„Nehéz, ugyanakkor könnyű is ilyen kiváló emberek nyomdokaiba lépnünk, mert példát éltek elénk. Adja Isten, hogy felnőjünk hozzájuk, és visszanézve a 21. század eleji küzdelmekre, ránk is így emlékezzenek!" – mondta a két világháború közötti és a rendszerváltás utáni 'szárszói konferenciák megálmodóiról Gér András zsinati tanácsos. A Reformátusok Szárszói Konferenciáján ezúttal az 1992 és 2002 közötti találkozók egyik szervezőjére emlékeztek: Albert Gábor Kossuth-díjas író, szerkesztő életútját és munkásságát Bakonyi István irodalomtörténész méltatta.

Szárszói örökség
Mi volt a ma is sokszor emlegetett 1943-as szárszói konferencia, és miről is szóltak az 1992-től megtartott egykori értelmiségi találkozók? Összeállításunkból kiderül.

„A megismerés és a megértés olthatatlan vágya volt életem irányítója és motorja. Így jutottam el a gyermekkor illúzióitól az élet, és ezen túl a transzcendencia valóságáig" – vallotta Albert Gábor. 1929. október 30-án született a Baranya megyei Egyházasharasztiban, református családban, felmenői között számos lelkipásztort találunk. A kőszegi katonaiskolába járt, majd Pécsett érettségizett. Hallgatott jogot, református teológiát, végül tanári és könyvtárosi diplomát szerzett az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. 1954-től tíz éven át az Országos Széchényi Könyvtárban, majd 1964-től három évtizeden keresztül a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézetében dolgozott, utóbbiban a könyvtári és dokumentációs osztályt vezette.

Emelt fővel élt és alkotott

Első novelláskötete, Albérleti szobák címmel 1966-ban jelent meg, amit 1983-ig hat kötet – kisregények, novelláskötetek, regény – követett. Érdeklődése kiterjedt a magyar múlt nagy fordulataira, az Árpádok korára, az 1848-as szabadságharc utóéletére, de a trianoni békediktátum következményeire és 1956-os forradalom eseményeire is. Tellér Gyula szerint Albert Gábor egy olvasónaplót tesz elénk köteteiben, amelyben a XIX és XX. századi magyar és világirodalom, a magyar közélet konfliktusrendszerei, döntési problémái is ábrázolódnak.

1983-ban jelent meg a Magyarország felfedezése sorozatban Emelt fővel című szociográfiája. Legismertebb műve a 20. századi kényszerű magyar migrációról, a ki- és betelepítésekről, a bukovinai székelyek sorsáról, a Felvidékről elűzött magyarok megpróbáltatásairól szól. A Magyar Írószövetség 1986-os közgyűlésen elmondott, a kádári diktatúrát bíráló beszéde miatt egy ideig nem jelenhettek meg könyvei, viszont 1989-es, Szétszóratás után című esszékötetét az év könyvévé választották. Tanulmányaiban korának társadalmi kérdéseire, a magyar sorskérdésekre kereste a választ, a magyar esszé legjobb hagyományait folytatva. „Szerényen volt határozott, stílusjegyek nélkül modern, szuverenitásának indokolt tudatában és védelmében lett vérbeli közéleti személyiség" – méltatta őt Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia tiszteletbeli elnöke.

1991-ben alapító főszerkesztője volt az Új Magyarország napilapnak, főszerkesztette az Új Magyar Híreket és a Magyarok Világlapját is. Volt elnök és választmányi tag a Magyar Írószövetségben, 1989 és 1994 között pedig az Arany János Alapítvány kuratóriumának elnöke is. 2010-től a Magyar Írószövetség örökös tagja, 2011-től a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja volt. Teljesítményét József Attila-díjjal, a Magyar Érdemrend lovag-, majd tisztikeresztjével ismerték el, 2015-ben Kossuth-díjat kapott. Emellett számos kitüntetéssel ismerték el, tagja volt a Százak Tanácsának és a Haza Emberének is megválasztották. „Népi és urbánus, nemzeti és globalista vitázók között Albert Gábor egy európai magyar, független értelmiségi, aki tudja, hogy a kultúra egy nemzet igazi alkotmánya. Őrlelke ennek a népnek, szolgáló örököse Németh László, Illyés Gyula, Keresztury Dezső, Kós Károly nemzetépítő munkájának" – mutatták be munkásságát a Magyar Örökség-díj átadásakor.

Tovább éltették 'szárszó szellemiségét

„Elvhű és gondos ember, a hagyományos keresztyén és magyar értékek jeles képviselője" – méltatta őt halálakor Tőkéczki László történész. Az azóta szintén elhunyt dunamelléki főgondnokkal közösen már 1988-ban megszervezte a Magyar Protestáns Közművelődési Egyesületet, amelynek később elnöke is lett. Feleségével, Albert Zsuzsa költővel, rádiós szerkesztővel együtt a budakeszi református gyülekezet tagja volt. 1999-től a református egyház közéleti, kulturális és társadalmi folyóiratának, a Confessio szerkesztőbizottsági tagja volt, 1992-től kezdve részt vett és előadásokat is tartott a Magyarországi Református Egyház 'szárszói értelmiségi konferenciáin.

Merétey Sándor akkori zsinati tanácsossal, Tőkéczki Lászlóval és Tenke Sándor teológiaprofesszorral közösen egy évtizeden át tervezte-szervezte is ezeket a találkozókat. Javaslatára a tíz év alatt elhangzott legfontosabb előadásokat kötetben adták közre 2002-ben. „Az 1943-as szárszói konferencia annak idején a negyven év túléléséhez adott muníciót" – fogalmazott az 1993-ban elmondott előadásában. Reményét fejezte ki, hogy „megértettük Szárszó valódi üzenetét: nemcsak tisztelegtünk a nagy elődök emléke előtt, hanem a lelkiismeret parancsának engedve mi is megpróbáltunk szembenézni önmagunkkal, és annak a kornak a fenyegetettségével, amelyben élnünk rendeltetett". Nyolcvannyolc éves korában, 2017. december 8-án hunyt el.

Feke György, fotó: Szarvas László, MTI/Koszticsák Szilárd