A szél fúj, amerre akar; hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön és hová megy: így van mindenki, aki a Lélektől született. (Jn 3,8)

Amire nem készülhetünk, ami váratlanul ér bennünket, még akkor is, ha jó, furcsa érzést hagy bennünk. Az ember olyan teremtménye a Mindenhatónak, aki szeretné tudni mi vár rá. Sőt azt szereti a legjobban, ha az eltervezett jövő az ő szándékai szerint alakul. Nem véletlenül bökte ki egykor Sallustius örökbecsű megállapítását: „Faber est suae quisque fortunae”, vagyis mindenki a maga szerencséjének, sorsának kovácsa. Hinni szeretnénk, hogy jó, esetleg rossz sorsunk teljes egészében rajtunk áll.

Erősen figyeljük a híreket. Összehasonlítási mintákat keresünk. A változásokban rendszert vélünk felfedezni. A jeleket vadásszuk. Rengeteg helyen leírják, posztolják, hogy az egyik leggyakoribb veszély, ami az egészségünket fenyegeti a sztrók. Vannak előjelei, amit észlelhetünk. Ilyen a beszédzavar, féloldali zsibbadás, a nyelv oldalra esése, erős fejfájás. Amit az ember érzékszervek nem képes észlelni, ott jön segítségül a kutya. Ma már az epilepsziás rohamokat előre jelző kutyák is elérhetőek. Akik a roham bekövetkezte előtt, amikor az ember még mit sem sejt, nem engedik felállni a gazdit, hogy meg ne üsse, össze ne törje magát. 

Az idézett igevers viszont arra enged következtetni, hogy a Lélek munkáját, megjelenését, kiáradását előre nem lehet megérezni, megsejteni. A földrengések, szökőáraknak, vulkánkitöréseknek érzékeny szeizmográfok hozzák hírét, írják le digitális jelként borzasztó eljövetelüket. De annak az áldásnak, örömnek, hevületnek, elragadtatásnak az érkeztét senki meg nem gondolná, ami Isten jelenvalóságát, átformáló hatását, sejtek mélyéig hatoló dominanciáját jelenti. „A szél arra fúj, amerre akar; hallod zúgását, de nem tudod honnan jön és hová megy: így van mindenki aki a Lélektől született” – fogalmaz Jézus. A tanítványok az első pünkösd alkalmával Jézus ígéretéből gondolhatták, feltételezhették, hogy ami velük történik az a Lélek kiáradása. A jeruzsálemi események leírása között szintén ott találjuk a következő megjegyzést: „… hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, ami betöltötte az egész házat…” (ApCsel 2:2).

Nem kérdés, hogy szeretnénk a Lélek eljövetelét. Vágyjuk a betöltekezést, a lelki erőforrás aktivizálódását. Ezért imádkozunk alkalomról alkalomra, hétről hétre, napról napra: „Jövel teremtő Szentlélek! –Veni Creator Spiritus!” Nyitott szívvel, áhítatos lélekkel, égre tekintő figyelemmel a Szentlélek ajándékát kérjük, várjuk gyülekezeti közösségeinknek. Alkalmainkat megkomponáljuk, precízen megtervezzük. Mindennek a helyét, hatását, kibontakozását jó előre bekalkuláljuk. S szent reménységgel várnánk azt az átlelkesült kimenetet, a Szentlélekkel ölelkező híveket. Azonban a Lélek még vár… Emberileg nézve a jövetele késik… Mondjuk ki: annyira hiányzik.

Sajnáljuk, hogy nincs a mi hatáskörünkben a Szentlélek erőforrása. Bár lenne a Lélek égi nyitózsilipjéhez egy imakód, amivel a szilaj, megzabolázhatatlan lélekhullámokat ráengedhetnénk az összeaszott, megkeseredett, életkedvüket vesztett emberekre. Megtörténhetne az újjászületés, amire racionális, kémiai, ép ésszel befogadható magyarázatot nem lehet adni. Ahogy a testi születés egy kezdet, a földi élet startvonala, úgy a lélektől való születés, a Szentlélek ajándékában való részesedés, a lelki élet kiindulópontja. Megtenni az első lépéseket a lélek ösvényén. Micsoda borzongató, félelemmel és vágyakozással teljes állapot ez. Az ismeretlen, váratlan nagyszerűségét csak akkor fedezhetem fel, ha belekerülök a Lélek munkájának hatósugarába. Ahogy Gerhard Gloege fogalamaz egy helyen: „A Lélek bizonyosan a ragályos betegség erejével hatott.  Azokra is hatással lehetett, akik Jézushoz közelebb álltak. Felrázta őket és hasonló istenélményt ébresztett bennük.”

A Lélek megrázó, elementáris hatása érte el idős Nikodémust, hogy Jézustól kihallgatást kéjen és az újjászületésről beszélgessenek. Nikodémuson a nagy változás azonnal nem látható, inkább a hallottakat egyfajta értetlenség, idegenkedés követ. „Hogyan történhet meg mindez?” – kérdezi Jézustól. A Szentlélek semmi mással össze nem téveszthető és semmi mással nem helyettesíthető hatása ez. Átveszi a vezetést, az irányítást az életünk felett. Mint ahogy a Heidelbergi Kátéban is kinyilvánítjuk, hogy „nem a magamé, hanem az én hűséges Megváltóm tulajdona vagyok.” Már nem rendelkezem magam felől. Ma is léteznek ilyen szervezetek, amelyek teljes hűséget, elkötelezettséget kérnek a tagoktól. Nem rendelkezhetnek a szabadidejükkel, nem választhatják meg a barátaikat stb. Ez ebben az esetben maximálisan a Lélek kerül cselekvő pozícióba. Pál is beszél a jogosultságokról való lemondásról: „Élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus.” (Gal 2:20)

Elveszítem a magam természetét, de megnyerem az isteni természetet. Úgy, amint az amerikai ébredés idején Jonathan Edwards-al és gyülekezetével történt. Két fiatal halt meg tragikus körülmények között a városban. Ez a tragédia munkált ez emberek lelkében, majd a Lélek hat fiatalt ragadott meg új életre. Még ebben az évben (1734) 300-an tértek meg az 1100 fős Northamptonban. Edwards így írt erről: „Nagy változás van öregek és fiatalok között az italozás, a kocsmázás, közönséges beszéd és fényűző öltözködés terén. Megrögzött gonosz emberek megújultak, külsőleg mintegy újjászülettek.” Magunknak sem kívánhatok mást, jobbat, többet. Mert, ha a legszebbre, legjobbra, legnagyobbra, legékesebbre, legtartalmasabbra kívánkozunk az életben, akkor nincs más út előttünk, mint a Léleké. Ámen.

Szalay László Pál

A szerző telkibányai református lelkész.