A Kr. u. 2. század elején két tekintélyes rabbi véleménye határozta meg a zsidó írásmagyarázat irányát. Rabbi Akiva abból az előfeltételezésből indult ki, hogy a Tórában nincsen semmi fölösleges, így minden apró nyelvtani jelből, szerkezetből nemcsak lehetséges, de fontos is magyarázatokat, szabályokat levezetni. Ezzel szemben Rabbi Jismáél meggyőződése az volt, hogy a Tóra az emberek nyelvén szól(jon), vagyis mindennapi fogalmazásmódot használ – éppen ezért a szent iratok magyarázatánál nem szabad túlerőltetni egy-egy kifejezés betű szerinti jelentőségét (Szifré Numeri / Bemidbar 112).

Miért kezdjük ezzel a kis történettel beszámolónkat egy bibliafordításokat tárgyaló egyetemi előadásról? Azért, mert minden fordítás egyben magyarázata is a lefordított szövegnek. A fordítók munkájuk során folyamatosan szembesülnek választási lehetőségekkel, sőt a választás kényszerével, döntéseik pedig a folyamat eredményeképpen létrejövő szöveget igen eltérő irányokba vihetik el. Szent iratok esetén különösen is élessé válhat a fordítási döntések kérdése, és ebből a szempontból meglepően sok hasonlóságot fedezhetünk fel ókori írásmagyarázók és modern, 21. századi bibliafordítók munkája között.

Kustár Zoltán professzor, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem Ószövetségi Tanszékének vezetője (jelenleg az egyetem rektorhelyettese) nem első alkalommal járt előadóként az ELTE Bölcsészkarán. A bemutató mondatokból kiderült, hogy évekre visszamenő munkakapcsolat van a Debreceni Református Hittudományi Egyetem és a bölcsészkar Assziriológiai és Hebraisztikai Tanszéke között (ld. Kustár Zoltán előadásának anyaga az Ókorportál.hu-n). A református teológus egyetemi tanári és lelkipásztori feladatai mellett a Magyar Bibliatársulat tevékenységében is részt vesz, ahol a szöveggondozó bizottság revíziós munkacsoportjának ószövetségi albizottságát vezeti. Az Újfordítású Protestáns Biblia (1975) legutóbbi, 2014-es revíziójáról tartott előadásának hátterét ez utóbbi minőségében végzett munkája jelentette.

Mielőtt a revízió témájára rátért volna, Kustár Zoltán néhány szükséges felvezető gondolattal és bevezető megfontolással nyitott: felvállaltan keresztény meggyőződéssel és egyházi elkötelezettséggel dolgozik, ezért komolyan veszi annak fontosságát, hogy a hívek és az érdeklődők érthető nyelven olvashassák a Szentírást. Éppen ebből következik a revízió szükséges volta is: a közkeletű Károli-féle fordításban (1908) számtalan archaikus kifejezés található, amelyek már a 20. század közepén is érthetetlenek voltak, az azóta eltelt évtizedek alatt pedig tovább változott az olvasókat körülvevő kultúra és nyelvhasználat, de az olvasók elvárásai is.

Az egyházi bibliafordítások célja és jellege eltér a műfordításoktól vagy a történeti források fordításától, amennyiben kimondottan emelkedettségre törekszenek, építő szándékkal készülnek, miközben ezen belül az egyes felekezeteknek egymásétól némileg eltérő fordításokra is lehet szüksége. Komoly fordítástechnikai kérdés továbbá, hogy az eredeti nyelvek (héber, arámi, görög) jellegét pontosan visszaadó formális ekvivalencia, vagy a fordítási célnyelvet (esetünkben a magyart) szem előtt tartó funkcionális megfeleltetés elvét használjuk-e. A Magyar Bibliatársulat munkatársai, így előadónk is, ez utóbbi mellett állnak ki. Fontosnak tartják a lehető legpontosabban megérteni az eredeti mondanivalót, de arra törekszenek, hogy a célnyelvnek megfelelő – esetünkben magyaros – és a mai nyelvhasználatnak megfelelő kifejezéseket és nyelvtani szerkezeteket találjanak, még ha ezzel a másik nézet szerint kevésbé lehet is visszaadni a bibliai nyelvekben tükröződő sajátos gondolkodásmódot. Mint megtudtuk, a 2014-ben befejezett munka célja nem egy újabb fordítás elkészítése volt, hanem az 1975-ös új fordításnak (az 1990-es revíziót követő második) revíziója. Ez szerényebb vállalkozást jelentett: az alapfordítást végig tiszteletben tartották, és csak az annak elveivel és gyakorlatával megegyező korrekciókat igyekeztek elvégezni.

A második világháború utáni protestáns bibliafordítás történetéről elhangzott áttekintésből kiderült, hogy a hosszas előkészületeket követően 1975-re elkészült Új Protestáns Biblia szövegével kapcsolatban sok visszajelzés érkezett, ezek közül nem kevés azt kifogásolta, hogy igen nagyok az eltérések a Károli-fordítás 1908-as kiadásától. A régi, jól megszokott fordítás iránt érzett tisztelet és szimpátia érthető, ezért a Magyarországi Református Egyház a mai napig támogatja az új fordítás mellett az 1908-as kiadás liturgiai használatát is; ugyanakkor egyetértés mutatkozott abban, hogy szükség van egy időről időre megújuló, modernizált változatra is. Az új fordítás első revíziója 1990-re készült el, ugyanakkor a szöveggondozók munkája nem állt le: 2005-ben már megindult a második revízió előkészítése. A folyamat széles nyilvánosság előtt és az érdekődők bevonásával zajlott: internetes felületen bárki javasolhatott javítást, korrekciót egészen 2008-ig. Az Ószövetség verseinek 58 százalékához érkezett változtatási javaslat, ezek feldolgozása és hosszas mérlegelés után a javaslatok 5 százaléka került be a végleges, 2014-es kiadásba.

A revízió mikéntjéről megtudtuk, hogy annak során egységesítésre került a személy- és földrajzi nevek átírása és a helyesírás. Ki kellett iktatni az olyan megváltozott értelmű régies, népies szavakat és szófordulatokat, mint a néne, ivadék, atyámfia, barom, megcsal (utóbbi 'rászed' értelemben). Stiláris simításokra, nyelvhelyességi hibák javítására is sor került, és az előző revízió után megmaradt hebraizmusokat kicserélték a magyar szóhasználatnak megfelelő kifejezésekre. Fontos volt az állandó kifejezéseket, gyakori fogalmakat is következetesen fordítani, hogy az olvasó könnyebben meglássa az összefüggéseket, illetve ne gondolja, hogy valamely szóhasználatbeli eltérés az eredeti szövegben meglévő fogalmi különbségre utal. Ugyanígy megtörtént a párhuzamos igehelyek (Jeremiás – Deuteronomium, Sámuel – Királyok – Krónikák könyvei stb.) egymáshoz igazítása, vagy ahol szükséges volt (pl. ószövetségi héber versek újszövetségi görög idézése esetén), széttartása. Végül néhol szükség volt tartalmi pontosításra, fordítási hibák kiiktatására – a legújabb bibliatudományi és exegetikai kutatások és elvek alapján.

„Az Írás arcának folyamatosan meg kell újulnia" – fejezte be előadását Kustár Zoltán. Az azt követő élénk vita során elhangzó kérdésekből, észrevételekből kiderült, hogy a megújulás részleteit illetően vannak ugyan nézetkülönbségek (a bibliafordítás kérdése kevés bibliaolvasót hagy hidegen), de annak alapvető szükségességével a legtöbben egyetértenek, hiszen fontos, hogy az Isten Szava a (mindenkori) „emberek nyelvén szóljon."

A revideált új fordítás elérhető ITT, az Írás arcai sorozat honlapja ITT.

Nemeshegyi Dávid (ELTE BTK), fotó: Lambert Attila
Forrás: Magyar Kurír