Bárhol voltam az évek során, mindenhol úgy éreztem, hogy kilógok a sorból, nem találtam a saját közegemet. A gimnázium utolsó évében döntenem kellett: merre tovább? Egy biztos gondolatom volt: teológiára szeretnék menni.

Egy dunamelléki faluból származom, így logikus döntés lett volna, hogy a Dunamelléki Református Egyházkerület teológiáján, Budapesten folytassam tanulmányaimat. Én azonban más helyszínen gondolkodtam. Két ismerősöm is Pápán végzett, így megérdeklődtem, hogy milyen itt tanulni. Mindketten reálisan rajzolták meg az akadémiát: remek tanárok, teljesíthető rendszer, kis közösség, mindez egy olyan kisvárosban, ahol az ember fel tudja magát találni.

Amikor először jártam Pápán, két hallgató vezetett végig az épületben, és hosszasan beszéltek arról, hogy mit is jelent teológusnak lenni. Egyszerűen úgy éreztem: ez az én helyem. Második alkalommal már a várost is megnéztem, és az érzés csak erősödött. Így egy izgalmakkal teli, sikeres felvételi után, 2014 szeptemberében én is pápai teológushallgató lettem.

Mindig is szerettem tanulni, így nekem kifejezetten élmény volt, hogy már a tanulmányaim elején nem kíméltek a professzorok. Fogalmam sem volt arról, hogy milyen téren fogok fejlődni és okosodni a teológián, én csak csináltam, amit kellett. Ám ehhez hatalmas segítség volt, hogy bármikor bármilyen kérdéssel fordulhattam bárkihez: tanárhoz, diákhoz egyaránt. A professzorok egytől egyig türelmesen és segítőkészen, ám következetesen és szigorúan álltak az előmenetelemhez. A hallgatók bármikor rendelkezésemre bocsátották könyveiket, jegyzeteiket, vagy akár csak az idejüket, például egy kiadós beszélgetésre. Már az első évben barátságokra és rengeteg új információra tettem szert, amelyek a további esztendőkben csak gyarapodtak és mélyültek.

Elfogulatlanság nélkül mondhatom, hogy az 1998-as újraindulás óta a mi akadémiánkon tanítottak és tanítanak az ország legkiválóbb professzorai, akik nemcsak a saját területükön tudnak maradandót alkotni, hanem egy-egy óra keretén belül az egész teológia tudományát átfogó beszélgetésekbe kalauzolnak bennünket. Mindezt úgy, hogy minden alkalommal bizonyságot tesznek az Úrhoz való hűségükről, s ugyanerre biztatnak bennünket is. Egyre többször van olyan felemelő érzésem, hogy kezdem mindazt érteni és beépíteni az életembe, a tudásomba, a hitéletembe, amit negyedik éve tanulok ­− és mindezt a tanáraimnak köszönhetem.

A kis közösség előnye, hogy ha bármilyen probléma adódik akár a tanulmányaimban, akár a magánéletemben, biztos, hogy lesz valaki a hallgatók között, aki tud nekem segíteni. Az egymás iránti kölcsönös megértés és segítőkészség többször lendített már át egy-egy holtponton az évek során.

Én a pápai teológiát csak ajánlani tudom azon jövőbeli teológus vagy katechéta szakos hallgatóknak, akik készek jó hangulatú órákon, tanulságos vizsgákon, hiteles környezetben az Úrtól kapott elhívásuknak eleget tenni, és a teológia tudományában elmerülni. Mert ahogyan a kollégiumunkat jelképező eperfa növekszik, úgy a pápai teológus is „szabadon növeli tudását”, amelyhez elengedhetetlen a jó termőföld, vagyis a mi akadémiánk.

Csepreginé Ármai Kinga

A felvételi időszak végéhez közeledve a református felsőoktatásban tanuló diákokat kértük meg, hogy meséljenek arról, miért szeretik intézményüket. A szerző negyedéves teológia, lelkész szakirányos hallgatója a Pápai Református Teológiai Akadémiának.