Boldogok, akik békét teremtenek

2011. április 07., csütörtök

A roma és nem roma népesség megbékélése, a falak lebontása egy kétoldalú feladat - hangsúlyozták az ökumenikus tanács Roma Szakmai Fórumán.

A konzultáción a magyarországi református, evangélikus, baptista, metodista, római katolikus, görög katolikus és pünkösdi cigánymissziós felelősök, szakértők és érdeklődők vettek részt. A tervek szerint ez az esemény egy többéves rendszeres konzultációnak az első alkalma a boldogmondások bibliai alapvetése alapján.

A tematikus munka három témakörben valósult meg az alábbiak szerint: békességmunkálás a társadalomban; békességmunkálás a gyülekezetben; békességmunkálás a felekezetek cigánymissziójában. A témaköröket egy-egy főelőadás és két-két korreferátum mutatta be, amelyet fórumbeszélgetés követett. Az előadók és a korreferátorok a következők voltak: Lukács Ágnes (baptista), Erdei Nagy László (metodista), Báthory János (római katolikus), Barnóczki Anita (református), Kurdi Zoltán (metodista), Papp János (baptista), Durkó Albert (pünkösdi), Jaczkó György (görögkatolikus) és Balogh Győző (görögkatolikus). Nyitóáhítatot Szebik Imre, az ökumenikus tanács elnöke tartott, a záróimádságot Bakay Péter vezette, záróáldást Jaczkó György mondott, a konzultációt Bóna Zoltán vezette.

A szakmai fórum résztvevői egyebek mellett egyetértően hangsúlyozták, hogy
- a roma és nem roma népesség megbékélése, a falak lebontása egy kétoldalú feladat, hiszen a meglévő békétlenség mögött – bár nem egyenlő arányban – kétoldalú a felelősség;
- ha elfogadjuk, hogy a cigányság a magyar nemzet része, akkor a cigányellenesség egyben magyarellenesség is;
- a cigányság felzárkóztatásának folyamata semmilyen társadalmi vagy gazdasági projektummal sem olyan sikeres vagy ígéretes, mint a meghallott és elfogadott evangelizációval.

Az előadások a MEÖT honlapján hamarosan olvashatóak lesznek. A következő konzultációra reménység szerint 2011 októberében kerül sor.

Dr. Bóna Zoltán

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.