Adományokat vár a reformáció bölcsője

2012. június 06., szerda

A Magyarországi Református Egyház is adományozott Luther Márton szolgálatának helyszíne, a wittenbergi vártemplom renoválására. Továbbra is várják az adományokat, mert a gyülekezet önerőből nem tudja megoldani a felújítást.

A kisebbségben élő protestáns egyházak és szórványközösségek a világ minden pontjáról támogatják a wittenbergi vártemplom felújítását. A Szent Mária templom az UNESCO-világörökség része, és a város legrégebbi épületeként tartják számon. 2012. február 17-én a Gustav Adolf Werk szervezet (GAW) főtitkára, Enno Haaks lelkész és Armin Pra, a szászországi GAW képviselője egy tízezer euróról szóló csekket nyújtott át a Szent Mária templom képviselőinek.

A keresztyének számára a wittenbergi templom – ahol maga Luther Márton prédikált – egyfajta protestáns zarándokhellyé vált. Az épület műkincseket is rejt, többek között az idősebb Lucas Cranach által készített oltárt. A közeledő reformációs jubileum következtében a figyelem középpontjába került az épület.

Ökumenikus párbeszédek

A GAW a legrégebbi németországi evangélikus segélyszervezet: a vallási kisebbségeket segíti az egész világban, partnerei közé tartoznak az európai, a latin-amerikai és a közép-ázsiai protestáns kisebbségi egyházak. Emellett támogatja a közösség építkezését, templomok és gyülekezeti helyek renoválását, illetve a gyülekezetek szociáldiakóniai és missziós feladatait, és az egyházi dolgozók továbbképzését is.  A GAW – aminek névadója, a Németországban a vallásszabadságot és a vallási sokszínűséget megteremtő II. Gusztáv Adolf svéd király - célja, hogy a diaszpóra egyházait párbeszéd-képessé tegye a katolikus vagy ortodox többségben. Néhány országban még mindig vannak református és lutheránus egyházak, amelyek ökumenikus kapcsolatok nélkül élnek egymás mellett.

A Szent Mária templom keveset változott azóta, hogy Luther Márton 1512-ben megkezdte professzorságát a wittenbergi egyetemen. Az NDK idején elhanyagolták az épületet, ahol Luther mellett egykor Philipp Melanchton is prédikált. Az első évek munkálatainak középpontjában az épület külső borításának és a tetőszerkezetnek a felújítása, valamint a tetőfedés helyrehozatala szerepel. A teljes projekt költsége hét-nyolc millió eurót tesz ki, amelyet az egyházközség érthető módon nem tud egyedül előteremteni.

A Magyarországi Református Egyház tavaly ezer euróval támogatta a wittenbergi vártemplom felújítását. A támogatási akció idén is folytatódik, és a GAW igyekszik ebben az évben is tízezer euró adományt összegyűjteni a rekonstrukcióra, hogy a világszerte élő szórványközösségek segítségével 2017-ig teljesülhessen az összesen hetvenezer eurónyi adomány átadása.

A magyarországi adományokat október 31-ig, a reformáció hónapját bezáróan várják az alábbi CiB számlaszámra: 11100104-19024048-39000000. Az összegyűlt adományokat egy összegben az MRE utalja át a GAW-nak. További információ és sárga csekk a MRE Zsinati Hivatal Külügyi Irodáján, az oikumene@reformatus.hu e-mail címen igényelhető.

reformatus.hu

Kép: Panoramio

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.