Zsengellér József:

Egyetemi oktatóként abban látom a felelősségünket, hogy azok elé az emberek elé állunk ki nap mint nap, akik a jövő értelmiségeként fognak majd tevékenykedni és szolgálni. Éppen ezért életadó példaként kell velük foglalkoznunk és továbbadni számukra a közösségi identitást – ami szép feladat és küldetés az oktató értelmiség számára. A fiatalok ma bizonyos értelemben sokkal befogadóbbak, mint régebben, más szempontokat figyelembe véve pedig kevésbé: az elmúlt évtizedek hallgatóihoz képest kevesebb általános tudással rendelkeznek a mostani tanulók, így a magunk oktatói tevékenységét is meg kell változtatni és megpróbálni úgy szólni hozzájuk, hogy értsék, amit mondani szeretnénk. A klasszikus műveltség szintje alacsonyabb, mint egy-két évtizeddel ezelőtt, de a mai fiatalok másképp állnak a társadalmi kérdésekhez: sokkal nyitottabbak az olyan problémák felé, melyek befolyásolják a hátköznapjaikat, keresik rájuk a megoldásokat. Oktatóként el kell tudnunk fogadni mindenkit és bár nem kell osztanunk mindenki véleményét, tudnunk kell a sajátunkat úgy megfogalmazni, hogy azzal ne idegenítsük el őket értékes tantárgyainktól.

Szánthó Miklós:

A józan, keresztyén értelmiség szerepe ma abban áll, hogy definiálja, alkossa meg újra magát az értelmiség szerepét. Sajnálatos módon a baloldali, liberális gondolkodás és nyelvpolitika kisajátította az értelmiségi kifejezést és attitűdöt, valamint a jobboldal szempontjából negatív konnotációval töltötte meg. Így ma az értelmiség szerepe az kell legyen, hogy megtalálja a saját kereteit, újraalkossa elnevezését és megtöltse azt keresztyén tartalommal. Ahogy én látom, ez folyamatban is van; néha ugyan „értelmieskedésnek” hívjuk, de üdvözlendő fejlemény, hogy a közbeszédbe és a politikai közbeszédbe is egyre természetesebb módon kerülnek be keresztyén gondolatok és olykor jogi megfogalmazást is nyernek. Képviselőit nemcsak értelmiségnek, hanem például médiának vagy véleményformálóknak nevezzük, gondolataik mentén pedig észlelhető, hogy egyfajta keresztyén, konzervatív reneszánsz tanúi lehetünk. A magyarországi közbeszéd sokkal kiegyensúlyozottabbá vált, javulni látszik – pozitív folyamatok zajlanak és úgy vélem, ezek kitartanak a következő években is.

Szalai Zoltán:

Az embereknek segítenünk kell megérteni, hogy honnan jövünk és hova tartunk. Ez pedig nemcsak az egyén, hanem a teljes közösségünk szintjén fontos. Egyetlen ember nem tud jelen lenni mindenhol, éppen ezért az írástudók és az értelmiség feladata, hogy megpróbálja szintetizálni és átadni a társadalom többi tagjának mindazt, amire ő maga figyelmes lesz. Valamilyen módon az életünkkel is, de a munkásságunkkal mindenképp példát kell mutatnunk. Babits Mihály az Írástudók árulása című esszéjében azt írja, nem az a baj, ha az értelmiség gyarló emberként néha elbotlik, hanem akkor követ el árulást, ha az ujja nem a csillagok felé mutat: az írással és a szavaival mindig a csillagok felé kell mutatni. Mióta demokráciában élünk, azok az értelmiségiek, akik fontosnak tartják leírni gondolataikat, ezt bármikor megtehetik. Az változó, miként reagál erre a társadalom, de a szabadság és a demokratikus lét lehetőséget biztosít, hogy ezt megtegyük – az már az egyén felelőssége, hogy ezt milyen színvonalon és mélységben teszi meg.

Farkas Zsuzsanna, fotó: Szarvas László