A rangos intézmény szolgálatát dr. Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke, a Pápai Református Teológiai Akadémia tanszékvezető egyetemi tanára méltatta.

A díjat a fenntartó Dunántúli Református Egyházkerület képviseletében Steinbach József püspök vette át Kelemenné Farkas Márta kuratóriumi tagtól. Az ünnepséget énekszóval gazdagították a Művészeti Szakközépiskola diákjai és a Teológia és Gimnázium összevont énekkara Veresné Petrőcz Mária és Kántor Péter vezényletével.

Szabó István püspök laudációjában kitért a 480. éves Kollégium örökségére, amely elsősorban nem a múltba nézést jelenti.  Pápa úgy örökség, ahogy a bibliai ihletés áthatja a magyar szót: örök-ség. Az örökség akkor örökség, ha képes megnyitni a jövőt.  A 16. századi reformáció idején, alig öt évvel Mohács után a pápai iskola-szervező elődök jól értették ezt a jövőt nyitó keresztyén igazságot. Eszerint mindaz, aki az Üdvözítő Krisztus felé hajlítja életét, s megtér, az majd mindig tanulni akar, hogy boldog reményben, vigasztalásban, szent életben töltse útját az Örökkévalóhoz. Luther, de különösen Kálvin egyértelművé teszi, hogy a keresztyén élet határozott jellegzetessége a docilitas, a taníthatóság. Csoda-e, ha Jókai híres jelmondata („Istennek, hazának, tudománynak”), mely a pápai kollégium szép hagyománya, éppen ezt a megmásíthatatlan sorrendet rögzíti. Istennek előbb, és mindenek előtt Istennek... Mert Istené minden, mert mi is Istenéi vagyunk, és mert mindig itt és most az Istené minden, és mi is itt és most, ebben a kicsiny országban vagyunk Istenéi. Itt most Európa peremvidékén, s itt, egykor: a végvárban, ellenerők dúlásában, száműzetésben, újrakezdésben, megszüntetésben, és újrakeletkezésekben. Itt, ebben a hazában vagyunk Istenéi. És amíg van haza, addig van Pápa is. És ha nincs Pápa, akkor a haza is száműzetett, a haza is bezáratott!  

A teljes laudáció a refdunantul.hu oldalon olvasható