– Milyen célt szolgált a Grand Rapids-i konferencia?

– Június 18-ára hívta meg a református egyházkerületek képviselőit egyfelől a Református Világszövetség, másfelől pedig a Református Ökumenikus Tanács arra a konferenciára, mely arra volt hivatott, hogy ennek a két világszervezetnek az egyesülését hozza tető alá, Református Világközösség elnevezéssel. Mi is megérkeztünk Erdélyből, a Partiumból ketten, Antal János külügyi osztályvezető, illetve jómagam, az Erdélyi Egyházkerületből pedig Kiss Tibor püspöki titkár. Erre a találkozóra már 2005 óta készült a református anyaszentegyház, akkor határozták el, hogy e két világszervezet egyesülni fog. Egyre erőteljesebben lehetett tapasztalni azt, hogy külön-külön kevésbé tudja képviselni a református nagyközösséget a világon. Más felekezetek hatalmas nagy szövetségekbe tömörülnek, ezzel szemben a református anyaszentegyház képviselete sokkal vékonyabb volt. Nem elhanyagolható tény az sem, hogy jelenleg a világon körülbelül 80 millió református él, akik 230 egyházkerületbe szerveződnek, 103 országban szétterítve, melyből Romániában kettő van. Személy szerint nagyon meglepett, s ugyanakkor örömmel töltött el, hogy ugyanazt a vezérigét választották ki, melyre az én püspöki szolgálatom is épül (a Békesség kötelékével című Pál apostoli gondolat). Sajnos kisebb felháborodást szült, hogy 72 képviselőt vízumprobléma miatt nem engedtek a találkozóra, azonban az Egyesült Államok biztonsági rendszere később választ adott sok mindenre.

Református énekkultúra

– Milyen élményeket tartogatott az összejövetel?

– Nagy élmény volt a világ összes részéről összesereglett atyafiakkal együtt lenni. Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy mi magyarok vagyunk a református egyház, ez azonban messze nem így van, ha a világban szétnézünk. A tömeget látva azt tapasztalhattuk, hogy a református anyaszentegyház 80 százaléka Európán kívül van, színes bőrű emberek alkotják. Eljutottunk oda, hogy a Református Világközösség elnöke dél-afrikai származású, fekete bőrű ember, a főtikára pedig koreai. Ha esetleg rossz szájízünk lenne, hogy miért vagyunk kisebbségben mi, fehér emberek és európaiak, akkor tudni kell, hogy az afrikai és az ázsiai reformátusok sokkal elevenebben élik meg a hitüket. Amikor Európára úgy tekintünk, mint egy régóta civilizálódott, arisztokrata közösségre, rá kell döbbenjünk arra, hogy a más kontinensbeliek hitüket megélő elevenségben bizony előttünk járnak. Ezt az igei megközelítésben is tapasztaltam, igen nagyszerű prédikációk sorozatát hallottam. A legnagyobb élményem talán a záróistentisztelet volt, ahol az újonnan megválasztott Jerry Pillay elnök tartotta az igei szolgálatot, és bizony meglepően modern, friss gondolatokat fogalmazott meg, mély igei ismeretről téve tanúbizonyságot, mely a teológiai tudománynak a csúcsát jelentette. Ez jellemző volt általában valamennyi igehirdetői szolgálatra. Léteznek olyan fiatal közösségek, ahol a liturgia maga rendkívül új, modern elemeket hordoz, megkapóak a mai modern zene ritmusára alapuló istendicsőitő énekek. Nem volt újdonság számomra, viszont egy ilyen nagy konferencián, ahol sok egyházkerület vett részt, igencsak meglepett, hogy színes bőrű református testvéreink milyen jól tudják felhasználni a modern zenekaroknak a hangzásvilágát, és igen eleven, nagyon ritmusos énekléssel ragadnak el bennünket. Az ifjúsági istentiszteleteken ennek nálunk is vannak jelei, de nem ilyen határozottan. Több, mint valószínű, hogy a református énekkultúrában ez nagy változást fog hozni.

– Kiket választottak be a Református Világközösség vezetőtanácsába?

– Várható módon, de mégis meglepően, szoros volt az a küzdelem, ahogy bizonyos egyházkerületek igyekeztek a vezetőtanácsban helyet kapni. Általában az ilyen konferenciák végeredményei nem abban szoktak kicsúcsosodni, hogy kik vannak jelen, vagy kik vannak a vezetőségben, de itt valahogy nagyon fontossá vált, hogy mely közösségekből kerülnek ki a vezetők. Ez jóleső érzéssel töltött el, mert láttam azt a felelősséget, amit a Református Világközösség tagjai hordoznak. Európából számunkra két nagyon fontos személy jutott be a vezetőségbe, az egyik a Svájci Református Egyház újonnan megválasztott elnöke, Gottfried Locker – aki különben az egyik KREK-közgyűlésen is részt vett, igét is hirdetett, tehát a nagyváradiak számára nem ismeretlen személy –, a másik pedig Peter Bukowski, aki a Német Református Egyháznak az egyik prominens vezetője. Különben mindketten meghívtak, szeptemberben Németországba, decemberben pedig Svájcba. Ez azért is lényeges, mert Európában, ha nézegetjük a református erőket, akkor ebből a két országból jönnek azok, akik igazán tehetnek valamit az európai régióért.

Az igazságosság kérdése

– Milyen kérdések merültek fel?

– Mi európaiak több alkalommal is gyülekeztünk, Bölcskei Gusztáv debreceni püspök vezetésével igyekeztük a kontinenst megfelelő módon képviselni, illetve az európai igényeket előterjeszteni. Ezek az összejövetelek igen nagy élményekkel jártak, annál is inkább, mert ilyenkor közvetlenebbül éreztük a megszólalók gondolataiból azt, hogy miként gondolkodnak az egyház jövőjéről. Két nagyon fontos gondolat csúcsosodott ki, melyek aztán kimondottan a záródokumentumokban is előkelő helyet kaptak. Az egyik az igazságosságnak a kérdése volt, a másik pedig a gazdasági válságból való kilábalás ügye. Teológiai szempontból közelítettük meg e témákat, és frissítettük fel azt a gondolatot, hogy az egyház azzal járulhat hozzá legjobban e kérdések megoldásához, ha sokkal mélyebben és átfogóbban kezeli a missziók kérdését. Eddig nagyon sokszor találkoztunk azzal, hogy ha misszióról beszéltünk, akkor efölött a nagy általánosságokban valahogy elsiklottak a világszervezetek, most azonban egész konkrét módon vetődött fel. Szóba került például a szlovákiai nyelvtörvény kérdése, éppen az igazságosság kapcsán. Végre valahára nem azt tapasztaltuk – habár voltak erre utaló jelek –, hogy elzárkóztak volna e kérdésnek a tárgyalásától, hanem igenis ezt az ügyet bevették a dokumentumokba, elutasítva a szlovákok magatartását. Ugyanígy felvetődött Palesztina és Kuba ügye, egy sor olyan országnak a problémája, gondja, baja, melyekről általában a tévéből szoktunk hallani. Örültem annak, hogy a református anyaszentegyház ki meri mondani azt, hogy az efajta igazságtalanság nem evangélium szerinti, és Isten egy olyan igazságot adott a világnak, melynek az útját illik követni. A református egyház nem csupán önmagától várja ezt el, hanem ráhat a környezetére is, az ateisták lelkiismeretére, hogy ez az igazság megvalósulhasson.

– Ha jól tudom, a konferencia után meglátogatta a Lehigh-i Presbiteriánus Egyházat is...

– Nagyon sok gyülekezetben megfordultunk, én külön örültem annak, hogy nemcsak az ún. diakóniai szolgálatvezetők voltak kíváncsiak ránk, hanem a lelkipásztorok figyelme is felénk fordult. Végre nemcsak úgy kezeltek bennünket, mint ahogy általában látni szokták a kelet-európaiakat, vagyis mint rászoruló vendégeket, hanem mint akiknek a véleményére is kíváncsiak. Hála Istennek, három olyan helyzetbe is kerültem, amikor igen előkelő teológiai párbeszédet folytathattam olyan lelkipásztorokkal, akiknek a tudása meglepett, mert olyan európai gondolatokat hordoztak, melyekre nem is számítottam. Meglepő volt számomra, hogy milyen erőteljesen fordulnak vissza a kálvini teológiához, és milyen elevenen él bennük az újreformátori, tehát a Barth Károly által megjelenített teológia is. Mennyire napirenden vannak, és mennyire érdeklődnek ezen gondolatok iránt. Nagyon megnyugtató volt számomra, hogy a református identitás, legyen az Észak-Amerikában, Afrikában vagy Európában, olyan értékekre épít, melyek azokat a tradíciókat érintik, amelyek számunkra mindegyik helyzetből tekintve közösek.

Közös igei gondolatok

– Július 4-én, az amerikai Függetlenség Napján Eastonban hirdethettem Isten igéjét. Felemelő érzés volt, hogy nem csupán az istentiszteleten voltunk együtt, hanem a gyülekezet kétharmad része ott maradt egy közös szeretetvendégségre is. Találkozhattam olyan emberekkel, akik Németországból vagy Ghánából származtak, sajnos magyar közösségből származók nem voltak. Jó volt elbeszélgetni ezekkel az emberekkel, mert kiderült, hogy milyen gondokkal küszködnek, mi érdekli őket. Világos dolog, hogy Amerika egy sokkal modernebbnek tűnő világ, de ugyanakkor azt el kell mondani, hogy azok a bajok, amelyekkel a szegényebb világban küszködnek, ott is megvannak. Az emberek a tengeren túl is keresik a boldogságot és az örömöt. Bármennyire jóléti ország tehát az Egyesült Államok, nem tud mindenre megnyugtató választ adni. Látni lehet, hogy az Isten felé forduló ember hogyan keresi a kiutat. Lehet érzékelni, hogy még sok embernek szüksége van erre, s hogy az elkeseredés helyett a közös igei gondolatok hoznak valódi megoldást.

forrás: Bihari Napló