Jó volt látni, hogy a téma és az előadás iránt érdeklődők a helyi gyülekezetekből teljesen megtöltötték a Kossuth téri gyülekezeti termet. Imre Sándor a helyi lelkipásztor rövid igei köszöntése után tartotta meg előadását, amelyben szólt arról, hogy miképpen készüljünk az idős korra először testi, azután pedig lelki vonatkozásban. Elhangzott, hogy a természettudományok az idős kor megértéséhez nagyon sok segítséget nyújtanak. Ilyen segítség az a felismerés is, hogy az idősödéssel együtt az ember alkalmazkodóképessége és a szív teljesítőképessége csökken. Ennek ellenére az idős kort is lehet értelmesen és hasznosan eltölteni, figyelembe véve ezeket a változásokat. Az idősödő embernek is kell valami hasznos elfoglaltságot adni, hogy továbbra is értékesnek tartsa magát. Amikor az ember eléri a nyugdíjas kort, akkor tudnia kell, hogy számára nem a hanyatlás, hanem egy új életszakasz következik. Istennek mindig vannak új céljai az életünkkel, és ezek a célok nem egy munkahelyhez vannak kötve.

„Akik az Isten szeretik, azoknak minden javukra van”  – idézte Imre Sándor az ismert bibliai gondolatot, és személyes életpéldájával is alátámasztotta ennek igazságát. Elmondta továbbá, hogy készült egy felmérés 90 év fölötti emberek között, akik elmondták, hogy szerintük a hosszú élet titka az, hogy ők mindig dolgoztak, mindenben mértéket tartottak és soha nem estek kétségbe. Ezen kívül a családjaikkal szoros kapcsolatot tartottak, és autonóm természetű emberek voltak. Ezeket a szempontokat nekünk is érdemes figyelembe vennünk. Pál apostol igéjével ért véget a főgondnok üzenete: „Ezért tehát nem csüggedünk. Sőt ha külső emberünk megromlik is, a belső emberünk mégis megújul napról-napra.” II. Kor 4, 16. Ezzel az el nem csüggedéssel tartozunk a környezetünknek, egymásnak és az Istennek is, aki olyannak teremtett minket, hogy az életünk szüntelen megújulásra képes. Az előadást több hozzászólás, és élénk beszélgetés követte, majd elköszönéskor az egyik résztvevő így fogalmazta meg az előadáson szerzett tapasztalatait: „Köszönjük szépen az előadást, ebben az órában legalább nem öregedtünk.”

Becsei Miklós