de valószínűleg nem úgy lesz, hogy a növényt ledaráljuk és megesszük, hanem egy-két-három konkrét vegyületet fogunk felhasználni.

– És olyan, amiről kiderült itt, a farmakognóziai intézetben, hogy hasznos?

– A Sadler-imola alföldi növény, meg se él máshol, régóta használják juhászok az állatok sebeinek gyógyítására. Ezt a gyógynövényt vizsgáltuk és kiderült, hogy állatok esetében tényleg jó sebgyógyító, nem babonaság. Egy következő kutató, ha majd érdeklődik iránta, vizsgálhatná embereken.

– Meséljen egy felfedezéséről, amiből gyógyszer lett!

– Foglalkozom sisakvirág fajokkal. Nagyon mérgező növények, de tudtuk, hogy a kínai népi gyógyászatban több ezer éve használják a fájdalomcsillapításra, de mindig megfőzik, mielőtt felhasználnák. Sokan azt gondolták, ennek kizárólag az a célja, hogy a növény mérgező anyagai elbomoljanak. Engem viszont az foglalkoztatott, hogy a méregtelenítésen túl mi értelme lehet annak, hogy a kínaiak felfőzik a növényt? Észrevettem, hogy a sisakvirág forralása során olyan lipo-alkaloidok keletkeznek, amelyek a friss növényben nincsenek jelen. Előállítottunk tisztán, szintetikus módszerrel lipo-alkaloidokat, kiderült, hogy gyulladáscsökkentő hatásúak. A népi gyógyászatban megfigyelt gyulladáscsökkentő hatás valószínűleg ezekhez a vegyületekhez köthető.

– Biztosan ünnepelték Önt a kínaiak, megveregették a vállát.

– A tudomány olyan közeg, ahol ilyen elismerés ritkán jön. Ritka, hogy egy kutató azt mondja, ez fantasztikus és érdekes. Nem tudom, miért alakul így, de sokszor az emberi dolgok hiányoznak a tudományból. A tudós akkor érzi, hogy elismerik, ha a cikkét sokan idézik. És igen, ez a munka hozott elismerést, sokan idézték. Egy másik cikkem egy ismerősöm telefonhívása alapján született: ő a májra és központi idegrendszerre veszélyes betegségben szenved, Wilson-kóros, vagyis a réz felhalmozódott a szervezetében. Megkérdezte, mi a véleményem arról, hogy a kezelőorvosa máriatövist javasolt számára. Májvédő növény, mondhattam volna, hogy jó ötlet, de úgy döntöttem, megvizsgáljuk, biztosan hasznos-e egy ilyen speciális betegségben szenvedőnek. Kiderült, hogy a máriatövis rézkoncentráló hatású, felhalmozza magában a rezet. Tehát majdnem minden májkárosultnak jó, ám a Wilson-kórosoknak nem. Az erről szóló cikkünk valószínűleg nem fogja sok embernek megváltoztatni az életét, Magyarországon talán pár tucat Wilson-kóros van, viszont akit érint, annak lehet, hogy évekre meghosszabbodik az élete. Ha egy-egy felismerés nem is változtatja meg a világot, de néhány embernek segít, az is jó.

– Akkor mit tehet a tudós a saját, néha életmentő eredményeinek elterjesztéséért?

– Amit tudok, leírom angolul, a tudomány nyelve az angol, és az eredményt elmondjuk minél több helyen magyarul is. A magas tudományt le kell fordítani a hozzá nem értőknek, de sokszor a szakembereknek is. Az orvos, gyógyszerész sem feltétlenül olvas idegen nyelven szakcikkeket.

– Máshol is népszerű, idézik Önt, szeretik a blogját, mert jól érthetően ír a gyógymódokról.

– A Ködpiszkáló blogommal nem volt magasztos célom, csupán sok ismerősöm kérdezte a véleményem ugyanarról a témáról. Amikor már hárman kérdezték, célszerűbb volt nyilvános helyen válaszolni és épp a blogok aranykorát éltük. Ha elolvasta a bejegyzésem tíz ember, úgy éreztem, ez már több mint a három, akinek e-mailben küldtem volna. A blog szépen felfutott, jelenleg napi 2-3 ezer ember olvassa, pedig nincsen reklámja.

A szakember ajánlja megfázásra

„Sajnos a tévéreklámok közül minden második-harmadik gyógyszerről szól. Ez rossz, gyógyszer-túlfogyasztásra ösztönöz" – mondja Csupor Dezső, aki inkább a gyógynövények fogyasztására ösztönöz. Kedvence a mentán kívül az orbáncfű és a kasvirág. „Nagyon szép kis növény az orbáncfű, sárga virágú, a környékünkön is megél. És nemcsak szép, figyelemre méltó az antidepresszáns hatása, ugyanúgy igazolt a gyógyhatása, mint bármely modern gyógyszeré – mondja. A Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság gyógynövény szakosztályának elnöke kezdődő megfázáskor Echinaceát, bíbor kasvirágot szed, mert a növényből készült szer az immunrendszert erősíti pár hétig. Erről Csupor Dezső így mesél: „Ha picit fáj a torkunk, már akkor érdemes elkezdeni szedni. Nagyobb arányban gyógyulnak meg, vagy nem jutnak el az antibiotikum-kezelésig azok, akik fogyasztják."

– Milyen kutatások zajlanak most az intézetben?

– Kutatjuk az adaptogén növényeket, amelyek a fizikai és pszichés teljesítőképességet, állóképességet fokozzák. Az ember teljesítményét csökkentheti a stresszhelyzet, ez a téma mindig aktuális. A ginzenget például mindenki ismeri. Megpróbáljuk megérteni a hatásmódját és hogy melyik növényt mikor, honnan célszerű begyűjteni.

– Sok dolgot említett, amivel foglalkozik, mit jelent Önnek, hogy a Szeged-Honvéd téri gyülekezet világi tisztségviselője, presbitere?

– Megtiszteltetésnek éreztem a felkérést. Szolgálatot jelent. Érzem a bizalmat, hogy rám számítanak.

– Arra is kérték nemrég, hogy az úrvacsoraosztásnál is segédkezzen. Milyen volt átélni, a kis kelyheket átnyújtani?

– Először fordult elő, nagyon érdekes élmény, különleges dolog. Pedig a közszereplést megszoktam, nem is tudom hány száz előadásom volt már. De ez egészen más, ez egy megszentelt közeg. Úrvacsorát osztani felemelő élmény.

– Nem szokták a kollegái megvetni, furcsán nézni Önre, hogy fölvállalja a hitét?

– Biztosan van ilyen, de én azt gondolom, hogy a tudományos gondolkodás és az istenhit nem zárja ki egymást. Tudományos módszerekkel kutatok. Megpróbálok megismerni valamit  – aminek van elképzelésem az eredetéről –, de a tudományra pont úgy tekintek, mint egy ateista tudós. Csak azt nem hiszem, hogy a teljes megismerés lehetséges. Kis részterületeket tudunk megismerni. Az okról mást gondolunk, hogy mindez miért alakult így. Ám amikor egy cikkben leírja az ember, hogy a növényben milyen hatású vegyületet talált, teljesen mindegy, ő mit gondol arról, hogy ez miként keletkezett. A tudományos cikkekbe nem kell beleírni, mi az én hitem, vagy hogy szerintem az a vegyület miért van ott. Ilyen szempontból jól szétválasztható a tudomány a hittől, és szerintem szét is kell választani. Kollégáimmal, akik nem hisznek Istenben, szoktunk vitatkozni, de azt látom, hogy a személyes meggyőződésről embereket meggyőzni nem lehet. Az ember példamutatással tud a legtöbbet tenni. Látják, hogy az ember olyan, amilyen. Elgondolkoznak, vajon miért olyan? Vajon van-e valami összefüggés azzal, hogy református hívő? Ezt az összefüggést lássák az emberen – ez a legtöbb, amit tenni lehet.

Hegedűs Márk, fotó: Kapás Csilla