„Hát részekre szakítható-e Krisztus?" – teszi fel a kérdést az imahét választott vezérigéje. Mit üzent a korinthusiaknak ezzel Pál apostol?

A kiemelt igerész, az 1Kor 1,1–17 üzeneteit a bibliai szakaszhoz hűen osztották el nyolc napra a kanadai keresztyének, kiemelve mindazt, ami egyértelműen felel a fenti kérdésre, és ami egyértelműen Krisztushoz és egymáshoz köt bennünket. Az első téma a szentség: szentek, azaz az Úr kiválasztott, elhívott, saját népe vagyunk. A második a hálaadás a Jézus Krisztusban közölt kegyelemért, amely békességet ajándékoz nekünk Istennel, egymással, önmagunkkal, legfőképpen azért, mert örök életünk van, és ez az ajándék eleve áldottá, örvendezővé teszi ezt a földi életet is. Akit az Úr elhív, annak feladatot ad, és ahhoz ad képességet, lelki ajándékot. Isten újjászülte a személyiségünket, de azt nem szüntette meg, különbözőek vagyunk, Isten Lelke ezt a különbözőséget a közös Krisztus-ügy érdekében felhasználja. Isten hűséges népéhez, a velünk való megváltó közösségéhez. Az ő szeretetétől senki el nem szakíthat minket. Egymással való közösségünk magától értetődő, evidencia, mert Isten velünk való közösségéből nem következhet más; és nincs semmiféle kifogás e tekintetben. Az egymással való közösség valóság és feladat egyszerre; egyféleképpen szóljunk, igazodjunk egymáshoz, mert meggyőződésünk, hitünk tárgya, Krisztusunk ugyanaz. Krisztus a fej, és mi a tagjai vagyunk, a magunk helyén, de ugyanazt az élő, feltámadott Urat szolgálva. Lehetnek viták, különbözőségek, de nem lehetnek viszályok, amelyek Krisztus helyett csak emberekhez kötődnek, legyenek azok bármilyen elhívottak is: Pál, Apollós vagy Kéfás. Főként nem lehet a viszály mögött gyűlölet. Közös feladatunk az evangélium hirdetése.

A keresztyénség számos felekezetben végzi szolgálatát – mit jelent az ige kérdése ebben a megosztottságban? Egyáltalán, mennyire tekinthető a felekezetiség megosztottságnak?

Meggyőződésem, hogy a manapság „elvárt" és „divatos" ökumenikus kifejezéseken túl nagy áldás a saját keresztyén identitásunk, örökségünk ápolása, ugyanakkor mégis elkerülhetetlen az Ige egyre tisztább, mélyebb, krisztusibb megértése, következőleg egy változó, bizonytalan, felhíguló világban a Krisztus evangéliumának és az abból következő, örökkévaló értékrendszernek közös, szelíd, de határozott képviselete Kanadában, Magyarországon és a világban bárhol. Nem azért, mert bárkire rá akarunk telepedni, hanem mert hisszük, és talán még hihetjük, hogy Jézus Krisztus az út, az igazság és az élet. Ő az üdvösség és a boldog egyéni és közösségi élet forrása!

A kanadai keresztyének készítették elő az imaheti anyagot. Mit tanulhatnak tőlük az ökumenére törekvő magyarországi egyházak?

Az idei ökumenikus imaheti füzetben a tematikát összeállító kanadai keresztyének bemutatkozása részletesen válaszol erre a kérdésre. A kanadai emberek olyan országban élnek, amelyet nyelvi, kulturális és éghajlati sokszínűség jellemez, akik keresztyén hitük kifejezésében is sokfélék. Kanada hatalmas ország, népek sokaságának országa, ahol az őslakosok (első nemzetek) és a világ minden tájáról érkezett emberek élnek együtt, ahol a két hivatalos nyelv, a francia és az angol mellett jelen van minden nép ősi nyelve és kulturális, vallási öröksége is. Ez a sokszínűség, a különböző identitások együttélése nekik sem kis feladat, de ebben a közegben nincs is más választás, mint egymás megértése, elfogadása, egymás értékeinek tisztelete, a közös célokért való együttműködés és egymás kölcsönös támogatása. Ez a magatartás a keresztyén felekezetek egymás iránti viszonyulásában is meghatározó. De csak úgy, ha nem feladja, elmossa, feloldja az igei, evangéliumi igazságokat, hanem megéli és hirdeti azt.

Bagdán Zsuzsanna, Kép: Sereg Krisztián

A Reformátusok Lapja 2014. évi 3 számban jelent meg