A Magyar Néprajzi Lexikon szerint a böjt fogalma nem más, mint a tartózkodás az étkezéstől, vagy csak a hústól és zsíros ételektől bizonyos napokon. A böjt ebben az értelemben már a korai  időszakoktól jelen volt a keresztyénség életében, a római egyház már az első századoktól előírta hívei számára a különböző napokon, vigiliákon tartandó böjtöket; igaz ezek akkoriban mindössze egy-két napra korlázotódtak.

A húsvét előtti böjtöt is kizárólag nagypénteken és nagyszombatot tartották, és 336-tól kezdve foglalt egy hetet magába, a nagyhetet. A negyvennapos – hamvazószerdától húsvét vasárnapig tartó – étkezési megtartóztatás a IV. századtól fokozatosan alakult ki. A hetedik század elején vált szokássá, majd 1091-ben II. Orbán pápa törvénybe is iktatta ezt.

Magyarországon sok vidékén a XX. század elején is szokásban volt, hogy a zsíros edényeket hamvazószerdán elmosták, s azokat csak húsvétkor vették elő. Húst és zsíros ételt nem ettek, külön edényben olajjal vagy vajjal főztek. Elterjedt böjti étel volt a korpából készült savanyú leves. Több vidéken sokáig ismert volt a negyvenölés, ami abból állt, hogy napjában mindössze egyszer étkeztek.

A böjt és a reformátusság

A református ember is megőrizte bizonyos szempontból a böjti hagyományokat, de azt elsősorban nem az evéstől, ivástól való megtartóztatásban éli meg. A lényeg, az emlékezés a Megfeszített Úrra, az elmélyülés Krisztus követésében, a kereszt titokzatos világának a lélekben történő befogadásán van, írta tavaly egy cikkében Pocsainé dr. Eperjesi Eszter, a Doktorok Kollégiuma Egyházi Néprajzi Szekciójának titkára. Ugyanakkor azt is hozzáteszi, hogy a nagypénteket a református nép is megtartotta szigorú böjti napnak, ugyanúgy tartózkodott a hústól, a zsiradékoktól. Nyers és aszalt gyümölcsöt, rántott levest, savanyú levest, főtt tésztát, főzelékféléket, mákos gubát, lepénykenyeret fogyasztottak.

Szacsvay Éva néprajzkutató némileg másként látja a református böjtöt, de abban megegyezik a véleménye, hogy a böjtön nem egy konkrét étel megtagadását kell értenünk, hanem önmagunk visszafogását, önmagunk megregulázását.

A szakértő tavaly azt nyilatkozta a Reformátusok Lapjának, hogy ott tartanak étkezési böjtöt a reformátusok, ahol a vegyesházasságok gyakoriak, például Erdély szórványterületein. Itt a család protestáns tagjai alkalmazkodnak a katolikus magatartáshoz, betartják a húsmentes időszakot. Fontos megjegyezni, hogy a böjtöt a többségében nagyon egyszerűen és szegényesen étkező népcsoportok számára nem volt nehéz betartani, egy héten amúgy is maximum egyszer jutottak húsételhez, vagy akkor sem. Szacsvay Éva emlékeztet: Samorjai János 1636-os rendtartásában, az exorcizmus szabályozásában elvetette ugyan a katolikus rituálé megannyi elemét, de a ráimádkozást és a böjtölést megtartotta.

Napjainkban az az általános, hogy a kedvenc ételekről – kinek a csokoládé, kinek a bor – mond le a böjtölő. Ez némiképp lazított, de egyéni fogadalomra épülő önmegtartóztatás.

reformatus.hu