A reménység új hajnala címmel jelent meg Olav Fykse Tveit, az Egyházak Világtanácsa (EVT) főtitkárának karácsonyi üzenete.

Az újszövetségi születéstörténetben, az éjjel nyájukat őrző alázatos pásztorok és a keleti bölcsek is ugyanarra az éjszakai égboltra tekintenek és fedeznek fel valami újat csillagok állásában. Mindannyian készek voltak az indulásra, arra hogy meglássanak valami újat, valakit, aki reményt hoz a világnak.

Az éjszaka ugyanúgy ideje a napközbeni események átgondolásának és a várakozásnak, amikor készek vagyunk az Istentől jövő adományokra az új hajnalon.

János evangélista a legelső napfelkelte előtt kezdi a történetet: „Kezdetben vala az Ige, és az Ige vala az Istennél, és Isten vala az Ige"- az élet és a világosság Igéje, az örök Ige, mely szüntelenül ragyog, melyet a sötétség soha le nem győz.

Lukács evangéliumában elbeszélések sorozatát találjuk, így jutva el Jézus születéséhez. A történet elején Zakariás – Keresztelő János apja - jövendölését olvashatjuk: „Irgalmában meglátogat minket a Magasságból, hogy világosságot adjon az embereknek, akik a sötétségben és a halál árnyékában ülnek, lábunkat meg a béke útjára irányítsa." (Lukács 1, 78:79)
A Szentírásban a fény Isten vezetését jelképezi életünkben.

„Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága." (Zsoltárok könyve 119:105)
Igaz az, hogy nekünk halandóknak szükségünk van az Úr isten vezetésére, hogy megtalálhassuk a békére és igazságra, a megbékéléshez és a bővelkedő életre vezető utat. Szükségünk van Isten igéjének lámpására, mely az Ő útján vezeti lépteinket.

Az Egyházak Világtanácsának legutóbbi, a dél-koreai Puszanban megtartott 10. Nagygyűlésén, közösen emeltük fel szívünket a nagygyűlés főtémáját adó, sokszor ismételt imádságban: „Élet Istene, vezess minket igazságra és életre!".

A Puszanból magunkkal hozott emlékek egyike maga a zarándoklat, melyet közös imádságban, kiscsoportos beszélgetésekben és a megtartott szakmai tanácskozásokon szimbolikusan jártuk végig. Mindezek mellett részt vehettünk a Koreai Köztársaságot teljességében felfedező hétvégi utazásokon, a déli parttól egészen - megtévesztően hangzó - „demilitarizált zóna" határáig. Saját szemünkkel lehettünk, hogy az igazságra és békére vezető út legyőzi még a Korea közepén meghúzott határvonalat is, éppúgy, mint a nemzeteket, kultúrákat, osztályokat és családokat szétszakító ellenségeskedést.

A nagygyűlésen hangot adtunk többek között az otthonukat elhagyni kényszerülők, a menekültek, a migránsok és olyan területek iránt érzett aggodalmunknak, mint például a Közel-Kelet, vagy az afrikai Nagy-Tavak vidéke, különösképpen Kongó. Elítéltük az erőszak igazolására átpolitizált vallásosságot. Ezért minden jóakaratú embert arra hívunk, hogy csatlakozzon a Csak Béke elnevezésű zarándoklatunkhoz. Célunk, ezen a közös úton bemutatni az egységet és az egymás iránti szeretetet.

A pásztorok és a bölcsek példája is arra bátorít bennünket, hogy nem várt helyeken keressük a Béke Hercegét, még ott is, ahol talán alkalmatlannak gondolnánk.

Isten áldását kívánom ebben a karácsonyi időszakban. A karácsonyi hét áldása legyen veletek és kívánom, hogy az eljövendő újhajnalra ébredjen az egész világ.

Setri Nyomi, a Református Egyházak Világközösségének (REV) főtitkára karácsonyi üzenetében a költözés játssza a főszerepet, minthogy a szervezet irodája és maroknyi munkatársi közössége az év végén elhagyja Genfet és a jövőben Hannoverből fogja össze a református világcsaládot.

„Íme, a szűz fogan méhében, fiút szül, akit Immánuélnek neveznek" - ami azt jelenti: Velünk az Isten. (Máté 1,23)

Az ádventi időszakban mindannyian, akik a REV irodájában dolgozunk, hálát adunk Istennek Jézus Krisztus eljöveteléért. Mindeközben figyelmünket a költözésre összpontosítjuk, hiszen a hónap végén végleg Hannoverbe tesszük át székhelyünket Genfből. Ez is arra emlékeztet minket, hogy Jézus Krisztus születését is számos költözés követte. Elég felidéznünk a három jelentősebb vándorlást.

Mária és József a császár rendelete miatt kényszerült elhagyni Názáretet és Betlehembe utazni. A keleti bölcsek önkéntesen keltek hosszú útra, hogy az újszülött királyt üdvözöljék. Máriát, Józsefet és a csecsemő Jézust pedig Heródes igazságtalan reakciója tette menekültté Egyiptomban, amivel éppen a Király születését fogadta.

A karácsony idén arra késztet, hogy az útonlétről és költözésről elmélkedjünk. Az a helyzet, hogy a legtöbb ember folyamatosan mozgásban van egyházainkban: különféle állapotok, vagy éppen helyszínek között. Az idei ádventi időszakban különösen is szívünkben hordozzuk a szíriai események során menekültté lett emberek sorsát, vagy azoknak az értelmetlen halálát, akiket a Földközi-tengeren ért hajószerencsétlenség. Keresztyénekként tudatában vagyunk annak, hogy Isten gyakran arra hív, hogy elhagyjuk „komfort zónánkat" egy olyan helyért, ahol Isten akar használni minket. A költözés mozzanatával gondolatainkban ünnepelni a karácsonyt, magát az evangéliumot idézi emlékezetünkbe.

Urunk Jézus Krisztus eljövetele ebbe a világba annak a jele, hogy Isten velünk van. Az a tény, hogy Isten közösségvállalását velünk a mozgásban lét keretezi, akármilyen nyugtalanító is, a reménység jelévé válhat mindenki számára, akit nyomasztanak életének eseményei. Függetlenül attól, hogy ez tényleges kötözködést takar, vagy átvitt értelemben az életkörülményeink megváltozását foglalja magába. Az örömhír az, hogy Isten mindig velünk van és ezért mindenhol örömteli és értelmes lehet az életünk és szolgálatunk.

Áldott karácsonyt: fogadjuk be újból Jézus Krisztust, aki Immánuel – Isten velünk.

Külügyi Iroda
Fordítás: Harda Rita és Külügyi Iroda
Forrás: Oikoumene.org