Az egyik legrégebbi és leghíresebb magyar városba kirándult a Budapest-csillaghegyi református gyülekezet szeptember első, szép nyárvégi szombatján. Az ország déli végére, a szubmediterrán Pécsre – a rómaiak által alapított Sopianae Szent István és Nagy Lajos királyunknak éppúgy kedves városa volt, mint Janus Pannoniusnak, első nagy költőnknek – azért látogattunk, mert ebben az évben Pécs Európa Kulturális Fővárosa, másrészt népek, nemzetiségek, kultúrák, nyelvek és vallások egyedülálló találkozóhelye. Nem utolsósorban pedig Pécs – amelyet a középkorban az „öt templom” (Quinque Ecclesiae) városának neveztek – ezer év óta a magyar katolicizmus egyik központja, amelynek tengerében a kis református sziget a 16. század közepe óta él – túlélte a történelem viharait, megmaradt és gyarapodott a gondviselő Isten segedelmével.

A kevesebb, mint egy nap alatt természetesen nem tudtunk minden pécsi nevezetességet meglátogatni, de eljutottunk a Szent Péter és Szent Pál székesegyházba, amely tavaly ünnepelte ezeréves püspöki alapítását, és amelyet II. János Pál pápa 1991-es idelátogatásakor emelt „Basilica Minor” rangra. A téglalap alapú, négytornyú, hetven méter hosszú, negyven méter széles, különböző építészeti stílusokat ötvöző, híres művészek faliképeivel díszített monumentális templomban gyülekezetünk tiszteletére megszólalt a 6101 síppal rendelkező, léleküdítő hangú Angster-orgona. Nem sok időnk volt a 4. században emelt öthajós altemplom, a négy kápolna és a gazdag kincstár megtekintésére, mert vártak ránk a Széchenyi tér északi végén álló dzsámiban, amely ma ismét katolikus templom, de műemlék jellegét megőrizve ma is láthatók benne a középkori török építészeti és díszítési elemek. (A leglátványosabbak a szamárhátíves, rácsozott ablakok.)

Utunk következő állomása az 1907-ben felszentelt református templom volt – a sokáig egyetlen pécsi református gyülekezet hitéleti központja –, ahol az éppen máshol szolgáló Peterdi Dániel lelkész, baranyai esperes távollétében felesége, a szintén lelkipásztor Molnár Judit és több gyülekezeti tag fogadott. A tiszteletes asszony dióhéjban elmesélte a pécsi reformátusok és a templom történetét, megtudtuk, hogy a szószéket a pesti Kálvin téri templom mintájára építették, és mindkét helyen Angster-orgona szól az istentiszteleti alkalmakon. Szívderítő volt hallani, hogy ebben a katolikus hagyományú, majd negyven évig kommunista ideológiájú bányászvárosban sikerült megőrizni a református hitet és életet, s az utóbbi években a város szélén saját erejükből felépítettek egy református iskolaközpontot, ahol az idén óvodát is indítottak. A mintegy 1200 tagot számláló gyülekezetben vasárnaponként háromszor tartanak istentiszteletet, s mivel Pécs egyetemi város, egyetemi lelkészük is van, de szükség volna kórházi lelkészre is.

A pécsi kirándulásba az időszűke miatt még a Világörökség részét képező ókeresztény temető megtekintése, valamint Munkácsy Mihály világhírű trilógiájának – Krisztus Pilátus előtt, Ecce Homo, Golgota – megcsodálása fért bele. Akik először látták „élőben” és együtt a három fenséges festményt, a katartikus élmény hatása alá kerülve bizony alig tudtak kijönni a kiállító teremből. Aztán úton hazafelé még megálltunk Pécsváradon, ahol jó négyszázötven éve Sztárai Mihály kezdte szervezni az első református gyülekezetet, és megnéztük az 1785-ben épült református templomot, ahol Szabó Lászlóné Kiss Mária lelkipásztor nagy szeretettel fogadott minket, már csak azért is, mert egykor ő is a csillaghegyi gyülekezet tagja volt. Pécsváradon a zárás előtt éppen hogy be tudtunk jutni a Szent István király által alapított bencés apátságba, s megilletődötten álldogáltunk az eredeti formájában megmaradt román stílusú altemplom falai közt, ahol nyolcszáz–ezer évvel ezelőtt több Árpád-házi királyunk is megfordult.

A pécsi és pécsváradi kirándulás után a csillaghegyi gyülekezet sok szellemi és lelki élménnyel gazdagodva tért haza, azzal a határozott szándékkal, hogy mivel bőven van még látnivaló, amint lehet, visszatérünk a Mecsek aljára.

Faggyas Sándor