„A politikusok arra kaptak elhívást, hogy velünk, polgárokkal megbeszéljék és értünk véghezvigyék azokat a programokat, változtatásokat, melyek elengedhetetlenek a közös életünkhöz” – summázta a kerekasztal-beszélgetés kezdetén Bogárdi Szabó István püspök, miért is fontos a párbeszéd a politikai és az egyházi élet képviselői között. Enélkül ugyanis nem történne más, mint egymás kölcsönös kizárása – az egyházból a közéleté, a közéletből pedig az egyházé. „Nem óhajtom kirekeszteni magam önmagam életéből. Ennek az országnak az állampolgára vagyok, érdekel, hogy az életem, a gyülekezeti tagjaim élete, a testvérem, barátom vagy akár ellenfelem élete milyen irányba megy” – hangsúlyozta a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke.

Trócsányi László hasonló megfontolásból fogadta el a beszélgetésre szóló meghívást; mint mondta, egy ilyen alkalom lehetőséget ad a különböző nézőpontok találkozására. „Egy református fórum teret ad, hogy beszéljünk az isteni és a világi rendről. Egy jogásznak, mint jómagam, a világi rend ismerősebb, de a kettőnek találkoznia kell. Érdekel, van-e kapcsolat közöttük és tudunk-e választ adni például olyan kérdésekre, miért van az ember a Földön?” – fogalmazott.

Kövér László a múltban gyökerező rossz berögződést látja abban, hogy az egyházi körökben a mai napig él a politikától való távolmaradás nézete. A házelnök arra figyelmeztetett, a liberális pártok jellemzője, hogy nemcsak a politikát szeretnék kizárólag szakértőkre bízni, hanem a vallást is szeretnék magánüggyé tenni – ehelyett azonban fel kell szabadítani azokat a gátlásokat, amiket a kommunizmus évtizedei ültettek a nemzetbe. „Fel kell oldanunk a gátlásokat, melyek túlzottan visszahúzódóvá teszik a keresztyéneket. Nem kell hitünket másra erőltetni, de tudnunk kell, hogy tudásunk több, mint azoké, akik nem részesei e közösségnek. Ezt a nagyobb tudást szeretnénk követendővé tenni” – hangsúlyozta Kövér László.

„A korona és a hit, azaz az államhatalom és az egyház az a két pillér, melyen a világ nyugszik. És ha az egyik meggyengül, meggyengül a másik is – felbomlik a társadalmi béke” – ezzel az idézettel foglalta össze Gér András zsinati tanácsos, a beszélgetés moderátora a kerekasztal témáját.

Mulandóságok világa

A párbeszédet sokszor nehezíti, hogy a konzervatív politikai pártok természetes szövetségesként tekintenek az egyházakra, miközben ezt olykor maguk az egyháztagok sem nézik jó szemmel. Ezzel kapcsolatban Bogárdi Szabó István elmondta, kutatások nem igazolják, hogy adott vallási közösség tagjai között milyen a politikai meggyőződés spektruma, annyit azonban tudunk, hogy a rendszerváltás utáni időszakban az „utódpárton” kívül mindegyikben volt református lelkész. „A képviselő lelkészek pártállása csak tükrözi a gyülekezeti tagok nézeteit. Harminc év mulasztása, hogy a magunk berkeiben is beszéljünk ezekről a kérdésekről” – fogalmazott a püspök, majd hozzátette: a kommunizmus idején kondicionált reflexek továbbélése a túlféltésből fakadó öncenzúra, melyet „a mi generációnk is tovább örökített a fiatalabb nemzedékeknek”.

Bogárdi Szabó István emlékeztetett: Európa történelméből is látszik, hogy a politika folyamatosan változik, de „addig jó az egyháznak, ameddig az egyháztagság nincs zubbonyba öltöztetve, nincs a zubbonya hajtókáján árpádsáv és nem kötelező kart lengetni”. „Addig jó az anyaszentegyháznak, ameddig a mulandóságok világában, amilyen a politika is, lehet és szabadnak és sokfélének lenni. Nem drukkolok annak, hogy a teljes politikai spektrum legyen lefedve és minden gyülekezetben legyen minden pártnak aktivistája, de az a sugallat, hogy az egyház ne vállaljon közéleti felelősséget, a legborzasztóbb homogenitás” – figyelmeztetett a dunamelléki püspök.

Trócsányi László többek között Belgiumban élve látta, mennyire erős a szekularizáció a nyugati világban, ennek eredményeképpen a központi üzenet a semlegesség és az, hogy az egyháztagok maradjanak távol a világ eseményeitől. Ehhez képest hazánkban másképp alakult a történelem, a rendszerváltás után pedig az egyházaknak is el kellett helyezniük saját magukat: „Az egyház nem azért van, hogy a világ kérdéseiben ne gondolkodjon. Vannak kérdések, melyekben meg kell szólalni, a Bibliát olvasva vannak üzenetet, melyeket át kell adni.” Mint mondta, van morális szempont, ahol a hazai lelkipásztorok megszólalása ellentétes irányú, mint a nyugati társadalmakban, amire szükség is van, mert az egyház feladata az is, hogy megfogalmazza, mi a kapcsolat szabadság és felelősség között. „Legyen dialógus egyház és állam között, de egyik se vegye át a másik szerepét” – hangsúlyozta a képviselő.

A házelnök annyival egészítette ki az elhangzottakat, hogy becslések alapján a rendszeresen templomba járó egyháztagok közel harmada baloldali pártokra szavaz, ami „erkölcsi megítélés nélkül mondva is totális képtelenség”. „Egy magát keresztyénnek mondó ember, aki biztos a hitében, nem maradhat távol tüntetőleg a választásoktól, mert minden választásunk a következő négy – vagy akár negyven – évre szólhat. Mindig van választás, akkor is, ha látszólag nincs” – nyomatékosította a házelnök, majd azt is hangsúlyozta, keresztyénekként ellentmondás olyan pártokra szavazni, melyek programjaikban az életet tagadják.

Hogy működjünk együtt?

„Az egyháznak van felelőssége, figyelnie kell a világi rend működésének szabályait és ha az átlép határokat, akkor jelzést kell adnia – de állam és egyház nem léphetnek egymás helyére” – válaszolta Trócsányi László arra a kérdésre, reagálhat-e az egyház, ha a politika átlép morális határokat. A volt miniszter szerint, ha az isteni rend képviselői úgy látják, hogy a világi rend képviselő túlléptek egy határt, akkor a maguk eszközeivel jelzést kell adniuk.

Nehezebb a helyzet, amikor úgy tűnik, az államhatalom aszerint osztja a támogatásokat, mennyire ért egyet vele egy-egy egyház.  A házelnök ebben a kérdésben ott látja a problémát, hogy az egyházak vezetősége és a politika nem találták még meg a normális együttműködés kereteit – ami utoljára talán a két világháború között volt meg, „amikor az egyházak még egyértelmű igazodási pontot jelentettek”. Kövér László arra hívta a közéleti és egyházi párbeszéd szereplőit, hogy tanuljanak meg együttműködve, a saját szerepüket kialakítva együtt élni: a politika ne avatkozzon bele az egyház belső életébe, az egyházak pedig segítsék azon célok megvalósulását, melyeket magukénak vallanak – és úgy fogalmazzák meg a kritikát, hogy az ne ártson. Ilyen módon ne minősítsenek nevesítve politikusokat, mert kívülről nézve nem mindig látszik a teljes út, ami egy döntéshez vezetett – kérte. „Viszont az egyházak addig sem mennek el, ami szerintem hasznos lenne. Valamikor ez még működött, a bevándorlás kérdésében kibontakozott vita például kifejezetten hasznos volt, beleértve a mi politikánkkal ellentétes vélemény megfogalmazását is – idézte fel Kövér László. – Az a vita segített értelmezni a keresztyén tanítást, a szolidaritás fogalmát és a felebaráti kötelezettséget.”

Mi a bólogatás?

A politikai irányzatokhoz hajlamosak vagyunk bizonyos fogalmakat társítani, de Bogárdi Szabó István szerint ez sem általános, ő például a kommunizmust nem az egyenlőséggel, hanem Gulaggal azonosítja, ahogy a liberalizmust sem a szabadsággal, hanem a szabadossággal – ugyanakkor a nemzeti liberalizmust március 15-el. Mint mondta, a demokrácia sok gondolkodó szerint a legrosszabb államforma, még Kálvin János szerint is ez rejti a legtöbb veszélyt – de sokféleképp értelmezhető. „Nincsenek klasszikus leírások, egy képlékeny világban élünk, ahol megszűnnek, feloldódnak azok a tartalmak, amelyeket többé-kevésbé evidensnek tartottunk. De miért tekinthető fejbólogatásnak, ha bólintok arra, hogy egy meg egy az kettő?” – tette fel a kérdést Bogárdi Szabó István. A dunamelléki püspök felidézte, hogy hosszú évtizedekkel ezelőtt, a pártállami időben más felekezetű lelkészek örültek annak, ha egy főtitkár a Bibliából idézett – akkor ma ez miért lehet gond templomba járó politikusok szájából? „Egy meg egy az kettő, a férfi az férfi, a nő az nő, a tisztesség az tisztesség, az erény az erény, a hagyomány az hagyomány. A jobbra tartás az jobbra tartás, a baloldali kormányzás az bal oldali kormányzás, reggel van napkelte, a Göncölszekér rúdját pedig nem lehet megfordítani – aki erről beszél, annak bólogatok, és nem azért mert bólogató János vagyok, hanem mert egyetértek vele” – jelentette ki az egyházi vezető.

Trócsányi László számára a keresztyéndemokrácia egyén és közösség viszonyában határozható meg: „A történelmünket, amit közösen éltünk meg, adjuk apáról fiúra, ez a közösségünk, ez tart össze. De meg kell kérdeznünk, miért élünk együtt? Mit jelent nekem a nemzet?” Mint mondta, beleszületünk egy közösségbe, ami összetart minket, és a nemzet valódi közösség, nem pedig egy agonizáló társadalom, ahol mindent szabad, hanem olyan, ahol az egyén kibontakozhat. „Ez a viszony a legfontosabb, a nemzetnek van teste és lelke – a föld és az identitás” – tette hozzá a képviselő.

Kövér László értelmezésében a keresztyéndemokrácia egyensúly és mérték, a liberális demokrácia pedig ott lépett tévútra, amikor totálissá tette az egyéni szabadságjogok kiterjedését. „Ma már ott tartunk, hogy szabadságunk van megtagadni a teremtés és a biológia törvényeit. De ha nincs semmi, amiben közösen gondolkozunk, akkor még csak horda sem vagyunk, nemhogy nemzet vagy társadalom” – hangsúlyozta a házelnök.

Emberi zűrzavar és Isten gondviselése

Demokratikus-e hát az a rendszer, ahol egy párt a szavazatok 51 százalékával is győzhet, míg 49 százalék elvész? Trócsányi László válasza erre saját személyes tapasztalata arról, hogy olyan korban nőtt fel, amikor nem volt ismert fogalom a plurális demokrácia. „Óriási érték, hogy ma olyan demokráciában élhetek, ahol különböző gondolatok vannak és négyévente értékítéletet mondanak a választók” – tette hozzá. A volt miniszter hangsúlyozta: a néptől nem szabad félni, a polgárok mondják meg, jó úton járnak-e a politikusok. „A választás kapcsolódási pont a néphez. A népszavazás sem demagógia, a kormány a népet képviseli és a nép érdekében kell eljárnia. Számomra ezek a legfontosabb értékek, mert csak olyan társadalomban akarok élni, ahol van kapcsolat nép és kormányzat között” – foglalta össze Trócsányi László.

A házelnök ezzel kapcsolatban a svájci demokrácia iránti tiszteletét említette, emlékeztetve a hallgatóságot arra is, hogy azt unikális földrajzi helyzet és több mint hatszáz év béke alakította. „Nekünk nem a demokrácia építéséről szóltak az elmúlt évszázadaink, hanem a megmaradásról” – figyelmeztetett, ahogy arra is, hogy éppúgy demokráciának nevezzük az amerikai és a brit rendszert, miközben azok mégis mások – így hozta a történelem.

„Szerintünk a történelemnek nem célja van, hanem értelme, az pedig az, hogy a magyar nemzet fennmaradjon és jól sáfárkodjon azokkal a talentumokkal, amiket Isten ránk bízott. A történelmet nézve az is csoda, hogy mi még itt magyarul beszélhetünk” – vallja Kövér László. A demokrácia koronként és kultúránként változó formát ölt, funkciója pedig az, hogy biztosítsa az adott társadalom biztonságát és jólétét. „Ha az a demokrácia, amit ismerünk, erre alkalmatlan, akkor az adott közösség értékeihez kell igazítani” – tette hozzá.

Hominum confusione et dei providentia helvetia regitur, vagyis Svájc az emberi zűrzavar és Isten gondviselése által kormányoztatik – idézte Bogárdi Szabó István Svájc egykori jelmondatát. „Minden politika, de a politika nem minden. Minden befolyik a politikába és minden politikai kérdés lesz, de a politika nem minden – hangsúlyozta a dunamelléki püspök. – A keresztyéndemokrácia azonban tud transzcendálni, és ha felgyorsítunk és nekünk elég lesz száz év béke, akkor mi is el tudjuk mondani, hogy az országot a politikusok, papok, közemberek, mérnökök, művészek, írók zűrzavara és Isten kormányozza.” Mint mondta, a politika a változások világa, de ha nem tudunk transzcendens nézőpontot találni, akkor zűrzvara és értékvesztés, hamis súlyok és mértékek jönnek: „Ha az egyháznak szabad és kell bírálnia a politikát, akkor az Ézsaiás és Zakariás prófétánál kezdődik, akik jajt kiáltottak koruk vezetőire, mert azok bevezették a hamis mértékeket. Az az igazi, Isten szerinti politika, ami ragaszkodik az igazi mértékekhez – ez ma kifejezetten külön politikai hivatás.”

Farkas Zsuzsanna, fotó: Szarvas László