Bibliaismereti verseny középiskolásoknak
2015. október 07., szerdaA Magyar Bibliatársulat Alapítvány idén másodszor hirdet bibliaismereti versenyt középiskolásoknak. A verseny nem titkolt célja rávenni a fiatalokat arra, hogy minél gyakrabban és minél nagyobb kedvvel vegyék kezükbe a Szentírást. Az alapítvány úgy véli, ezt a célt elérni az egyik legjárhatóbb út, ha különféle feladatokat kell megoldaniuk az ifjaknak, amihez forgatniuk kell a Bibliát.
A mostani verseny alapötletét egy Hemingwayhez kapcsolódó anekdota adta. E szerint Ernest Hemingway egy alkalommal fogadást kötött, hogy akár hat szóban is elmesél egy drámai történetet. Így született állítólag egy papírszalvétára vetve a „For sale: baby shoes. Never worn.”, azaz „Kisbaba cipő eladó. Soha nem hordták”. Erre a történetre támaszkodva született meg a verseny gondolata: mi lenne, ha arra kérnék a középiskolásokat, hogy hat szóban foglaljanak össze egy bibliai történetet, vagy jellemezzenek egy bibliai személyt.
„Első hallásra mi magunk is kételkedtünk benne, akárcsak azok, akik fogadtak Hemingwayjel, hogy ez lehetséges – fogalmaznak a bibliaismereti játék kiírói – Éppen ezért kipróbáltuk néhány lelkes fiatalon, hogy vajon működik-e. Számos frappánsnál frappánsabb megoldással rukkoltak elő." Csak néhányat említve a teljesség igénye nélkül: „A legerősebb voltam, de találkoztam Delilával.” „Jött az özön-, vízen maradt a hajó.” „Ketten mentünk Emmausba, felismertük, ő az.”
A versenyre bármilyen középiskolás diák jelentkezhet felekezeti hovatartozástól függetlenül. Egyéni versenyzők és legfeljebb 3 fős csapatok jelentkezését várják. A beérkezett megfejtéseket egy négytagú zsűri bírálja majd el: Oberfrank Pál (színművész, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója), Horváth Gergely (felelős szerkesztő, Petőfi Brand), Pecsuk Ottó (a Magyar Bibliatársulat Alapítvány főtitkára) és Kókai Nagy Viktor (egyetemi docens, Debreceni Református Hittudományi Egyetem).
A jelentkezés határideje: 2015. október 15. éjfél.
A verseny ünnepélyes eredményhirdetésére 2015. november 29-én kerül sor Budapesten a Kálvin téri református templomban.
A kiírásról bővebb információt találhat minden érdeklődő a Bibliatársulat honlapján.
reformatus.hu
Olvasta már?
-
Ideje a megújulásnak
Vizuális, technikai és tartalmi szempontból is megújul egyházunk hivatalos honlapja. Az új Reformatus.hu-n már hosszú ideje dolgoztunk, annak elindításával is szeretnénk megkönnyíteni a járvány miatt az online térbe szorult egyházi életet: gyülekezeti tagjaink, közösségeink, intézményeink lelki épülését, tájékozódását, szolgálatát.
-
Istentiszteleti ajánlások a krízishelyzetben
A kommunikációs eszközökkel közvetített istentiszteletekhez, a húsvéti úrvacsorás alkalmakhoz és a temetésekhez ajánl istentiszteleti rendeket egyházunk Elnökségi Tanácsa.
-
Betörtek a debreceni Nagytemplomba
Egy harminc éves férfi imádkozni ment a bezárt Debreceni Református Nagytemplomba, majd rongálni kezdett március 30-án, a késő délutáni órákban.
-
Kezdődik a beíratási időszak óvodáinkban
A koronavírus-járvány miatt elektronikus úton elküldött szándéknyilatkozattal is beírathatjuk gyermekeinket a református óvodákba. A jelentkezési időszak április másodikán kezdődik.
-
Térjünk végre észhez!
Felborult az egyház megszokott életritmusa is a koronavírus járvány miatt. Fekete Károly tiszántúli püspök úgy véli, hogy a „maradj otthon!" jelszó tiszteletben tartása mindannyiunk érdeke, ezért bármennyire fájó, de szüneteltetik a személyes találkozásokat igénylő csoportos alkalmakat, istentiszteleteket.