Amszterdamban találkoztak az európai ökumenikus tanácsok főtitkárai

2014. május 26., hétfő

A különböző európai keresztény egyházak nemzeti tanácsainak főtitkárai évente egyszer üléseznek, mindig más európai országban. Tavaly Helsinkiben, Finnországban találkoztak, idén május 20. és 23. között Hollandia, azon belül Amszterdam volt a házigazda.

Tizenhat európai ökumenikus tanács főtitkára volt jelen az Európai Egyházak Konferenciája (EEK) égisze alatt szervezett alkalmon. A főtitkárok beszámoltak arról, hogy milyen változások történtek a tavalyi évben nemzeti tanácsaik életében.

Több beszámolónak is kiemelt témája volt az egyház és állam kapcsolatának a viszonya. Az állam támogatja anyagilag az egyházakat, néhány országban az ökumenikus tanácsokat is. Több főtitkár beszámolt arról, hogy különböző bizottságaik milyen jól szervezetten működnek és tudományos és teológiai szempontból is milyen komoly anyagokat adnak ki. Magyar viszonylatban nem szégyenkeztünk, hiszen az Európai Egyházak Konferenciája Nagygyűlése Budapesten volt, amelyben az ökumenikus tanács tagegyházaival együtt házigazda szerepet töltött be.

Az első napon több előadást hallhattunk a „Gazdasági krízis és az egyházak felelősségvállalása" címmel. Az előadást: Dr. Trinus Hoekstra református lelkész-szociológus és Dr. Huib Klamer jogász-pszichológus tartotta. Előadásukban rámutattak arra, hogy milyen komoly feladatokat végeznek a krízishelyzetbe jutott családok érdekében a holland egyházak. Sokszor a kormányt felülmúló módon cselekednek.

A második napon Antwerpenbe, Belgiumba utaztak az ökumenikus főtitkárok. Az egész napot a Belga Egyházak Ökumenikus Tanácsa szervezte. Meglátogattak egy egyházi szeretetotthont, ahol nagyon magas minőséget tapasztalhattak idősek, hajléktalanok és fiatalok lelkigondozása terén. Délután a város katolikus püspöke tartott tájékoztatást az ökumenikus kapcsolatokról. Kiemelte a szabadegyházak terjedését. Elmondta, hogy főként a migránsok körében munkálkodnak a szabadegyházak, ahova a katolikus egyház olyan erővel nem jut el, mint ők. Lehetőség volt a kikötővárosban találkozni a kikötői lelkésszel, aki egy hajóút alkalmából beszélt munkájáról a főtitkároknak.

A harmadik napon a főtitkárok folytatták tanácsaik munkájának bemutatását egymás között. Téma volt az ökumenikus tanácsok szerepvállalása az oktatásban, majd az ír főtitkár az emmausi tanítványok történetét magyarázta, ezután egy gyakorlati rész következett. A főtitkárok el kellett, hogy menjenek kettesével sétálni és beszélgetniük kellett húsz percen keresztül.

Dr. George Molenkamp nyugalmazott üzletember az amszterdami egyetem professzora az egyházak felelősségéről beszélt a környezetvédelem kapcsán, különös hangsúlyt fektetve a vízre. Dr. Gé Dpeelman előadásában kiemelte a muszlim nők hátrányos megkülönböztetését a hidzsáb viselése kapcsán.

A negyedik napon Dr. Guy Liagre, az Európai Egyházak Konferenciája főtitkára számolt be az EEK munkájáról. A következő főtitkári értekezlet a jövő évben Németországban lesz.

Dr. Fischl Vilmos

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.