A Rajnai Egyház támogatással ösztönzi a menekültek közötti önkéntes munkát

2015. június 18., csütörtök

A menekülteket segítő önkéntesek munkájára és annak szakszerű összefogására fordítható egymillió eurós rendkívüli keret hatvan százalékát már szét is osztották a gyülekezetekben és egyházmegyékben. Az elkövetkező években összesen 600 millió forintnyi összeget szánnak a programra.

Testvéregyházunk sajtóközleményben adott tájékoztatást arról, hogy júniusban kereken 590 000 eurót, mintegy 180 millió forintot osztott ki ötvenkilenc gyülekezeti és egyházmegyei projektre a menekültek közötti munka támogatására. A kezdeményezésről Manfred Rekowski, a Rajnai Protestáns Egyház elnöke tájékoztatta a nyilvánosságot Düsseldorfban. A támogatást abból az egymillió eurós rendkívüli keretből folyósították, amiről még januárban határozott az egyik legnagyobb német protestáns egyház zsinata.

A zsinati döntés értelmében a forrás hetvenöt százalékát a menekültek számára könnyen hozzáférhető, közvetlen önkéntes munkára, a fennmaradó huszonöt százalékát pedig professzionális tanácsadásra fordíthatták a pályázók.

Az első kategóriába tartozik például a Koblenz-Pfaffendorf-i gyülekezet által szervezett, „Befogadás kultúrája a Rajna jobb partján” nevű hálózat, amely mintegy egymillió forintot kapott a kezdeményezés keretében. A programot olyan helyi polgárok indították el, akik szembesültek a városi átmeneti menekültotthonban uralkodó siralmas állapotokkal. Eleinte hivatalokba és orvoshoz kísérték el a menekülteket, mára már ingyenes nyelvi kurzusokat és játékdélutánokat szerveznek, egy mosószalont tartanak fent a cserkészekkel összefogva. A programra az elkövetkező három évben másfélmillió forintnyi összeget szánnak. A Präses hangsúlyozta, hogy a Koblenz-i kezdeményezés jó példa arra, „hogyan szállhat be egy gyülekezet aktívan egy meglévő civil hálózatba és használ ki meglévő intézményeket és szaktudást úgy, hogy csekély anyagi ráfordítással nagy hatást ér el”.

A második kategóriára példaként az „An Nahe und Glan” nevű egyházmegye önkéntes menekült információs központját említi a beszámoló. A 60 milliós összköltségű projektet az országos egyház a 2017-ig terjedő időszakban 12 millió forintnyi forrással támogatja. Az iroda koordinációval, önkéntesek képzésével, konferenciák szervezésével és a jó gyakorlatok megosztásával, kommunikációval támogatja az egyházmegye gyülekezeteit.

A pályázatok elbírálásának második köre őszre várható, amikor a fennmaradó közegyházi támogatás mellett a harmincnyolc egyházmegye által felajánlott további 190 millió forintnyi forrással is számolhatnak a pályázó gyülekezetek.

Külügyi Iroda

Forrás: www.ekir.de

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.