Bod Péter református lelkész, egyház- és irodalomtörténész a Kovászna megyei Felsőcsernáton született 1712. február 22-én, ahol később tanulmányait is megkezdte. 1724-ben a Nagyenyedi Református Kollégiumba került, a mai hat osztályos gimnáziumnak megfelelő iskolába. Tanulmányi időszakát megszakítva 1729-től három éven át a Nagybányához közeli Felsőbányán tanítóságot vállalt. Ezután visszatért Nagyenyedre, ahol még négy évig tanult, majd 1736-tól könyvtáros, 1737-től segédtanár lett.

Könyvtárosként készítette el Kocsi Csergő Bálint latinul írt művének fordítását, amely a magyar gályarabok 1674-1676 közötti szenvedéstörténetét foglalta össze „Narratio brevis de oppresa libertate" címmel. Bod Péter a tartalomjegyzékkel és a református egyházat a nehéz időkben is támogató családok névjegyzékével kiegészített fordításának a „Kősziklán épült ház ostroma" címet adta, utalva az evangéliumokban található példázatra. Ezt a munkáját pártfogójának, gróf Teleki Józsefné gróf Bethlen Katának (1700-1759) ajánlotta, a mű azonban nyomtatásban csak több mint száz évvel később, 1866-ban jelent meg, addig kéziratos másolatok útján terjedt.

A jeles XVII. századi „elődök" példáját követve Bod Péter hollandiai tanulmányútra indult, 1740. augusztus 6-án iratkozott be a leideni egyetemre, ahol három éven át tanult. Hazatérése után gróf Bethlen Kata (vagy Árva Bethlen Kata, ahogy magát másodszori megözvegyülése után nevezte) udvari papja lett Olthévizen. Ugyanitt a helység lelkipásztori tisztét is betöltötte. Bod Péter irodalmi munkássága Bethlen Kata könyvtárának a „Nagy Bibliotékának" a feldolgozásával kezdődött, melynek katalógusát háromszor is elkészítette. Olthévizen írta első művét a „Szentírás értelmére vezérlő magyar leksikon"-t, amely 1746-ban jelent meg. Ezt követte a „Szent Bibliának historája" című munkája 1748-ban.

1749-ben a Gyulafehérvártól tíz kilométerre fekvő magyarigeni református gyülekezet hívta meg papjának, ahol húsz éven át, élete végéig, 1769-ig szolgált, de továbbra is jó kapcsolatba maradt patrónájával, Bethlen Katával. Életének ebben az időszakában több közegyházi feladatot vállalt, 1758-tól a Gyulafehérvári Református Egyházmegye jegyzője, majd 1767-től az Erdélyi Református Egyházkerület lelkészi főjegyzője (generális notárius) volt. Az utóbbi, püspökhelyettesi tisztében, az egyházi ügyek intézése mellett tovább folytatta a múlt értékeit feltáró kutatásait. Még a generális zsinatokon (egyházi gyűléseken) való útját is arra használta fel, hogy adatokat gyűjtsön, hogy feljegyezze „ha a tractusok Matrixaiból valami akadna kezemre, tzélomra való".

A svájci Bázelben 1760-ben nyomtatták ki „Az Isten vitézkedő anyaszentegyháza állapotjának, és világ kezdetétül fogva a jelen való idöig sokféle változatának rövid historiája"című művét, ez az első magyar nyelven írt protestáns egyháztörténet. Majd 1765-ben az értékes latin nyelvű kéziratát a „Historia hungarorum ecclesiastica" című magyar egyháztörténetét Hollandiába juttatta el kiadás
céljából. A mű azonban több százhúsz évvel később került nyomtatásba. Három kötetben jelent meg Leidenben 1888-1890 között. A tudós lelkipásztor 1766-ban huszonhat erdélyi református püspök életét mutatta be a „Smirnai Szent Polykárpus" című könyvében. Ugyanebben az évben jelent meg a főművének tekinthető „Magyar Athenas", az első magyar nyelvű írói lexikonunk, amelyben a szerző több mint félezer író (szépíró és tudós) életéről és munkásságáról számol be.

Ráday Gedeonnal folytatott levelezésében Bod Péter felvetette az akadémia létesítési tervét azaz a Magyar Tudós Társaság megalapításának a szükségességét. Kéziratban fennmaradt műveinek egy része a marosvásárhelyi Teleki Tékába került, másik része a Nagyenyedi Református Kollégium könyvtárában és máshol is található. Számos műve elveszett vagy lappang valahol. Bod Péter életművének
feldolgozását az elmúlt másfél évszázadban számos református kutató áldozatos munkával végezte és végzi napjainkig is.

Millisits Máté