„Úgy van az Isten országa, mint amikor az ember elvetette a magot a földbe, azután alszik és felkel, éjjel és nappal: a mag sarjad és nő, ő pedig nem tudja, hogyan. Magától terem a föld..." Mk 4,26–28

Amire ezen a földön szükségünk van, az valójában nem a két kezünk izzadságos munkájának az eredménye. Ez persze nem azt jelenti, hogy nincs szükség küzdelemre. A mesében is úgy van, hogy nem várt ajándék a királylány keze, mégis le kell hozzá győzni a sárkányt. Erre pedig egyedül még a legügyesebb királyfi sem képes. Nem mi magunk adjuk a megoldást. A királyfi előtt felbukkannak a kisállatok, és azok látják el mindenféle szükséges jóval. „Mid van, amit nem kaptál?" (1Kor 4,7).

Mindenünk Istentől van. Sajnos az ember erre leginkább akkor szokott ráébredni, amikor vagy a halál vagy más erő közelsége kivesz a kezéből valamit vagy valakit. Pedig nemcsak akkor por és hamu az ember, amikor egy urnát lát. Fű az életünk mindennap, szomjazza Isten esőjét, és meghajlik, ha a szele ránk fúj. Azért emlékeztet bennünket évről évre a böjti időszak arra, hogy üres tarisznyával jöttünk erre a világra, és azzal is fogunk távozni. Nem ez az élet lényege. A lényeg az az óriás, örökké termő gyümölcsfa, a fölötte biztosan sugarazó nap, a fentről ajándékba kapott répák, almák és virágok.

Az igazán fontos dolgokra nemcsak az igaz, hogy maguktól jelennek meg életünkben, csak úgy – szinte potyognak az ölünkbe, hanem az is igaz, hogy megmagyarázhatatlanok. Az ember nem tudja, hogyan kel ki a mag. Sőt, valami elvész akkor, ha ezt elkezdi boncolgatni, kutatgatni. Ma, amikor a mindentudás eszméjét lebegtetik a fejünk fölött, talán fontos ez a mondat: nem tudja miképpen kel ki a mag. Távol legyen tőlem, hogy a tudás gyarapítása ellen beszéljek. De értelem is csak ott van, ahol határ is van. Ott, ahol kit tudom mondani: ezt nem értem, és nem is szeretném az értelmemmel elérni. Ha a szántóvető elkezdi elemezgetni, boncolgatni a magot, akkor nem lesz kenyér. Ha nem is valljuk be magunknak, mindannyiunk életében vannak dolgok, amiket nem akarunk megismerni. Isten úgy van jelen az életünkben, hogy arra sokszor nem tudunk magyarázatot adni, és nem érthetjük meg. Itt a logika csődöt mond.

Megint csak a gyerekek világából tanulhatunk. Nekik olyan sokszor szükségük van magyarázatra. Miért és miképpen történnek a dolgok? De nem a logika eredménye izgatja őket. Ha azt mondjuk, úgy került fel valami a fára, hogy tündérré változott és szárnya nőtt, az számukra egy teljesen elfogadható indoklás. Böjti időben különösen igaz: Isten világa kivezet bennünket a kikalkulálható, elsajátítható, megszerezhető javak világából. Elcsodálkozhatunk rajta, hogyan szórja Isten az Élet fájáról áldását. Adja Isten ezt a látást mindannyiunknak! Ámen.

Fekete Ágnes, fotó: Kalocsai Richárd

Az áhítat elhangzott a Magyar Rádió Református félóra című műsorában, valamint megjelent a 40 nap című böjti áhítatos könyvben.