„Bethlen Gábor nemcsak államférfi, nagy politikus, hanem az egyház történetének is kifejezetten fontos alakja” – tartja a fejedelemről Zalatnay István. Személyisége az egész korszakot, Erdély aranykorát, s ezzel együtt a magyar protestantizmus fejlődését is jelképezi. Ugyanazon a napon, november tizenötödikén emlékezünk születésének és halálának évfordulójára. A reformációról szóló cikksorozatunk befejező részében róla beszélgetünk az Erdélyi Gyülekezet vezető lelkészével.

Menekültmisszióból gyülekezet

A buszmegálló végében állunk, a péntek reggeli forgalmat figyeljük. A nap csak az ellenkező felére süt az Örs vezér terének, mi még árnyékban didergünk, mikor megáll előttünk Zalatnay István lelkész, hogy elvigyen minket a Reménység Szigetére. „Elődöm, Németh Géza volt a Ceauşescu-féle diktatúra elől Magyarországra menekülő embereket segítő misszió megszervezője” – mondja vendéglátónk –, „s a közösség, amelyet 1987–88-ban létrehozott, 1990-ben, a terror megszűnte után alakult gyülekezetté.”

Néhány perc autózás után megérkezünk egy kerítéssel körbevett telekhez, amelyről kiderül, hogy használaton kívüli laktanya volt, 1992-ben kapta a Honvédelmi Minisztériumtól a gyülekezet. Kis földszintes házak, cserkésztábori hangulat. Ez a Reménység Szigete, amely minden Erdélyből érkezőt vagy onnan származó magyarországit vár imatermével, beteg- és vendégszállásaival, szimbolikus sírkertjével. Évente megrendezik az Erdélyi Halottak Napját és a Magyarországon Élő Erdélyiek Találkozóját.

A volt katonai épületek egyike – a bejárattól balra lévő – az istentiszteletek helye. Itt tartják minden nap a reggeli és déli, néha esti áhítatokat, évszázados szokást felelevenítve. Az óprotestáns liturgiából is merítő áhítaton magyar gregorián dallamokkal, genfi zsoltárokkal és régi dicséretekkel kérjük Isten áldását napunkra, majd hozzá is látunk munkánkhoz. Bár maga a gyülekezet is sok kérdést vet fel, most mégis a fejedelemről kérdezzük az 1995-től itt szolgáló lelkészt.

Zalatnay István

Mit üzen nekünk Bethlen?

„Büszkén föl lehet sorolni, milyen gazdasági teljesítményeket ért el az Erdélyi Fejedelemség és Bethlen Gábor, vizsgálhatjuk azt is, milyen jelentőséggel bírt a harmincéves háborúban, mennyire ösztönözte a kultúra fejlődését, mennyire a szívén viselte az oktatás ügyét. De ha mindezeket elmondjuk, azt is tegyük hozzá, hogy nagyon szerények voltak ehhez a feltételek” – mondja Zalatnay István –, „inkább azt mondhatjuk, hogy mindez szinte a körülmények ellenére történt. Ez a csodálatos teljesítmény engem arra figyelmeztet, hogy nem szabad elfogadni azt a gondolkodásmódot, amely megpróbálja kiszámolni az életet, matematikai úton levezetni gazdasági mutatókból és szociológiai tényezőkből a jövőt.”
Hiszen Bethlen, miután a török szultán a fejedelemséghez hozzásegítette, kénytelen volt átadni neki Lippa várát, sőt először neki kellett elfoglaltatni azt, mert az erdélyiek nem akarták feladni. „Mi lett volna, ha Bethlen hamarosan meghal? Egyike lett volna a lenézendő, karrierista embereknek a történelemben.” Ő azonban merte vállalni a kockázatot. Ha az események nem így alakulnak, csak Isten tudná, mennyi erkölcsi erő és hit lakozott benne. Történetírója, Bojti Veres Gáspár úgy írt róla, mint aki engedelmesen megragadta az Istentől jövő lehetőségeket.

Hívő (vagy) reálpolitikus?

Ha Bethlent emlegetjük, nem kerülhetjük meg a vallási tolerancia kérdését sem. Semmiképpen sem a felvilágosodás korának toleranciájáról van szó, teszi hozzá a lelkész sietve. „Nem nehéz toleránsnak lenni olyan dologban, amely nem érint mélyen. Az az igazi tolerancia, ha számomra életbevágó kérdésben tudok az lenni.” Bethlenről tudjuk, hogy több tucatszor olvasta a Bibliát, nagyon fontos volt neki protestáns kegyessége, sokat volt „négyszemközt Istennel”. „A fejedelemnek a hit létfontosságú kérdés volt.”
Valóban, Bethlen Gábor igyekezett egy református dominanciájú államot kiépíteni, hazahívta Szenci Molnár Albertet, református iskolát alapított Gyulafehérváron. Reformátussága mégsem gátolta abban, hogy megtűrje a szombatosokat, vagy támogassa a görögkeleti román egyházat. Példa nélküli magatartást tanúsított a katolicizmussal szemben is, újra engedélyezte vallásgyakorlásukat, néhány iskolájukat, s anyagilag támogatta Káldi György katolikus bibliafordítását.

„Mégis, mi szülte ezt a toleranciát?” – kérdezzük a lelkipásztort. „Sokan mondják, ne higgyük, hogy nemes célok álltak a háttérben, valójában csak érdekekről volt szó. Én azonban erre azt válaszolom, hogy hasonló volt a helyzet Európa nyugati felén is, Erdélyben mégis vallási türelem született belőle, míg Németország területén a harmincéves háború pusztítása. Bethlen és már elődei is felismerték, hogy Erdély és a magyarság helyzete végképp esélytelen, ha egymás ellen fordulnak a különböző felekezetek – és ennek megfelelően cselekedtek.” 

A hitharcok légköre egyre brutálisabb lett a királyi Magyar­országon is: mindkét oldal célja a másik fél teljes megsemmisítése volt. „És ebben a helyzetben egy másfajta világ születik Erdélyben” – mondja a lelkész. „Politikai döntések álltak a 16. században toleranciát biztosító törvények megalkotásának hátterében, majd Bethlennél is. Ezek azonban ahhoz vezettek, hogy a fejedelemségben egy más gondolkodásmód és viselkedéskultúra formálódott ki a felekezetek viszonyában.” Bethlen már ennek az új kultúrának volt a gyermeke.

Zalatnay a vallásszabadságot kimondó országgyűlési határozatok kapcsán azt hangsúlyozza, hogy tartalmaztak bibliai utalást is, egyfajta teológiai megalapozást. Érthető, hisz abban a korban azt kellett megindokolni, hogy miért toleráns valaki, nem pedig az ellenkezőjét. Ez azonban teljesen eltér a kor hitvitáinak logikájától. „Ezért hiszem, hogy a vallási tolerancia, amely Bethlen korában élt Erdélyben, a magyar történelem egyik legnagyobb szellemi teljesítménye” – teszi hozzá.

A Reménység Szigete

Egyetemes jelentőség

A Kárpát-medencei reformáció jó néhány vonatkozásban különbözött a nyugat-európaitól. „Mi vagyunk az élő példa arra, hogy a protestantizmus nem vezethető le gazdasági és társadalmi tényezőkből. A kommunizmusban azt tanították, hogy a »reformáció a polgárság vallási köntösbe öltöztetett kísérlete a hatalom megragadására«. Nyugat-Európában valóban megvoltak a társadalmi feltételei az így felfogott »új vallás« kialakulásának, Magyarországon azonban alig volt polgárság, a reformáció mégis az egész országot meghódította” – mondja a lelkész. 

Hangsúlyozza azt is, hogy az erdélyi protestantizmus sokban különbözött a magyarországitól, már csak az eltérő történelmi fejlődés miatt is. Míg a Habsburg-birodalomhoz tartozó országrész protestánsai elnyomásnak voltak kitéve, Erdély alapvetően protestáns állam volt. „Az Erdélyi Fejedelemség támogatása nélkül a magyarországi reformátusság sem maradhatott volna talpon” – emeli ki a lelkész. De így az ellenreformáció is csak félig lehetett sikeres. „Ez vezetett a »kétvallásúsághoz«, kultúránk egyensúlyban lévő kettős gyökeréhez, ami ilyen formában egyedi egész Európában.” Zalatnay István hozzáfűzi: ez azt is lehetetlenné teszi, hogy a protestantizmust valamiféle „germán vallásnak” lehessen tekintetni.

Bethlen állama az európai protestantizmus egyik bástyája volt, s a fejedelem tudta, hogy a harmincéves háború elvesztése a protestantizmus veresége is lenne. Ám Zalatnay István szerint nem ez a legnagyobb érdeme, nem ettől van egyetemes jelentősége. „Hanem azért, mert az a szellemiség, amely akkor kialakult, azok a válaszok, amelyeket akkor adtak az egyetemes kérdésekre, távlatokat nyitnak mai útkeresésünkben is.”

„Senki nincsen…”

Beszélgetésünk végén még teszünk egy sétát a Reménység Szigetén. A lelkész örömmel meséli, hogy megérkezett az építési engedély, hamarosan nekikezdhetnek a templomépítésnek. Már 2008-ban létrehozták az Erdélyi Emlékkertet, egy virtuális temetőt azok számára, akik nem tudják meglátogatni Erdélyben nyugvó szeretteik sírjait. Tizenhat emlékhelyet állítottak fel egy tisztás körül, mindegyik Erdély egy-egy régióját szemlélteti. A tisztáson áll majd a templom. 

„Bárki elhelyezhet itt egy ovális emléktáblát erdélyi halottainak, s minden régió tíz neves szülöttje kap majd szögletes emléktáblát és bronz arcképet is” – mutatja őket Zalatnay István. Hamarosan Bethlen tábláját is megtaláljuk, amit maga az Erdélyi Gyülekezet állíttatott. Rajta a fejedelem utolsó mondatai: „Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk? Senki nincsen, bizonyára nincsen.”

„Sokkal többet kellene foglalkozni Bethlen korával, mert abból gondolatokat és erőt is meríthetünk” – mondja búcsúzóul vendéglátónk. – „Ne csak úgy éljen a köztudatban, mint akinek a papírpénzünkön van a képmása.”

Feke György